Már nem veretlen a Honvéd

2012. augusztus. 31., 21:01   |    

Már nem veretlen a Honvéd

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának pénteki játéknapján a Kecskemét is megszerezte első győzelmét.

PMFC-Matias - Kecskeméti TE Phoenix Mecan 0-1 (0-0)
Vezette:
Iványi Zoltán (Albert István, Horváth Róbert)
Gólszerző: Balázs a 82. percben

Az első öt forduló után még nyeretlen kecskemétiek legjobbja az első félidőben Borszéki Csaba kapus volt, aki többször is nagyot védve őrizte meg kapuját a góltól. A pécsiek aktívabban játszottak a fordulás után is, de Borszéki eszén nem tudtak túljárni, egy alkalommal pedig a kapufa mentett a vendégeknek. A 82. percben a nem sokkal korábban beállt, frissen igazolt Balázs Zsolt tört be a 16-oson belülre, majd Dibusz Dénes fölött a bal sarokba emelt, megszerezve a győzelmet jelentő gólt a vendégeknek (0-1).


Budapest Honvéd - MTK Budapest 1-2 (0-1)
Vezette:
Radványi Ádám (dr. Varga Zsolt, Viszokai László)
Gólszerző: Diaby a 89., ill. Kanta a 41., Kanta (11-esből) az 56. percben

A bajnokságot veretlenül vezető Honvéd alakította ki a meccs első helyzeteit,
majd egészen a félidő hajrájáig irányította a játékot. A helyzetkihasználása azonban nem volt az igazi, a szünetig minden hazai lehetőség kimaradt. Az MTK ezzel szemben első nagy helyzetét gólra váltotta, a 41. percben Zsidai László nagyszerű átadással hozta helyzetbe Kanta Józsefet, aki 13 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0-1). A második félidőben is a Honvéd lépett fel támadólag, de az 56. percben a Debreceni András szabálytalansága miatt megítélt büntetőt Kanta értékesítette, megduplázva az MTK előnyét (0-2). A 89. percben szépítettek a hazaiak, Vécsei Bálint lövése után Hegedűs kapus csak kiütni tudta a labdát, az érkező Diaby pedig a hálóba passzolt (1-2). Az egyenlítésre már nem maradt idő, az MTK elvette a kispestiek veretlenségét.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS