U16: döntetlennel zárt Törökországban a válogatott

2013. október. 22., 22:37   |    

U16: döntetlennel zárt Törökországban a válogatott

Szepessy László együttese az Antalyaspor korosztályos csapatával mérkőzött meg Belekben.

A Törökországban edzőtáborozó U16-os válogatott szombaton legyőzte a Galatasaray akadémiájának válogatottakkal teletűzdelt együttesét, kedden este pedig az Antalyaspor fiataljaival meccselt Belekben. A mieink a gólnélküli első félidőt követően a második játékrészben hátrányba kerültek, ezt követően azonban jelentősen feljavult a csapat játéka, és helyzeteinkből egyet ki is használtunk a hajrában, Bíró Ákos beadása után Dragóner Filip fejelt a hálóba, beállítva az 1-1-es végeredményt.

- Az edzőtábor zárásaként egy dinamikus, sokat futó játékosokból álló ellenféllel találkoztunk - mondta a mérkőzés után Szepessy László szövetségi edző. - A második félidőben, a kapott gól után kiválóan játszottunk, három-négy nagy helyzetünkből a hajrában egyet sikerült kihasználnunk. Kitettek magukért a gyerekek, különösen a második félidőben láttam szép dolgokat a pályán, úgy gondolom, ez a meccs méltó lezárása volt az egész éves munkánknak. Köszönöm a játékosoknak az idei szereplésüket, úgy gondolom, a sok nemzetközi mérkőzés a hasznunkra vált, és sokat fejlődtünk az elmúlt hónapokban.

Antalyaspor-Magyarország 1-1 (0-0)
Magyarország:
Demjén Patrik (Szalai Alex, 41.) - Soós Dávid (Czeglédy Levente, 62.), Patik Márton, Tóth Bence, Gergényi Bence (Nagy Zsombor, 41.) - Szőke Dániel (Takács Ronald, 48.), Cseszlai Bence, Vogyicska Bálint (Bíró Ákos, 60.), Herjeczki Kristóf, Bíró Bence (Lassú Zsombor, 76.), Kovács Dávid (Dragóner Filip, 41.)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS