U19: győztes meccsekel zárult a háromnapos összetartás

2014. augusztus. 13., 15:36   |    

U19: győztes meccsekel zárult a háromnapos összetartás

Pisont István, az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U19-es válogatott szövetségi edzője a hét elejére edzőtáborozást hívott össze Telkibe, melyre az 1996-os születésű korosztály 25 játékosa érkezett meg.

A szakmai stáb hétfői és a keddi edzéseket követően szerdára két mérkőzést kötött le a játékosoknak, a Ferencváros ellen zömében azok a kerettagok léptek pályára, akik eddig kevesebb válogatott programon vettek részt, míg a Vasas elleni találkozón a nagyobb válogatott rutinnal rendelkezők játszottak.

IMG_0286|Gubacsi Zoltán (jobbra) jól látta el védőfeladatait és győztes gólt is szerzett

Az első mérkőzést a válogatott 3-2-re nyerte meg Márkvárt Patrik, Németh Erik és Gubacsi Zoltán találataival, míg a Vasas elleni meccs 3-1-es válogatott sikert hozott, itt Koszta Márk, Tóth Martin és Lukács Richárd voltak a gólszerzők.

- Folyamatosan nyomon követjük a válogatott háttérbázisát alkotó játékosok teljesítményét, az összetartásra a csapat alapemberei mellett azokat is meghívtuk, akik klubjaikban rendszeresen jó teljesítményt nyújtanak - mondta a táborzárás után az mlsz.hu-nak Pisont István. - Nem volt teljes a keret, hiszen azok a játékosok, akikre klubjuk számított a kupafordulóban, most nem voltak itt, de így is összejött egy huszonöt fős együttes. A három nap során rengeteg taktikai elemet sikerült átvennünk, a játékosok példás hozzáállással végezték a feladatokat. Az első meccsen még nem volt tökéletes az összhang a labdarúgók között, a másodikon viszont látszott, hogy régóta együtt játszik a csapat magja, ez utóbbi találkozón jobb volt a teljesítményünk. Köszönöm a Vasasnak és a Ferencvárosnak, hogy rendelkezésre álltak, és játéklehetőséget biztosítottak a válogatott számára.

IMG_0386|A "tapasztaltabb" játékosokból álló válogatott 3-1-re győzte le a Vasast

Az edzőtáborozáson résztvevő keret:

Kapusok:

Ordasi Gergő (Vasas)
Ivancsics Alex (PMFC)
Perger Bence (Nyíregyháza)

Védők:

Talabér Attila (MTK)
Nagy Ádám (Győr)
Barna Szabolcs (DVSC)
Nagy Bálint (Győr)
Hirschler Bence (Illés Akadémia)
Valencsik Dávid (FTC)
Gubacsi Zoltán (Novara)

Középpályások:

Gazdag Dániel (Honvéd-MFA)
Jancsó András (Illés Akadémia)
Murai Márk (Kaposvári Rákóczi)
Mayer Milán (Győr)
Rácz Barnabás (Illés Akadémia)
Tóth Martin (Illés Akadémia)
Márkvárt Patrik (PMFC)
Koszta Márk (Honvéd-MFA)

Támadók:

Grabant Bence (Illés Akadémia)
Csicsek Levente (MTK)
Kovács Krisztián (FTC)
Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia)
Németh Erik (PFLA)
Sejben Viktor (Videoton FC)
Lukács Richárd (Vasas)
Icsó Zsolt (DVTK)
Balogh Alex (DVTK)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS