OTP Bank Liga: Újoncok összecsapásával indul a forduló

2016. október. 14., 15:03   |    

OTP Bank Liga: Újoncok összecsapásával indul a forduló

A második kör első fordulójával folytatódik szombaton az OTP Bank Liga őszi idénye. A 12. fordulóban a dobogósok közül a Vasas otthon, a Videoton és a Ferencváros idegenben lép pályára, a fordulót az újoncok összecsapása nyitja.

GYIRMÓT FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC
(Gyirmót, 15.30)

Az első fordulóban 2-2-re végzett egymással a két újonc. Utána a Gyirmót gödörbe került, ám aztán hihetetlen menetelésbe kezdett, az első kör második felében csupán a Videoton szerzett több pontot nála. A kisalföldiek nem kaptak gólt a legutóbbi öt mérkőzésükön, miközben három szerzett góllal háromszor is három pontot gyűjtöttek. A Mezőkövesd a legutóbbi két mérkőzését elveszítette, az első körben összesen kétszer nyert. Idegenben egyszer szerzett eddig három pontot, Dunaújvárosban legyőzte az MTK-t.

SWIETELSKY HALADÁS–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Sopron, 18.00)

A Haladás az első kör közepén szerepelt a legjobban, az utóbbi négy mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. Ugyanakkor egészen a legutóbbi fordulóig igaz volt: Sopronban csak a Ferencvárostól kapott ki. A gyirmótiak meglepetésszerű sikere után most ismét a Fradi látogat a Hűség városába – a Haladásnak lehetőség a javításra. A budapesti zöld-fehérek a szerzett pontokat tekintve messze elmaradnak előző őszi teljesítményüktől, de így is a harmadik helyen állnak, egy ponttal megelőzve a Haladást. Vendégként öt meccsen nyolc pontot szereztek eddig, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy csupán három gólt kaptak. Április 2. óta mindössze egyszer, az MTK ellen kapott idegenbeli bajnoki találkozón egy gólnál többet a bajnoki címvédő.

BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC
(Bozsik Stadion, 18.00)

A kispestiek a legutóbbi fordulóban otthon kikaptak 2-1-re a Videotontól. Ha megnyerik azt a mérkőzést, most a második helyen állnának, így ellenben ötödikek, két ponttal és egy hellyel az Újpest előtt. A lila-fehérek az első kör második felében (a hatodik forduló után) nyeretlenek maradtak, rajtuk kívül csupán a Diósgyőr nem nyert augusztus 17. óta. Nebojsa Vignjevics együttese április 16. óta hat bajnoki mérkőzés játszott vendégként, s bár csak kettőn tudott nyerni, mindegyik találkozón szerzett gólt.

PAKSI FC–DEBRECENI VSC-TEVA
(Paks, 18.00)

A mezőny második felébe tartozó hat együttes közül a legutóbbi három fordulóban csupán a Gyirmót szerzett több pontot a Paksnál. Csertői Aurél együttese immár három forduló óta veretlen. Hazai pályán még veretlen, de a Diósgyőr kivételével összes riválisa ellen döntetlent játszott. A legutóbbi négy paksi bajnoki mérkőzése közül hármon nem született gól. A DVSC-Teva legutóbb idegenben nyerni tudott a vergődő Diósgyőr ellen, de vendégként öt meccséből hármat elveszített eddig. Érdekes, hogy a „döntetlenkirály” Paks most egy olyan csapatot fogad, amely vendégként a 2016–2017-es szezonban még nem ikszelt.

VASAS SC–MTK BUDAPEST
(Illovszky Rudolf Stadion, 18.00)

A listavezető Vasas 2016-ban kétszer játszott eddig az MTK-val, mind a kétszer Dunaújvárosban. Mindkét találkozót megnyerte, a tavaszi 2-0 a bennmaradás, a júliusi 1-0 a jó szezonkezdet szempontjából volt fontos. A 2016–2017-es idényben a piros-kékek eddig öt hazai mérkőzésükből négyet megnyertek, csupán az Újpesttől kaptak ki. Kiváló a gólkülönbségük is: 10-2. Az MTK nagyon gyengén kezdte a bajnokságot, az első négy fordulóban három vereséget is összeszedett. Azóta ellenben csupán egyszer, a Bp. Honvédtól kapott ki, igaz, attól nagyon. Vendégként másfél év alatt, 2015. március 8. óta csupán kétszer tudott nyerni, de ebből az egyik egy Vasas elleni 1-0, tavaly augusztus végéről.

DIÓSGYŐRI VTK–VIDEOTON FC
(Diósgyőr, 18.00)

Az első fordulóban az éppen a Viditől érkezett edző, Horváth Ferenc vezetésével a Diósgyőr, óriási meglepetésre, nyert Felcsúton a Videoton FC ellen. Azóta ellenben sok minden megváltozott, a legutóbbi hat fordulóban a Vidi gyűjtötte a legtöbb pontot, a Diósgyőr pedig a legkevesebbet. Nagy kérdés, hogy a borsodiaknál a válogatott világbajnoki selejtezői miatti szünetben mennyire sikerült rendezni a sorokat. A DVTK az eddigi nyolc pontjából ötöt szerzett meg otthon. A Videoton FC otthon és idegenben is tíz pontot gyűjtött az első körben.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS