Tornagyőzelemmel ünnepelte a stadionavatót a ZTE

2017. március. 26., 19:35   |    

Tornagyőzelemmel ünnepelte a stadionavatót a ZTE

Március 25-én ünnepélyes keretek között adták át a ZTE megújult arénáját.

A 2004-ben már részben felújított létesítmény rekonstrukciójának befejezésére tizenhárom évet vártak az egerszegiek, mostantól 11 200 néző befogadására és nemzetközi mérkőzések lejátszására is alkalmas lesz az aréna.

A mai nap az ünnepről szól, arról, hogy valami jó dolog történik, ami előremutat, előrevisz bennünket. 15 év helyben topogást követően a kormány biztosította a szükséges forrásokat, így befejeződött a stadion építése. Köszönöm mindenkinek, aki ebben segítségünkre volt! Az infrastruktúra az alapja, hogy magasabb célokért küzdhessünk, hogy a nézők kulturált, biztonságos körülmények között szurkolhassanak. Célunk, hogy a ZTE az ország meghatározó csapata legyen, melyhez a zalai futballszeretők örömére a körülmények már biztosítottak. Tizenhárom évet vártak az itt élők erre, és szeretnénk, ha hamarosan a Fradit, az Újpestet és hasonló NB I-es csapatokat fogadhatnánk ebben az arénában – fogalmazott Végh Gábor, a ZTE FC többségi tulajdonosa.

Az átadott stadion első meccsén a ZTE a felvidéki DAC ellen kifejezetten jó játékot mutatott, és Oláh Bálint fejes góljával meg is nyerte a mérkőzést. Ezt követően a Dunaszerdahely döntetlent ért el a Sturmmal, így a zalaiaknak már egy iksz is elég volt az osztrák Sturm Graz ellen, amit el is értek (1–1), így a minitornát a ZTE nyerte.

ZTE FC–DAC (szlovákiai) 1–0
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
ZTE FC: Fadgyas – Angyal, Kovács G., Forgács, Nagy T. – Ágoston D., Kretz – Szatmári L., Oláh, Ekker – Paudits
DAC: Tofiloski – Kosorin, Michalík, Kocsis G., Németh Zs. – Lupták, Kontár Z., Vida K., Sarr, Brasen – Mészáros A.
Gólszerző: Oláh (36.)

ZTE FC–Sturm Graz (osztrák) 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
ZTE FC: Szappanos – Angyal, Kovács G., Polényi, Deutsch – Patvaros, Bedi – Babati, Végh, Szatmári L. – Bobál G.
Sturm Graz: Gratzei – Stankovic, Zulechner, Piesinger, Potzmann – Gruber, Spendhofer, Huspek, Chabbi, Dobras – Kienast
Gólszerző: Bobál G. (1.), ill. Kienast (23.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS