Történelmi napokon van túl a Kecskemét

2022. október. 10., 21:57   |    

Történelmi napokon van túl a Kecskemét

A KTE, igaz, csak két napig, a Ferencváros vasárnap esti mérkőzéséig, története során először állt az élvonal tabellájának az élén. A Vasas az élvonalba visszatérése óta először szenvedett kétgólos vereséget. A Honvéd sorozatban a kilencedik hazai bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen. A Puskás Akadémia 2022-ben először nyert meg két egymást követő idegenbeli mérkőzést. Érdekességek az OTP Bank Liga tizedik fordulója után.

MOL FEHÉRVÁR FC–ZALAEGERSZEGI TE FC 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Kodro (45+1.), illetve Ikoba (95.)
– A MOL Fehérvár először veszített pontokat az idényben hazai bajnoki mérkőzésen. 
– Michael Boris együttese az első hét fordulóban nem játszott döntetlent, a legutóbbi kettőben viszont csak azt játszott. 
– Kenan Kodro a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén négy gólt szerzett, holtversenyben vezeti a góllövőlistát. 
– Hozzá hasonlóan hatgólos Eduvie Ikoba, aki különleges gólt szerzett a hosszabbítás ötödik percében: előrehúzódó kapusa, Demjén Patrik fejese után Kovács Dániel kiütötte a labdát, Ikoba pedig egy lépésről a hálóba kotorta.
– A ZTE csak két pontot szerzett a legutóbbi három fordulóban, tehát nyeretlen maradt.
– Ricardo Moniz együttese minden idegenbeli bajnokiján szerzett eddig gólt az idényben. 
– A ZTE legutóbbi öt idegenbeli bajnoki találkozójából három is 1-1-re végződött. 


 
ÚJPEST FC–KECSKEMÉTI TE 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Diaby (90+14.), illetve Tóth B. (55.), Katona B. (80.)
– A Kecskeméti TE hét vereség után első alkalommal nyert vendégként az Újpest ellen.
– Az újonc először győzött vendégként az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényében.
– A Katona fivérek közül Mátyás 68 percet játszott az Újpestben, Bálint a 70. percben állt be a KTE-be. Utóbbi, a szezonban már másodszor, győztes gólt szerzett, négy találatnál jár a bajnoki idényben.
– Az Újpest kihagyott egy büntetőt, Varga Bence kapus a tizenhatoson belül buktatta Borellót, az olasz légiós a tizenegyesből, fejbe lőtte a vetődő kapust, akit a mentők hordágyon vitték le a pályáról, majd kórházba szállítottak.
– A KTE, igaz, csak két napig, a Ferencváros vasárnap esti mérkőzéséig, története során először állt az élvonal tabellájának az élén.
– Az Újpest két megnyert hazai meccs után szenvedett vereséget. 
– Abdoulaye Diaby már három gólt szerzett a bajnoki szezonban, háromszor annyit, mint az előző idényben összesen.


 
KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Baráth B. (17., öngól), Makowski (38.)
– A Kisvárda egymást követő három fordulóban kikapott, de a Vasas ellen javított. 
– A szabolcsiak pályaválasztóként legutóbb kikaptak a Honvédtól, az volt az első hazai vereségük április óta. Május 15. óta minden páratlan számú hazai meccsüket nyerték meg. 
– A lengyel Rafal Makowski tavasszal 14 bajnoki meccsen egyetlen gólt sem szerzett. Most, tíz találkozó után, már négynél tart.
– A Kisvárda április 23. óta először maradt pályaválasztóként kapott gól nélkül az OTP Bank Ligában. 
– A Vasas Szivacski Donát kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a mérkőzést. A 26. perctől játszott emberhátrányban. 
– A piros-kékek a mezőny egyetlen nyeretlen csapata. 
– A Vasas az élvonalba visszatérése óta először szenvedett kétgólos vereséget. 


 
BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-2 (2-2)
Gólszerzők: Samperio (16.), Ennin (24.), illetve Drazsics (2., 36.)
– A Honvéd, természetesen beleszámítva az 1950 előtt, a jogelőd Kispesti AC és Kispest FC által játszott mérkőzéseket is, a 3000. élvonalbeli mérkőzését játszotta. Korábban csak a Ferencváros és az Újpest jutott el eddig a mérföldkőig.
– A Honvéd sorozatban a kilencedik hazai bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen.
– Sorozatban harmadszor végződött döntetlenre a Honvéd és a Mezőkövesd egymás elleni találkozója. 
– A kispesti gólszerzők közül Samperio a válogatott mérkőzések miatti szünet óta mindkét fordulóban a kapuba talált. Richlord Ennin korábban a Vasas ellen szerzett bajnoki gólt. 
– Ez volt a kispestiek harmadik bajnoki mérkőzése a szezonban, amelyen legalább két gólt szereztek, de nem tudtak nyerni. Nyolc nap alatt a második. 
– Sztefan Drazsics a legutóbbi három bajnokiján négy gólt szerzett. Csapata e találkozókon mindössze egy pontot gyűjtött. 
– A Mezőkövesd négy vereség után tudott ismét pontot szerezni, megelőzte a Vasast. 


 
PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Varga B. (36.), illetve Corbu (7.), Favorov (66.), Băluță  (77.)
– Hornyák Zsolt csapata kilenc forduló óta veretlen az OTP Bank Ligában.
– 2020. február 8. óta először győzött a Puskás Akadémia Pakson. 
– A felcsúti legénység 2022-ben először nyert meg két egymást követő idegenbeli mérkőzést. (Szeptember 11-én Zalaegerszegen is nyert.)
– Marius Corbu a harmadik, Artyom Favorov és Alexandru Băluță  a második bajnoki gólját szerezte az idényben. Băluță mindkét idegenbeli sikerhez góllal járult hozzá.
– Varga Barnabás a hatodik gólját szerezte az idényben, hármas holtversenyben vezeti a góllövőlistát. 
– A Paks eddig minden tétmérkőzésén szerzett gólt az idényben.
– Waltner Róbert együttesének két győzelem, két vereség az eddigi mérlege az OTP bank Liga mostani idényében. 


 
FERENCVÁROSI TORNA CLUB–DEBRECENI VSC 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Vécsei (11.), Zachariassen (56.)
– A Ferencváros két elveszített tétmérkőzés után győzött ismét.
– Az OTP Bank Liga mostani idényében eddig minden bajnoki mérkőzését megnyerte pályaválasztóként, ötöt. 
– A Fradi 2018. október 6. óta minden hazai bajnoki találkozóját megnyerte a Debreceni VSC ellen.
– Vécsei Bálint az első gólját szerezte a mostani bajnoki sorozatban.
– Kristoffer Zachariassen a mostani szezonban öt bajnoki mérkőzés alatt ugyanannyi gólt szerzett, mint az előző idényben 25 meccsen: hármat. 
– A DVSC sorozatban negyedszer veszített idegenben az OTP Bank Ligában. 
– A Loki ötször játszott eddig vendégként a bajnoki idényben, ezekből négyszer legalább két gólt kapott. 

 

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS