MTK-DVSC: ahol bizonyíthatnak a fiatalok

2022. május. 13., 22:44   |    

MTK-DVSC: ahol bizonyíthatnak a fiatalok

Az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában két olyan együttes mérkőzik meg egymással, amely dobogós a fiatal játékpercek tekintetében az idényben.

Az eddig 32 forduló során az MTK adta a legtöbb lehetőséget a fiatal játékosoknak (cikkünkben az U21-es válogatott korosztályt és az annál fiatalabbakat, vagyis a 2000. január 1. után születetteket tekintjük fiataloknak). Az eddigi 32 fordulóban tizenkét ilyen labdarúgó lépett pályára a kék-fehérek színeiben, és összesen 7561 játékpercet kaptak a bizonyításra.

A fővárosiak vasárnapi ellenfele, a DVSC kilenc fiatalt szerepeltetett eddig, összesen 5601 játékpercet biztosítva ezeknek a labdarúgóknak. A két együttes közé a Gyirmót FC Győr ékelődik be, amely 6395 játékpercet biztosított hét pályára küldött fiatal futballistájának.

Az MTK és a DVSC összecsapásán a hazaiak bennmaradása is múlhat, ám a kék-fehérek az előző fordulókban sem vonták meg a lehetőséget a fiataloktól, így várhatóan a Loki elleni roppant fontos idényzárón is ott lesz jó pár 2000-es születésű, vagy annál fiatalabb focista az együttesben. A kék-fehéreknél négy olyan ifjú labdarúgót találunk, aki 1000 játékpercnél többet kapott az idényben (Varju Benedek, Kata Mihály, Mezei Szabolcs és Kovácsréti Márk), míg a DVSC-nél Baráth Péter és Kusnyír Erik jutott 1000 játékperc fölé az elmúlt 32 fordulóban.

Az OTP Bank Liga mezőnyében legkevésbé a Mezőkövesd bízott a fiatalokban az idény során (egyetlen játékpercet sem kapott 2000-es vagy annál később született magyar játékos), az már nagyobb meglepetés, hogy a saját akadémiával rendelkező Budapest Honvéd végez az utolsó előtti helyen ebben az összevetésben, hiszen 32 forduló során mindössze 34 játékpercet biztosított saját nevelésű tehetségeinek.

A legtöbbet foglalkoztatott fiatal Csongvai Áron (Újpest FC) volt, őt Baráth Péter (DVSC), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr) és Varju Benedek (MTK Budapest) követi, mind a négyen több mint 2000 játékpercet kaptak csapatukban.

A legtöbb fiatal magyar játékperc klubonként:

1. MTK Budapest 7561 perc

2. Gyirmót FC Győr 6395 perc

3. DVSC 5601 perc

4. ZTE 3228 perc

5. Paks 2690 perc

A legtöbbet szereplő fiatalok az idényben:

1. Csongvai Áron (Újpest FC) 2488 perc

2. Baráth Péter (DVSC) 2465 perc

3. Zeke Márió (Gyirmót FC Győr) 2153 perc

4. Varju Benedek (MTK Budapest) 2017 perc

5. Skribek Alen (ZTE+Puskás Akadémia) 1702 perc

6. Radics Márton (Gyirmót FC Győr) 1651 perc


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS