Megvan az első mesterhármas, hét év után nyert NB I-es meccset a KTE

2022. augusztus. 15., 21:17   |    

Megvan az első mesterhármas, hét év után nyert NB I-es meccset a KTE

A DVSC legutóbbi három, a Nagyerdőben játszott bajnoki mérkőzése kivétel nélkül 1-1-re végződött. A KTE 2015. március 21. óta először nyert élvonalbeli bajnoki mérkőzést. A 18 éves Németh Dániel az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában. A Puskás Akadémia az előző idény első és második helyezettje ellen is a 86. perc után kapott gólt, ezek nélkül három ponttal többje lenne a mostani négyhez képest. A Ferencváros 2020 szeptembere óta először győzött hazai, tehát a Groupama Arénában játszott bajnoki mérkőzésen négygólos különbséggel. Varga Barnabás érte el az első mesterhármast az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényében.

DEBRECENI VASUTAS SC–VASAS FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Dorian Babunszki (86.), illetve Berecz (21.)

– A Debreceni VSC a legutóbbi tizenegy bajnoki mérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg. A mostani idényben háromból háromszor játszott döntetlent.
– A Loki legutóbbi három, a Nagyerdőben játszott bajnoki mérkőzése kivétel nélkül 1-1-re végződött.
– A Vasas ugyancsak három döntetlennel kezdte az idényt.
– A piros-kékek eddigi két idegenbeli meccsén a szezonban volt kiállítás az első félidőben. Kecskeméten emberelőnyben játszottak, Debrecenben (Baráth Botond kapott piros lapot a 29. percben) emberhátrányban.
– Dorian Babunszki húsz percet játszott, április 15. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában.
– Berecz Zsombor 2020. október 31-én, a Mezőkövesd játékosaként, a Honvéd ellen szerzett legutóbb gólt a mostani előtt a legmagasabb osztályban.
– DVSC nem tudott nyerni a Vasas elleni legutóbbi két hazai tétmérkőzésén.

KECSKEMÉTI TE–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Katona (13.)

– A KTE 2015. március 21. óta először nyert élvonalbeli bajnoki mérkőzést. Akkor a PMFC ellen nyertek 1-0-ra a lila-fehérek.
– Szabó István csapata nem kapott gólt az első két hazai meccsén az idényben.
– A Mezőkövesd eddig csak vendégként játszott az idényben, az újpesti döntetlen után kikapott Kisvárdán és Kecskeméten.
– Supka Attila csapata három bajnoki mérkőzés után maradt szerzett gól nélkül.
– A Mezőkövesd a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot szerzett.
– A kecskemétiek élvonalbeli történetük során először nyertek otthon a Mezőkövesd ellen.

ÚJPEST FC–ZALAEGERSZEGI TE FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Junior Tallo (93.), illetve Németh D. (32.)

– Az Újpest három forduló után is nyeretlen az OTP Bank Ligában. Mérlege két hazai döntetlen, egy idegenbeli vereség.
– A lila-fehérek a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzésükből csupán egyet nyertek meg.
– Az Újpest pályaválasztóként március 20. óta veretlen az OTP Bank Ligában, a Szusza Ferenc Stadionban játszott legutóbbi négy bajnoki meccse döntetlenre, a legutóbbi három 1-1-re végződött.
– Junior Tallo nyolchónapos szünet után játszott ismét bajnokit Magyarországon. Góllal tért vissza.
– Majdnem megszakadt egy hosszú sorozat: a ZTE 2006-ban nyert legutóbb bajnoki mérkőzést az Újpest ellen vendégként.
– Gergényi Bence a 2022–2023-as idényben, ZTE eddigi két bajnoki mérkőzésén három sárga lapot kapott. Az Újpest ellen a 45+1. percben kapta a másodikat, s az azzal járó pirosat.
– A 18 éves Németh Dániel az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Mešanović (87.), illetve Van Nieff (13.)

– A Kisvárda 2018 decembere óta nem tud nyerni pályaválasztóként a Puskás Akadémia ellen bajnoki mérkőzést.
– A Kisvárda veretlen maradt a bajnokságban, miután Jasmin Mešanović a hajrában kiegyenlített. A három forduló mérlege egy győzelem és két döntetlen.
– A szabolcsi piros-fehérek 2021. november 7. óta mindössze egyszer, még áprilisban a Mezőkövesd ellen veszítettek hazai bajnoki mérkőzést.
– A bosnyák Jasmin Mešanović a kilencedik gólját érte el az OTP Bank Ligában, az elsőt a mostani bajnoki idényben.
– A holland Yoell van Nieff 2020. június 13. óta először szerzett bajnoki gólt az NB I-ben.
– Hornyák Zsolt csapata február 6. óta nem nyert vendégként bajnoki mérkőzésen.
– A Puskás Akadémia az előző idény első és második helyezettje ellen is a 86. perc után kapott gólt, ezek nélkül három ponttal többje lenne a mostani négyhez képest.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MOL FEHÉRVÁR FC 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Auzqui (15.), Mercier (38.), Traoré (45+2.), Boli (91.)

– A Ferencváros immár egymást követő két bajnoki mérkőzését nyerte meg legalább három góllal a Groupama Arénában a MOL Fehérvár ellen.
– A zöld-fehérek a mostani előtt legutóbb 2015. május 20-án, egy Magyar Kupa-mérkőzésen nyert 4-0-ra a Vidi ellen. Akkor idegenben győzött.
– Eddig 17 mérkőzést játszottak le az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényéből, egyedül a Ferencváros százszázalékos. (Igaz, a ZTE-hez hasonlóan csak két mérkőzést játszott eddig.)
– Négygólos különbséggel 2020 szeptembere óta először győzött hazai, tehát a Groupama Arénában játszott bajnoki mérkőzésen a Ferencváros. Ez azt is jelenti, hogy Sztanyiszlav Csercseszovnak ez az első ilyen sikere.
– A gólszerzők közül Franck Boli a 26., Carlos Auzqui a második, Xavier Mercier és Adama Traoré az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában. Boli és Auzqui is először talált a kapuba a mostani OTP Bank Liga-sorozatban.
– A MOL Fehérvár mindkét eddigi idegenbeli bajnoki találkozóját elveszítette az idényben.
– A székesfehérváriak 2007 augusztusa, a Bp. Honvéd elleni 1-5 óta először szenvedett négygólos vereséget a magyar élvonalban.

BUDAPEST HONVÉD–PAKSI FC 3-3 (2-0)
Gólszerzők: Lukics (14., 20. - mindkettőt 11-esből), Kerezsi (73.), illetve Varga (54., 59., 96. - a harmadikat 11-esből)

– A Bp. Honvéd először szerzett pontot a bajnoki idényben.
– A kispestiek nyolc gólt kaptak az első három fordulóban, ez a legtöbb a mezőnyben.
– Nenad Lukics szerezte a Honvéd első két bajnoki gólját az idényben. A szerb csatár a legutóbbi három, a Paks elleni bajnokiján négy gólt ért el.
– Kerezsi Zalán élete első NB I-es gólját szerezte.
– Varga Barnabás érte el az első mesterhármast az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényében. Négy góllal vezeti a góllövőlistát. A legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén (a Gyirmót FC Győrben és a Paksban) hét gólt szerzett.
– A Paks az előző idényben, Bognár György irányításával, 2,27-es mérkőzésenként gólátlagot ért el, a mezőny legeredményesebb csapata volt. Waltner Róberttel a három mérkőzésen hét gólnál tart, ez még jobb, 2.33-as átlag.
– A Paks legutóbbi öt idegenbeli bajnokiján kivétel nélkül legalább két gólt szerzett, a mérkőzések összgólszáma minimum négy volt.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS