Róth Antal kihirdette Albániába utazó keretét

2013. május. 29., 11:18   |    

Róth Antal kihirdette Albániába utazó keretét

Az U21-es válogatott jövő héten megkezdi az Európa-bajnoki selejtező sorozatot.

Június 7-én, pénteken Albániában játssza első tétmérkőzését az 1992-es, 1993-as és 1994-es születésű játékosokból álló U21-es válogatott. Bő egy héttel a találkozó előtt Róth Antal kihirdette 20 fős keretét, amelynek tagjai vasárnaptól készülnek együtt Telkiben az előttük álló feladatra.

A keret játékosa két légiós, a Liverpoolban futballozó Adorján Krisztián, valamint a Heerenveenben szereplő Kenneth Otigba, illetve több olyan labdarúgó, akik tavasszal NB I-es élcsapatban voltak alapembernek, így Jova Levente, Szolnoki Roland, Vécsei Bálint vagy Kovács István. A Videoton FC középpályása már az A-válogatottban is bemutatkozott, Egervári Sándor ezúttal lemondott meghívásáról a Kuvait ellen meccsre, mert az U21-es válogatott tétmeccsei előnyt élveznek a felnőttek felkészülési mérkőzéseivel szemben.

A válogatott június 6-án, csütörtökön utazik el az albániai Durresbe, a meccs helyszínére, ahol pénteken 17.30 órakor lép pályára a házigazdák ellen. Az albániai mérkőzés után három hónapig nem játszik tétmeccset a csapat, első hazai selejtezőjén, szeptember 9-én a bosnyákokat fogadja.

Az U21-es keret:

Kapusok:

Jova Levente (Ferencvárosi TC)
Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás)

Védők:

Szolnoki Roland (Videoton FC)
Baráth Botond (Budapest Honvéd)
Otigba Kenneth (SC Heerenveen)
Poór Patrik (MTK Budapest)
Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás)
Kelemen Dávid (MTK Budapest)
Farkas Norbert (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Adorján Krisztián (Liverpool FC)
Patvaros Zsolt (Kecskeméti TE-Phoenix Mecano)
Windecker József (FGSZ Siófok)
Vécsei Bálint (Budapest Honvéd)
Radó András (Szombathelyi Haladás)
Bese Barnabás (MTK Budapest)
Szécsi Márk (DVSC-TEVA)

Támadók:

Kovács István (Videoton FC)
Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás)
Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás)
Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS