Női MK: A döntőért megy a harc

2021. március. 30., 10:10   |    

Női MK: A döntőért megy a harc

Szerdán kiderül, melyik két női együttes mérkőzhet meg a Magyar Kupa fináléjában. Az elődöntő csapatai között van rekordtartó és olyan is, aki még sosem ért fel a csúcsra ebben a sorozatban.

Fradi–MTK elődöntő a Női Magyar Kupában

Fradi–MTK elődöntő a Női Magyar Kupában

Megvannak az elődöntő párosításai a női kupasorozatban is. Miután a 2020-as döntőt a koronavírus-járvány miatt nem lehetett lejátszani, a 2019-es győztes FTC-Telekom a címvédő.

Tovább

A még talpon lévő négy együttesnek, az Astrának, a DVTK-nak, az FTC-Telekomnak és az MTK-nak csak egy esélye lesz, hogy kiharcolja a döntőbejutást az Országos Női Magyar Kupában.

A két párharcot március 31-rendezik. A címvédő Fradi legnagyobb riválisa, az MTK ellen lép pályára, a kupában korábban még csak a döntőig jutó DVTK útja pedig az Astrán át vezet a 2021-es fináléba, amire a tervek szerint május 5-én kerül sor.

A négy csapat közül eddig az Astra egyszer ért fel a csúcsra (2012-ben). Az MTK 4 sikernél tart (2005-ben, 2010-ben, 2013-ban és 2014-ben is nyertek a kék-fehérek). A Fradi pedig az utolsó, befejezett kiírásban, 2019-ben zárkózott fel 5 győzelemmel a rekordtartó László Kórház SC-hez (ám a Ferencváros zsinórban ötszőr hódította el a kupát). 

Fizz Liga 5. forduló

Sorsolás
08-23
2025. 08. 23.
Nyíregyháza Városi Stadion
08-23
2025. 08. 23.
Mezőkövesd Városi Stadion
08-23
2025. 08. 23.
Új Hidegkuti Nándor Stadion
08-23
2025. 08. 23.
ZTE Aréna
08-23
2025. 08. 23.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
08-23
2025. 08. 23.
Kisvárdai Várkerti Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom