Már tízes szériában a Puskás Akadémia

2022. október. 17., 19:03   |    

Már tízes szériában a Puskás Akadémia

A kecskemétiek először kaptak három gólt az OTP Bank Liga mostani idényében. Eduvie Ikoba hét gólnál jár a bajnoki szezonban, ezeket a legutóbbi hat mérkőzésén érte el. Hornyák Zsolt együttese immár tíz forduló óta veretlen. A MOL Fehérvár eddigi hat idegenbeli bajnoki meccsén mindössze egy pontot tudott szerezni. A DVSC 2019 augusztusa óta először nyert meg az élvonalban két egymást követő bajnoki mérkőzést, mindkettőn legalább négy gólt szerezve. A Mezőkövesd 2020. február 22. óta először nyert a Ferencváros ellen. Érdekességek az OTP Bank Liga 11. fordulójából.

KECSKEMÉTI TE–KISVÁRDA MASTER GOOD 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Nagy K. (37. – 11-esből), Katona B. (55.), Djuranovics (87.), ill. Varga B. (20. – öngól), Camaj (52.), Ötvös (81.)

– A KTE másodszor játszott a Széktói Stadionban bajnoki mérkőzésen döntetlent az idényben, egyszersmind megőrizte hazai veretlenségét. 
– A kecskemétiek először kaptak három gólt az OTP Bank Liga mostani idényében.
– Nagy Krisztián a lila-fehérek legutóbbi két hazai bajnoki mérkőzésén három gólt szerzett. Háromszor annyit, mint korábban összesen addigi élvonalbeli pályafutása során. 
– Katona Bálint már több gólt szerzett a mostani OTP Bank Liga-idényben, mint 2020–2021-ben az NB III, 2021–2022-ben pedig az NB II teljes idényében. A mostani bajnoki szezonban ötgólos, a legutóbbi hat bajnokijából négyen a kapuba talált. 
– A Kisvárda idegenben április 30. óta először játszott döntetlent. 
– A szabolcsi együttes a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzéséből hármon is három gólt szerzett.
– Driton Camaj hat gólnál jár a bajnoki idényben, de augusztus vége óta először talált a kapuba OTP Bank Liga-mérkőzésen.

ZALAEGERSZEGI TE FC–PAKSI FC 3-0
Gólszerzők: Ikoba (6.), Mim (17.), Gergényi (85.)

– A ZTE háromgólos sikerrel szakította meg három fordulón keresztól tartó nyeretlenségét. 
– Ricardo Moniz együttese mindössze másodszor nyert pályaválasztóként a bajnoki szezonban.
– A kék-fehérek 2021. április 20. óta először nyertek legalább háromgólos különbséggel pályaválasztóként az NB I-ben.
– Eduvie Ikoba hét gólnál jár a bajnoki szezonban, ezeket a legutóbbi hat mérkőzésén érte el. 
– Mim Gergely góllal ünnepelte, hogy – pályafutása során először – a kezdő tizenegybe került egy OTP Bank Liga-mérkőzésen.
– A Paks 14 gólt kapott az eddigi hat idegenbeli meccsén az idényben. 
– Március 11. óta ez volt a paksiak első szerzett gól nélküli idegenbeli bajnoki mérkőzése.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–BUDAPEST HONVÉD 1-0 (1-0)
Gólszerző: Batik (38.)

– Batik Bence éppen a Honvédtól érkezett a Puskás Akadémiához, nem éppen barátságos légkörben szakított régi klubjával. Ez volt az első bajnoki gólja a Puskás Akadémia színeiben.
– Hornyák Zsolt együttese immár tíz forduló óta veretlen. Ez jobb, mint az őszi széria, március 5. után egymást követő kilenc találkozón nem kapott ki az OTP Bank Ligában. 
– A felcsúti együttes hazai mérlege két döntetlen és három győzelem a szezon eddigi bajnoki mérkőzésein, a megnyert hazai bajnokikon nem kapott gólt. 
– Bocskay Bertalan kiállítása miatt az utolsó bő negyedórában emberhátrányban játszott a kispesti csapat.
– A Honvéd a legutóbbi négy idegenbeli bajnoki mérkőzéséből hármat elveszített.
– A piros-feketék mindössze másodszor maradtak az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényében vendégként szerzett gól nélkül.
 – A Puskás Akadémia sorozatban a negyedik hazai bajnokiján zárt mindössze egy szerzett góllal.

VASAS FC–MOL FEHÉRVÁR 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Novothny (35.), Ihrig-Farkas (82.)

– Ez volt az újonc Vasas első bajnoki győzelme a 2022–2023-as idényben. 
– A MOL Fehérvár a 71. perctől Szerafimov kiállítása miatt tíz emberrel játszott.
– A nyitó forduló, a Kecskemét elleni 0-0 óta először maradt a Vasas OTP Bank Liga-mérkőzésen kapott gól nélkül.
– Novothny Soma először szerzett gólt a bajnoki idényben. Legutóbb 2018. december 8-án fordul elő, hogy csapata, az ő góljának is köszönhetően, legyőzte pályaválasztóként a Vidit. Akkor az Újpesttel győzött a székesfehérváriak ellen.
– Ihrig-Farkas Sebestyén 2021. február 27-én, a Budafok középpályásaként szerzett, a mostani előtt, gólt a legmagasabb osztályban.
– A MOL Fehérvár eddigi hat idegenbeli bajnoki meccsén mindössze egy pontot tudott szerezni.
– Michael Boris együttese a mostani idényben, vendégként, eddig 540 játékperc alatt két gólt szerzett.
 

DEBRECENI VSC–ÚJPEST FC 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Dzsudzsák (18.), Sós (52.), Varga J. (77.), Baráth (90.), illetve Simon K. (31.)

– A DVSC pályaválasztóként továbbra is veretlen a mostani idényben
– A Loki 2019 augusztusa óta először nyert meg az élvonalban két egymást követő bajnoki mérkőzést, mindkettőn legalább négy gólt szerezve. 
– A debreceniek 2021. szeptember 10. óta először nyertek a Nagyerdei Arénában élvonalbeli bajnoki mérkőzést legalább háromgólos különbséggel. 
– Dzsudzsák Balázs harmadszor szerzett gólt a mostani bajnoki idényben, de először győztes mérkőzésen.
– Varga József 2021. szeptember 26. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. 
– Az Újpest 2021. április 10. óta először kapott bajnoki mérkőzésen vendégként négy gólt. 
– A DVSC 2020. január 25. óta először nyert az Újpest ellen bajnoki mérkőzést.



MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Karnyicki (28.), Dibusz (83., öngól), illetve Marquinhos (2.)
– A Mezőkövesd másodszor győzött pályaválasztóként az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényében.
– Aljakszandr Karnyicki 2020. december 13. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. 
– Sztefan Drazsics tizenegyese után a vetődő Dibusz Dénesről került saját kapujába labda. 
– Marquinhos a második gólját szerezte az OTP Bank Ligában. Az elsőt a mostani idényben. 
– A Ferencváros a második vereségét szenvedte el a mostani bajnoki szezonban.
– A zöld-fehérek 2017 áprilisában kaptak ki legutóbb két egymást követő bajnoki mérkőzésükön ugyanabban a hónapban.
–  A Mezőkövesd 2020. február 22. óta először nyert a Ferencváros ellen. 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS