Négy góllal verte a szerbeket az NB II-es Ligaválogatott

2011. május. 18., 21:00   |    

Négy góllal verte a szerbeket az NB II-es Ligaválogatott

A másodosztályú együttesekből összeállított magyar csapat 5-1-es győzelmet aratott a szegedi összecsapáson a szerb második vonal ligaválogatottja ellen.

A Horváth Ferenc és Pető Tamás által irányított magyar ligaválogatott a Dombai András (Sztankó Gábor, 45.) - Pirka Tamás (Oláh Gergő, 70.), Kovács Zoltán (Kornis Attila, 45.), Tóth Imre (Vattai Balázs, 45.), Éles Szilárd - Wittrédi Dávid, Albert Ádám (Farkas Péter, 70.), Domonkos Bálint (Gulyás Máté, 60.), Pákolicz Dávid (Frőhlich Roland, 80. ) - Germán Tamás (Makra Zsolt, 46.), Granát Balázs (Szabó Tamás, 65.) összetételben szerepelt a mérkőzésen.

 

Az első félidő jó iramú, harcos, kiegyensúlyozott játékot hozott. A mieink keményen, határozottan léptek fel már a találkozó elejétől, és Albert Ádám révén a vezetést is sikerült megszerezni, de a szerbek a szünet előtt egyenlíteni tudtak. A fordulás után a magyar ligaválogatott állva hagyta ellenfelét, Granát Balázs, majd Wittrédi Dávid is betalált, Szabó Tamás pedig duplázni tudott, így az NB II-es mezőny fiataljai a hajrában gálaelőadást tartva magabiztos, 5-1-es győzelmet arattak.

 

- Az eredmény önmagáért beszél, azt azonban el kell mondanom, hogy egy nagyon jó erőkből álló szerb csapatot győztünk le, nagyszerű játékkal - mondta az mlsz.hu-nak Pető Tamás. - Ez a húsz játékos most megmutatta, hol lenne valójában a helyük a magyar futballban, és bebizonyosodott, hogy az NB II-es csapatok is jó erőkből állnak. Bízom benne, hogy a keret tagjai hamarosan klubszinten is előre tudnak lépni.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS