Sokgólos mérkőzések a Merkantil Bank Ligában

2022. augusztus. 14., 21:55   |    

Sokgólos mérkőzések a Merkantil Bank Ligában
Fotó: mtkbudapest.hu

Az MTK öt, az Ajka négy gólt szerzett a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában. A Siófok 15 másodperc alatt döntötte el a három pont sorsát.

Öt gólt szerzett az MTK hazai pályán a Dorog ellen, amely a 79. perctől ráadásul emberhátrányban futballozott – pedig a dorogiak 2–0-s vezetést szereztek a találkozó elején. Szerencsi Miklós a 11., Szedlár Zoltán a 17. percben volt eredményes. Aztán magára talált a fővárosi együttes és Futács Márkó (29., 36.) még a szünet előtt egyenlített. A fordulás után Futács Márkó (67.) megszerezte harmadik találatát is, majd Németh Krisztián (76.) és Kovácsréti Márk (85.) is betalált.

Csak eggyel szerzett kevesebb gólt az Ajka, amely csapat 4–2–re verte meg a Kozármisleny együttesét. Itt is a vendégek kerültek előnybe Vajda Roland (10.) révén, de Jagodics Bence (20.) tíz perccel később egalizált és büntetőből Szarka Ákos (22.) is betalált. Nem örülhettek azonban sokáig a hazaiak, Horváth Dániel (43.) még a szünet előtti utolsó percekben 2–2-re módosította az állást. Szarka Ákos a második félidőben is eredményes volt (74.), végül Gaál Bálint (77.) állította be a 4–2-es végeredményt.

Hamed Yasin a 92. percben szerezte a Békéscsaba egyetlen gólját Gyirmóton, ezzel nyertek a vendégek 1–0-ra.

Siófokon épp fordítva alakult a mérkőzés, ott a hazaiak nyertek a Nyíregyháza ellen, méghozzá a találkozó legelején, a 15. másodpercben szerzett találattal, a gólszerző Horváth Péter volt.

A másik győri csapat is vereséget szenvedett a 3. fordulóban, az ETO 2–1-re kapott ki a Haladás otthonában. Hursán György (31.) találatára Borsos Filip (38.) válaszolt ugyan, de Sipos Zoltán az első félidő végén eldöntötte a mérkőzést.

Egy-egy pontot és egy-egy piroslapot gyűjtött vasárnap a Soroksár és a Csákvár. Kartik Bálint a 3. percben szerezte a Csákvár vezető találatát. Lovrencsics Balázs (68.) a második játékrészben egyenlített, majd Vaskó Tamás (77.) révén újra előnybe került a Csákvár. Lőrinczy Attila azonban a 99. percben büntetőből volt eredményes és megmentett egy pontot a Soroksárnak. A hazaiaktól Csontos Dominikot (66.), a vendégektől Kocsis Dominikot (81.) állította ki a játékvezető.

A Szentlőrinc Rétyi Róbert (27. - büntetőből) és Daróczi Zoltán (38.) góljaival győzte le 2–0-ra a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát.

A Diósgyőr Tiszakécskén nyert 2–1-re: Vólent Roland (75.), illetve Bényei Ágoston (30., 46.) voltak a gólszerzők.

Ugyanez az eredmény született Kazincbarcikán, csak ott a hazaiak javára dőlt el a találkozó. Kállai Zalán (17.) és Pálinkás Gergő (82.) is bevette a Budafok kapuját, a hazaiak szépítő találatát Vaszicsku Gergő (87.) jegyezte.

A PMFC Harsányi István (24.) révén szerzett vezetést, majd egy öngól is segítette a pécsieket, Czingráber Márk (28.) talált saját kapujába. Nagy Zoárd (71.) gólja pedig csak a szépítésre volt elég a Mosonmagyaróvárnak.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS