U18: szoros meccsen vereség Olaszországban

2014. március. 19., 18:18   |    

U18: szoros meccsen vereség Olaszországban

U18-as válogatottunk Rómában játszott felkészülési mérkőzést a házigazda olaszokkal.

Az U18-as válogatott a közel négy hónaposra nyúlt téli szünet után szerdán délután játszotta le idei első felkészülési mérkőzését, az olaszok elleni, római összecsapást az utóbbi napok esőzései miatt műfüves pályán rendezték meg. A keretben voltak hiányzóink, ezért Pisont István újoncokat is bevetett, Valencsik Dávid vagy Sallói Dániel most először léptek pályára nemzetközi meccsen a válogatottban.

Az első 20 percben az olaszok akarata érvényesült a pályán, időbe telt, mire felvettük a hazaiak diktálta ritmust, és megtaláltuk az agresszív letámadásos játék ellenszerét. A házigazdák a 15. percben egy kapu előtti kavarodás után megszerezték a vezetést, de ezt követően rendeztük a sorokat, jóval stabilabb lett a középpályánk, kiegyenlítetté vált a találkozó. A magyar válogatott még a szünet előtt egyenlíthetett volna, de Koszta Márk lövése után a kapufáról a kapusra, majd onnan szögletre pattant a labda.

A második félidőben már végig a magyar válogatott irányított, Csilus Ádám és Bartos Julián előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, de mindketten rossz döntést hoztak a befejezésnél. A válogatott becsülettel hajtott az egyenlítésért, ám a 90. percben, egy szögletből az olaszok szereztek gólt, ezzel beállították a 2-0-ás végeredményt.

- Nehezen szoktuk meg a műfüves pályát és vettük fel a hazaiak ritmusát, ezért az első negyedórában nehéz időszakot éltünk meg a pályán - értékelt a lefújás után Pisont István. - Ezt követően viszont megtaláltuk az olasz letámadás kijátszásának a módját, a középpályásaink jól léptek vissza labdákért, sikerült átvenni az irányítást, és többször is közel jártunk az egyenlítéshez, sajnos ma éppen a befejezésekben voltunk a kelleténél gyengébbek. A vereség ellenére pozitívumokat is lehet ki lehet emelni a teljesítményünkben, mert jó iramú, szikrázó mérkőzést játszottunk, a második félidőben már működtek a labdaszerzéseink, veszélyesek voltunk a széleken, többen is jó egyéni teljesítményt nyújtottak. A hatékonyságon azonban még feltétlenül javítanunk kell, mert támadásban voltak hiányosságaink, az olaszok hiába alakítottak ki kevesebb helyzetet nálunk, mégis meg tudták nyerni a mérkőzést.

Olaszország-Magyarország 2-0 (1-0)
Magyarország:
Ivancsics Alex - Gazdag Dániel, Kecskés Ákos (Nagy Ádám, 46.), Talabér Attila (Lenzsér Bence, 46.), Valencsik Dávid - Szántó Tamás, Vida Máté (Murai Márk, 72.), Rácz Barnabás (Jancsó András, 80.) - Sallói Dániel (Csilus Ádám, 46.), Koszta Márk (Bartos Julián, 55.), Tóth Martin

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS