U16: Kétgólos győzelem Svájc ellen

2017. május. 06., 23:28   |    

U16: Kétgólos győzelem Svájc ellen

U16-os válogatottunk megkezdte szereplését Belgiumban az UEFA fejlesztési tornáján, ahol mindjárt az első játéknapon begyűjtött egy nagy skalpot.

Az U16-os válogatott néhány hónap múlva - már U17-es csapatként - megkezdi szereplését az Eb-selejtezőben, az UEFA belgiumi fejlesztési tornája remek felkészülést jelent az első tétmeccsekre, annál is inkább, mert olyan erős csapatokkal mérheti össze erejét együttesünk, mint a svájci, a belga és a cseh gárda.

A svájciak elleni tornanyitány nagyszerűen sikerült csapatunknak, amely az első negyedóra svájci mezőnyfölénye után felvette az ellenfél által diktált magas ritmust, és miután kiegyenlítetté tette a játékot, megszerezte a vezetést is: a 23. percben egy bedobás után Irimiás Gergő lefordult védőjéről, betört a 16-oson belülre, az alapvonal közeléből középre passzolt, Beke Péter pedig 5 méterről a hálóba pörgetett (1-0). Hat perccel később Beke megszerezte második gólját: Cipf Dominik egy jobb oldali akció végén nagyszerűen ívelte át a labdát a hosszú oldalon érkező csatártársnak, akinek már csak az üres kapuba kellett továbbítania (2-0). A szünet előtt nem sokkal szépítettek a svájciak (2-1), de a fordulás után csak egy percet kellett várni a magyar válaszra, egy bal oldali labdaszerzés után remekül forgattuk át a játékot a jobb oldalra, Cipf pedig 14 méterről, egy csel után a rövid felső sarokba bombázott (3-1).

A folytatásban, bár ellenfelünk mindent megtett a szépítés érdekében, további gólokat szerezhettünk volna, de egy alkalommal a kapufa, kétszer a svájciak bravúrt bemutató kapusa meghiúsította az újabb találatunkat, így maradt a 3-1 - győzelmünk a játék képe alapján teljesen megérdemelt.

- A svájci válogatottat nagyszerű játékosok alkotják, némi időbe telt, mire felvettük az általuk diktált tempót. Hatvan percen keresztül nagyon jól és taktikusan játszottunk, mezőnyfölényben futballoztunk, formás támadásokat vezettünk, és szép gólokat szereztünk. Elismerés illeti a játékosokat, mert olyan ritmusban kellett játszanunk, amihez nincsenek hozzászokva, de felvették a kesztyűt, és megérdemelt győzelmet értek el. A csapat nevében szeretnék gratulálni az U17-es válogatott eddigi eredményeihez az Európa-bajnokságon, innen is szorítunk az együttesnek a továbbiakban - nyilatkozta a mérkőzés után Németh Antal szövetségi edző a mérkőzés után.

Magyarország-Svájc 3-1 (2-1)
Magyarország: Kiss Ágoston - Körmendi Kevin (Sághy Félix, 74.), Varju Benedek, Földi Botond (Sitku László, 24.), Papp László (Kalmár Olivér, 74.) - Nyíri Vince, Nyári Patrik (Sipos Zoltán, 54.) - Cipf Dominik (Kiss Bence, 66.), Irimiás Gergő (Múcska Viktor, 38.), Bukta Csaba (Kapronczai Gergely, 54.)- Beke Péter (Tóth-Gábor Kristóf, 66.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS