OTP Bank Bozsik-program: 800 fiatal rúgta a labdát a tanévzáró első napján

2014. június. 14., 21:54   |    

OTP Bank Bozsik-program: 800 fiatal rúgta a labdát a tanévzáró első napján

Szombaton Telkiben rendezték meg az OTP Bank Bozsik-program intézményi programjának tanévzáró fesztiválját. Az első napon a fiúk rúgtak labdába, míg vasárnap a lányoké lesz a főszerep.

Napsütéses, kellemes időben rendezték az OTP Bank Bozsik-program 2013/14-es tanévzáró fesztiváljának első napját, melyre nyolcszáz gyermek, valamint több száz érdeklődő látogatott ki az MLSZ telki edzőközpontjába. A labdarúgás mellett az Elevenpark játszóház jóvoltából számos program várta a gyermekeket, így aki éppen nem a pályán rúgta a labdát, az is talált magának szórakoztató elfoglaltságot. A fesztivál vendége volt a strandlabdarúgó-válogatott, a csapat edzését követően lehetőség nyílt a gyermekeknek kipróbálni a sokak számára még ismeretlen, ám egyre népszerűbb sportágat. A nyitómérkőzések után Grassroots-fesztivállal folytatódott a program, melyen kétszáz kisiskolás (7-8 évesek) lépett pályára.

A megnyitó ünnepség Grosics Gyula emlékére gyászszünettel kezdődött. Megtisztelte jelenlétével a fesztivált több korábbi válogatott játékosunk, így Mészöly Kálmán, Gelei József és Nyilasi Tibor is. A díszvendégek a megnyitón felidézték emlékeiket Grosics Gyuláról, Gelei József korábbi 11-szeres válogatott kapus elmondta, a "Fekete párduc" számára annak idején igazi példaképül szolgált. Mészöly Kálmán is megemlékezett az Aranycsapat pénteken elhunyt legendás hálóőréről, majd kifejezte örömét az OTP Bank Bozsik-programhoz évről-évre egyre nagyobb számban csatlakozó fociszerető gyermek kapcsán, valamint a július 19-én kezdődő, hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságra is felhívta a figyelmet. Az OTP Bank Bozsik-program hónap játékosának, Somogyi Gergőnek a 70-szeres válogatott Nyilasi Tibor adta át az MLSZ által odaítélt díjat.

A helyosztó mérkőzések izgalmai után eredményt hirdettek, az érmeket Gelei József, az U19-es válogatott oszlopos tagjai, Lorentz Márton és Talabér Attila, a Bozsik Intézményi program vezetője, Majoros Attila, valamint Kovács Szilveszter Grassroots-igazgató, Őze Tibor Grassroots-menedzser és Izsvák Zsolt, a strandlabdarúgó-válogatott menedzsere adták át. A focifesztivál vasárnap folytatódik, ekkor a leány csapatoké lesz a főszerep.

|Az U19-es válogatott védője, Talabér Attila várja a hónap játékosának választott Somogyi Gergő lövését

Eredmények:

Fiú II. Korcsoport: 2003. január 1. után születettek:

1. Katona József Általános Iskola, Budapest
2. Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Törökszentmiklós
3. Móra Ferenc Általános Iskola, Répcelak

Fiú III. Korcsoport: 2001. január 1. után születettek:

1. Park utcai Általános Iskola, Mohács
2. Perczel DSE, Őcsény
3. József Attila Általános Iskola, Dombóvár

Fiú IV. Korcsoport:

1. Hámori, Tiszafüred
2. Festetics Pál Általános Iskola, Böhönye
3. Deák Diák Általános Iskola, Budapest

Különdíjasok:

OTP Bank gólkirály:

Fiú II. Korcsoport: Ignácz Milán, Széchenyi István Általános Iskola, Fertőszéplak, 16 gól
Fiú III. Korcsoport: Pirgi Zsolt, Perczel DSE, Őcsény, 20 gól
Fiú IV. Korcsoport: Fehér Félix, Hámori Szakközép Iskola, Tiszafüred, 21 gól

Tornádó díj (Leggyorsabb gól):

Fiú II. Korcsoport: Zrínyi Dominik, Vajszló, 7 mp
Fiú III. Korcsoport: Kismár Dániel, Balatonlelle, 4 mp
Fiú IV. Korcsoport: Hauszknecht Dániel, Esztergom, 20 mp

OTP Fair Play Díj:

Fiú II. Korcsoport: Gábor Áron Általános Iskola, Zalaapáti
Fiú III. Korcsoport: Kossuth Lajos Általános Iskola, Tiszafüred
Fiú IV. Korcsoport: Hámori Szakközép Iskola, Tiszafüred

[galleryRel id="69663|OTP Bank Bozsik-program tanévzáró 2014]

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS