Női U19: a németek ellen kezdődik az elitkörös felkészülés

2017. április. 03., 15:16   |    

Női U19: a németek ellen kezdődik az elitkörös felkészülés

A májusban hazai Eb-selejtező elitkörben résztvevő női U19-es válogatott kedden 16.00 órakor Telkiben méri össze erejét a világ egyik legjobb csapatával.

Kedden a korosztályos szinten is a világ egyik legjobbjaként számon tartott német válogatott látogat Telkibe, hogy megmérkőzzön a Turtóczki Sándor vezette U19-es válogatottal, másnap pedig a keret kiegészül az felnőtt csapat bő keretének néhány tagjával, és B-válogatott néven a székely együttes ellen lép pályára a Női Labdarúgás Napján.

Turtóczki Sándor az mlsz.hu-nak elmondta: az U19-es válogatott a keddi mérkőzéssel kezdi meg felkészülését a májusi Eb-elitkörre, ezért még nem várható el, hogy csúcsformában szerepeljen a németek, felmérőnek viszont tökéletes lesz a mérkőzés.

- Eredménybeli elvárásunk nincs, inkább azt szeretném látni, hogy minden játékos a képességeihez mérten a maximumot nyújtsa, megfeleljen a taktikai utasításoknak, bátran felvállalja a párharcokat, és higgadtan, önbizalommal játsszon. A németeknek kevés gyenge pontjuk van, korosztályos szinten is a világ legjobbjai közé tartoznak, de a májusi elitkörben hasonló erősségű ellenfelek várnak ránk, ezért jó tapasztalatszerzés lesz a találkozó. A tétmeccsek előtti közvetlen felkészülés most kezdődik számunkra, a következő másfél hónapban remélhetőleg sokat tudunk még javulni, de a németek elleni találkozó tökéletes lehetőség arra, hogy felmérhessük, hol tart jelenleg a csapatunk - fogalmazott a szövetségi edző.

Turtóczki Sándor 18-as keretet hívott össze, amelyben még nem szerepelhet Kocsán Petra és Szakonyi Emese, de várhatóan az elitkörre már mindketten egészségesek lesznek, és a válogatott rendelkezésére állnak.

Az U19-es válogatott kerete:

Kapusok:

Varga Luca (MTK Hungária FC)
Barti Luca (Kóka FNLA)

Védők:

Kun Barbara (Viktória FC)
Fél Patrícia (ETO FC Győr)
Pilán Tímea (Gyulai Amazonok)
Németh Hanna (Kóka FNLA)
Rozmis Gabriella (Kóka FNLA)
Csigi Eszter (Ferencvárosi TC)

Középpályások:

Fél Alexandra (ETO FC Győr)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)
Gruber Brigitta (Kóka FNLA)
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Gelb Mónika (MTK Hungária FC)
Krascsenics Petra (MTK Hungária FC)

Támadók:

Kiss Stella (Kóka FNLA)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Magyarics Zoé (Viktória FC)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS