Nagy lépést tett a kupadöntő felé a Puskás Akadémia

2018. április. 18., 21:45   |    

Nagy lépést tett a kupadöntő felé a Puskás Akadémia

A Magyar Kupa elődöntőjének szerdai mérkőzésén a Puskás Akadémia 4-0-ra legyőzte hazai pályán a DVSC-t.

A Puskás Akadémia jól kezdte a mérkőzést, már a 2. percben megszerezte a vezetést, Henty talált a hálóba. A folytatásban is veszélyesebb volt a hazai csapat, amely a 31. percben megduplázta az előnyét, Henty gyorsaságát kihasználva került helyzetbe, és vette be a debreceni kaput. A 42. percben Kinyiket gólhelyzetben történt szabálytalanságáért kiállította a játékvezető, a megítélt szabadrúgásból pedig Perosevic megszerezte a házigazdák harmadik gólját. 

A fordulás után a debreceniek tíz emberrel is megpróbáltak gólt szerezni, volt is egy-két lehetőségük, de a nagyobb helyzetek a Puskás Akadémia előtt adódtak. A 79. percben egy szép támadás végén Knezevic állította be a 4-0-ás végeredményt. 

A párharc második mérkőzése még esélyt adhat a Lokinak a fordításra, de négygólos hátrányból óriási bravúrra lenne szüksége a döntőbe jutáshoz.

Puskás Akadémia–Debreceni VSC 4–0 (3–0)
PAFC: Hegedüs – Poór, Spandler, Hegedűs J., Trajkovski – Molnár G., Balogh B., Mevoungou, Knezevic (U. Diallo, 80.), Perosevic (Prosser, 69.) – Henty (Szakály P., 85.). 
DVSC: Kosicky – Bényei, Kinyik, Szatmári, Mészáros N. – Bódi, Tőzsér, Jovanovic, Varga K. (Filip, 80.) – Mengolo (Takács T., 54.), Könyves (Sós B., a szünetben). 
Gólszerző: Henty (2., 31.), Perosevic (43.), Knezevic (79.)
Kiállítva: Kinyik (42.)



A keddi elődöntőben:

Újpest FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-1


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS