Az élvonal kapujában a Nyíregyháza, az ETO nem tudta kihasználni a Vasas botlását

2024. április. 19., 22:27   |    

Az élvonal kapujában a Nyíregyháza, az ETO nem tudta kihasználni a Vasas botlását

Szombaton a tavasz rangadójával kezdődött meg a Merkantil Bank Liga 29. fordulója. A MOL Magyar Kupa elődöntőjére készülő nyírségiek az első helyen állnak, s a másodikat Vasast győzték le 3-1-re a balmazújvárosi „albérletükben”. A fordulót egy másik rangadó zárja, a harmadik ETO a negyedik Szeged ellen lép pályára.

Az éllovas nyírségiek a Vasas ellen is folytatták remek szereplésüket, ráadásul roppant magabiztosan nyerték meg a rangadót. A hazaiak Nagy Dominik találatával korán vezetéshez jutottak, majd Kovácsréti Márk révén a 31. percben megduplázták az előnyt. A Vasas még nehezebb helyzetbe került a szünet előtt, hiszen Hidit kiállította a játékvezető. A második félidőben is a hazaiak akarata érvényesült, de a Vasas Berecz tizenegyesgóljával szépíteni tudott. A Szpari azonban egy öngóllal gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget, majd könnyedén őrizte meg az előnyét a lefújásig. A nyírségiek előnye immár 10 pont a második Vasas előtt, 5 fordulóval a bajnokság zárása előtt.

Szombaton a Bp. Honvéd fontos mérkőzést nyert meg, ugyanis szintén a középmezőny aljához tartozó PMFC látogatott Kispestre. A fővárosiak nem adtak esélyt ellenfelüknek, 4-0-ra nyerték meg a találkozót.

A sereghajtó Mosonmagyaróvár nyerni tudott a Haladás otthonában, de a bennmaradásban már nem reménykedhet. Edzőváltása után győzni tudott a Siófok, amely a rivális BVSC ellen gyűjtötte be a három pontot. Az Ajka a múlt héten elvesztette tavaszi veretlenségét, és most is pont nélkül hagyta el a pályát, ezúttal a Kozármisleny vendégeként kapott ki.

A hétfői rangadón a Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0-ra nyert az ETO otthonában, így a Vasas megőrizte hárompontos előnyét a győriek előtt, míg a szegediek pontszámban beérték hétfői ellenfelüket.

Fizz Liga 29. forduló

Sorsolás
04-11
2026. 04. 11.
Nyíregyháza Városi Stadion
04-11
2026. 04. 11.
Mezőkövesd Városi Stadion
04-11
2026. 04. 11.
Új Hidegkuti Nándor Stadion
04-11
2026. 04. 11.
Groupama Aréna
04-11
2026. 04. 11.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
04-11
2026. 04. 11.
Kisvárdai Várkerti Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Továbbjutott az ETO és a Paks a Konferencia-ligában
Bajnokságok / Kupák
Egy gól a különbség a visszavágók előtt
Bajnokságok / Kupák
A győzelem a cél a visszavágón

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom