Neves elődök nyomdokain a DVSC

2012. május. 13., 18:42   |    

Neves elődök nyomdokain a DVSC

A DVSC-TEVA története második 'duplázását' érte el. 2010-ben Herczeg András volt a szakmai irányító, most pedig Kondás Elemér. Nagyon tekintélyes névsorba kerültek. (I. rész)

Az első duplázás a Ferencvárosé volt, még 1913-ban. A kupadöntőt a zöld-fehérek a BAK ellen nyerték meg június elsején 2:1-re. (A magyar futball olyan legendái szerezték a gólokat, mint Schlosser Imre, Tóth Potya István, illetve Schaffer Alfréd.) Simább volt a mérkőzés a pályán, mint azt az eredmény mutatja, de azért korántsem ment minden rendben. Miután a BAK Ludwig nevű játékosa ököllel megütötte, Schlosser Imre szándékosa és nagy erővel belerúgott válogatottbeli társába, Szury Kálmánba. Később 'Slózi' felesége – egyébként a Fradi-kapus Fritz Alajos húga – összeveszett az egyik BAK-játékos, György Ferenc menyasszonyával. Utóbbi miatt György később az öltözőben felelősségre vonta Schlossert, aztán egymásnak ugrottak. Úgy kellett az FTC játékosainak Györgyöt kituszkolni az öltözőből. Emellett eltörpült, hogy Grünwald Miksa, a BAK intézője azzal vádolta meg Izsó László játékvezetőt, hogy a fradisták lefizették. (A korabeli Sporthírlap szóhasználatával: '…a megfizetettség vádjával illette.') Egy mondat, mint száz: külön körülmények között nyerte meg története során először a Magyar Kupát a Ferencváros, amely ettől függetlenül vitathatatlanul a kor legjobb magyar csapata volt, s amely addigra már réges-régen megnyerte az 1912–1913-as bajnokságot is.

Egy esztendővel később a nagy rivális MTK is megnyerte a bajnoki címet és a kupát. A Magyar Kupa egyébként igazán a kék-fehérek felségterülete volt az első években, az első nyolc kiírásból (1909–1925) hatot is megnyertek. 1914-ben megkönnyítette a dolgát. hogy a címvédő FTC nem vett részt a kupasorozatban. Ettől függetlenül, miután a zöld-fehérek nagy generációjának egy része kiöregedőben volt, a kék-fehérek már jobbak voltak. A bajnokságban kétszer is legyőzték a Fradit, veretlenül, s nagy, hatpontos előnnyel hódították vissza a bajnoki címet. A bajnokságban a Knapp Miksa – Révész Béla, Csüdör Ferenc – Bíró Gyula, Hlavay György, Vágó Antal – Taussig Imre, Kertész II Vilmos, Rácz Béla, Kovács Dezső, Klein Gyula tizenegy szerepelt a legtöbbet. A MAC ellen Konrád II Kálmán két, valamint Rácz és Taussig egy-egy góljával 4:0-ra megnyert kupadöntőben jobbhátvédet Zsigó Ferenc, jobbfedezetet Nyúl I Ferenc, balszélsőt Konrád II Kálmán játszott. Két brit edző is dolgozott a kék-fehéreknél a szezonban, ha úgy tetszik, ők lettek a magyar labdarúgás első duplázó edzői. Szerződtetésükben nem csak Brüll Alfréd vagyonára, hanem egy különleges szponzor, egy londoni szövetgyár támogatására is építve kerülhetett előbb John Tait Robertson, majd William Holmes Magyarországra. Robertson skót válogatottként játszott a londoni Chelsea-ben, mielőtt Budapestre költözött. Konrád I Jenő, a válogatott játékos utóbb azt írta róla: 'Nem szenvedek anglomániában, de egész határozottsággal állítom, hogy a Magyar Testgyakorlók Köre a nagy fellendülését kizárólag Robertsonnak, az angol trainernek köszönheti.'

Az Angliából érkezett, ám valójában skót mestert követte a tényleg angol William Holmes, a kupadöntőben, s a szezon végén már ő készítette fel a csapatot.

Az amatőr korszakban még egyszer, vagy ha úgy tetszik, másfélszer duplázott az MTK. Először 1923-ban, nem számítva az első világháború miatti bajnoki szüneteket, akkor már sorozatban nyolcadik bajnoki címét nyerte a kék-fehér alakulat. A leggyakoribb összeállítása a következő volt: Platkó Ferenc – Mándi Gyula, Kovács Dezső – Kertész II Vilmos, Nádler Henrik, Vágó Antal – Braun József, Molnár György, Opata Zoltán, Siklóssy Antal, Senkey II Gyula. De a mérkőzések több mint felén játszott a kor kiválósága, Orth György is. A bajnoki ezüstérmes UTE ellen 4:1-re megnyert kupadöntőben Kropacsek Ferenc védett, Senkey I Imre játszott balhátvédet, Nyúl II Vilmos balfedezetet, Orth György pedig balszélsőt. (Kropacsek unokája Keveházi Gábor Kossuth-díjas balettművész.) A gólokat Siklóssy Antal (2),Opata Zoltán és Orth szerezték. A csapat edzője a klub korábbi játékosa, Frontz Antal, becenevén Döme volt, akit okkal tartottak a kor egyik legkiválóbb magyar edzőjének. A Vasasnál kezdte első osztályú edzői pályafutását, az ő keze alatt olyan szépen futballoztak a piros-kékek, hogy egy szavazáson megkapták a leglátványosabban játszó magyar csapat titulust. A sokkal erősebb játékosállományú MTK-nál Frontz még inkább a támadójátékra helyezte a hangsúlyt.

1925-ben ugyancsak duplázott az MTK, az FTC előtt nyolcpontos előnnyel megnyerte a magyar bajnokságot, míg az UTE ellen 4:0-ra győzve a Magyar Kupát is. A bajnokcsapat néhány poszton megváltozott a két évvel korábban duplázó gárdához képest, egyébként ez a siker zárta le a magyar labdarúgás eddigi leghosszabb bajnoksorozatát: 1914 és 1925 között csak a kék-fehérek nyerték meg a titulust. 1925-ben a Remete Imre – Mándi Gyula, Senkey I Imre – Nyúl II Vilmos, Kléber Gábor, Nádler Henrik – Senkey II Gyula, Molnár György, Orth György, Opata Zoltán, Jeny Rudolf tizenegy tagjai játszottak a legtöbb mérkőzésen, a kupadöntőben Kocsis György és Rebró Béla játszott Mándi és Nyúl II helyén. A bajnoki címet Frontz 'Döme' irányításával nyerte meg az MTK, a kupadöntőben ellenben már a visszatért Jimmy Hogan volt a tréner, miután elődje Temesvárra szerződött. A kupafinálét egyébként termínusnehézségek miatt csak 1926. március 28-án játszották le. Érdekes, hogy a kék-fehérek, mint címvédők, csak a döntőben kapcsolódtak be a sorozatba, így az 1924–1925-ös kupakiírásban 1926-ban játszottak!

Nehéz lenne cáfolni, hogy a magyar profi futball hajnalán a Ferencvárosé volt a legjobb magyar csapat. Az első két idényben ugyanis a Tóth Potya István által vezetett zöld-fehérek megnyerték a bajnokságot és a Magyar Kupát is. Sőt, nézzük még tágabbra fókuszálva a történéseket! A Ferencváros FC dicsősége lett a magyar profi futball három 'elsősége': 1926. augusztus 15-én Debrecenben a Fradi játszotta a profi csapatok közötti első nyilvános edzőmérkőzést, 4:0-ra megverte a második ligás Bocskait. Más kérdés, hogy a profi gárda első gólját egy amatőr (státusú) lőtte – Pataki Mihály. (Pityke duplázott, miként a másik két gólt lövő Steczovits is. A 22 éves, a tartaléksorból előlépett Steczovits László nagy formában volt akkoriban, napra pontosan két héttel később, augusztus 29-én a Hungária úti pályán, a Budai 33 ellen ő szerezte a magyar profi futball első bajnoki gólját.

Maradjunk még az elsőségeknél: a Ferencváros nyerte aztán az első (és a második) profi bajnokságot. Nagy szerepe volt ebben Tóth Potya István, valamint az Olaszországból hazatért remek középfedezetnek, Bukovi Mártonnak, s a még csak 19 éves balszélsőnek, Kohut Vilmosnak.

Az edző azt mondta, mit mondta, ígérte a Hungária elleni 4:1, a bajnoki cím megnyerése után: 'Olyan Ferencvárost akarok összeállítani, amely ne csak bajnok legyen, hanem egyúttal helyreállítsa a magyar válogatott csapat és a magyar futballsport megtépázott tekintélyét.' Sikerült neki. A következő évek a zöld-fehérek diadalmenetét hozták.

A Fradi a hazai után a nemzetközi porondon is nagy sikereket ért el. A magyar klubok közül elsőként nyerte meg a korszak legjelentősebb kontinentális klubfutball-trófeáját, a Közép-európai Kupát 1928-ban.

1926–1927-ben a Huber Rezső – Takács I Géza, Hungler II János – Furmann Károly, Bukovi Márton, Obitz Gábor – Rázsó Izidor, Dán Vilmos, Pataki Mihály, Schlosser Imre, Kohut Vilmos tizenegy játszott a leggyakrabban, viszont az Újpest FC ellen 3:0-ra megnyert kupadöntőben Amsel Ignác védett, Pataki helyett Turay József, a Suttyó játszott. A következő szezonban az Amsel Ignác – Takács I Géza, Hungler II János – Furmann Károly, Bukovi Márton, Obitz Gábor – Rázsó Izidor, Takács II József, Turay József, Szedlacsek Ferenc, Kohut Vilmos tizenegy szerepelt a legtöbbet, azaz megújult a belsőhármas. A miskolci Attila elleni kupafináléra ellenben visszatért Huber Rezső, balfedezetet Berkessy Elemér, jobbszélsőt Koszta Imre játszott.

Az első szűk három évtized hat duplázása után 1969-ig kellett várni a következőre. Az Újpest korábban kilenc bajnoki címet is nyert, de egyszer sem tudta elhódítani a Magyar (akkori nevén már Magyar Népköztársasági) Kupát. Akkor igen, mégpedig az előző évi döntőt is elveszítő Bp. Honvéd ellen 3:1-re győzve. Baróti Lajos az alapcsapatát játszatta, csak Zámbó Sándor helyén játszott Nagy László, s a döntő közben Dunai Edét Horváth József, Fazekas Lászlót pedig Juhász Péter váltotta. A gólokat Dunai Antal, Bene Ferenc és Nagy László, illetve Tussinger Antal szerezték. Baróti Lajosnak (aki addigra már a hosszú szövetségi kapitányi munkálkodás, a két vb-negyeddöntő, s az Eb-bronzérem mellett egy, a Vasassal nyert bajnoki cím is felkerült a dicsőséglistájára) pályafutása során először duplázott, miután a lila-fehérek megnyerték az ezüstévet produkáló Bp. Honvéd előtt a bajnoki címet is. Méghozzá az alapcsapattal: Szentmihályi Antal – Káposzta Benő, Solymosi Ernő, Bánkuti István – Dunai III Ede, Noskó Ernő – Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor. „Kötelező” hozzáírni a névsorhoz Nagy László nevét, aki több mérkőzésen játszott összességében, mint a balhátvéd Bánkuti István.

Az 1969-es sikerekkel indított – futballszempontból hamarabb megkezdett – hetvenes évek az Újpesti Dózsa sikereit hozták. 1970-ben is megnyerte a csapat a Magyar Népköztársasági kupát, illetve az abban az esztendőben megszerezte hetes bajnoki aranysorozata második elsőségét. A félidényes, 1970 tavaszi bajnoki címet a Szentmihályi Antal – Káposzta Benő, Solymosi Ernő, Noskó Ernő – Dunai III Ede, Zámbó Sándor – Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Nagy László alapcsapat nyerte meg, a döntőben a Ferencvárost legyőzve 3:2, 1:1-es eredménnyel. Akadt a liláknak még egy 3:2-es döntőjük: az MNK fináléjában a bajnoki 13., története legnagyobb sikerét elérő Komlói Bányász ellen nyertek. A Borbély – Káposzta (Nagy), Solymosi, Noskó, Juhász Péter – Dunai III, Göröcs (Tóth András) – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó összeállítású gárda Fazekas László két és Dunai II Antal egy góljával múlta felül a kiválóan játszó Komlói Bányászt. Baróti Lajos lett a második edző Tóth Potya István után, aki kétszer, ráadásul két éven belül kétszer duplázott.

A nagy korszakban még egy idény hozott újpesti duplázást: az 1974–1975-ös. Akkor már a lilákat 1974 elején átvevő Várhidi Pál dirigálta a csapatot, amely némileg felfrissült a Baróti-korszakhoz képest. A bajnoki idényben a legtöbb mérkőzésen a Szigethi Károly – Kolár Endre, Harsányi László, Horváth József, Nagy László – Dunai III Ede, Tóth András, Zámbó Sándor – Fazekas László, Bene Ferenc, Fekete László tizenegy tagjai játszottak, de tíznél több mérkőzésen játszott Juhász Péter, Kellner Jenő, Dunai II Antal és a kapus Rothermel Ádám is. A Dózsa ismét a Bp. Honvédot előzte meg a legkisebb különbséggel a bajnokságban, s a Szombathelyi Haladást verte meg a kupadöntőben. Ahogy a Komlót, a vasi zöld-fehéreket is 3-2-re. (A vesztes oldalon játszott két későbbi válogatott játékos édesapja, Király Ferenc és Halmosi Zoltán, utóbbi, miként a szintén pályára lépett Kereki Zoltán maga is válogatott volt.) A duplázáshoz a később külföldre távozott Horváth József tette hozzá a legtöbbet: a védő mesterhármast szerzett! A Haladás már 2-0-ra vezetett Farkas László és Kereki egy-egy találatával, de aztán a második félidőben Horváth 18 perc alatt három fejes gólt is szerzett!

(A második részben felelevenítjük a Ferencváros 1976-os, 1995-ös és 2004-es, az MTK 1997-es, a Bp. Honvéd 1985-ös és 1989-es, s nem utolsósorban a Debreceni VSC 2010-es és 2012-es duplázását.)

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS