U19: három hónap maradt a bizonyításra

2014. április. 14., 11:54   |    

U19: három hónap maradt a bizonyításra

A július 19-én kezdődő, hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságra készülő korosztályos válogatott a húsvét utáni szerdán ismét pályára lép, ezúttal a törököket fogadja a vadonatúj Pancho Arénában.

Mészöly Géza együttese idén eddig négy felkészülési mérkőzést játszott, mindegyiket győzelemmel zárta, a finneket és a ciprusiakat is kétszer-kétszer múlta felül. A játékosoknak három hónapjuk maradt arra, hogy bizonyítsák, helyük van az Európa-bajnokságon résztvevő keretben, ez idő alatt hat felkészülési meccs vár rájuk. Ezek közül négy időpontja már biztos: jövő szerdán, április 23-án a törököket fogadjuk a felcsúti Pancho Arénában, május 14-én Ukrajna ellen játszunk Balmazújvárosban, egy héttel később Szerbiában lép pályára az együttes a házigazdák ellen, míg május 27-én az angol Division One U23-as válogatottja látogat hozzánk.

A szakmai stáb feladata nem lesz egyszerű az Eb-keret kijelölésekor, a viadalra ugyanis tizenhat mezőnyjátékost és két kapust lehet nevezni, míg az aktuális bő keret létszáma megközelíti a harminc főt, és mindannyian értékes labdarúgók, akik keményen dolgoznak azért, hogy bekerüljenek az tornán résztvevő együttesbe.

A múlt heti, Ciprus elleni meccsen két új játékos is feltűnt a válogatottban, a PMFC-Matias NB I-es csapatában rendszeresen játszó Kővári Róbert élete első nemzetközi meccsét játszotta kedden, míg az RB Leipzigben futballozó Szántó Gergő két év kihagyás után tért vissza a korosztályos válogatottba. A pécsiek fiatal támadója klubja kérésére csak az első meccsen lépett pályára, a Lipcsében légióskodó középpályás pedig kisebb sérülése miatt nem játszhatott a második találkozón.

BUD_7051|Kővári Róbert a PMFC NB I-es csapatában alapembernek számít, a válogatottban azonban első meccsét játszotta
- Jó társaságba csöppentem, de nem volt teljesen ismeretlen a közeg, Nagy Dominikot még Pécsről ismerem jól, több kerettaggal pedig ellenfélként találkoztam többször is - mondta válogatottbeli debütálása után Kővári Róbert az mlsz.hu-nak. - Egy mérkőzés után nem lehet megmondani, hogy milyen esélyeim lehetnek a későbbi kerettagságra, úgy tudom, a törökök elleni következő meccsen is számít rám a szakmai stáb, igyekszem beverekedni magam az együttesbe. Még szokni kell a csapat játékát, részben ez volt az oka annak, hogy az első mérkőzésemen nem tudtam megmutatni a valós tudásomat, de bízom benne, hogy másodikra jobb leszek, és a későbbiekben is meghívót kapok Mészöly Gézától.

Szántó Gergő Lipcsében védekező középpályást játszik, az U19-es válogatottban azonban támadó feladatokat kapott a középpálya tengelyében. Jelenleg az RB Leipzig U19-es csapatának egyik kulcsjátékosa, nyártól az U23-ban folytatja, és reményei szerint egy-két éven belül sikerül beverekednie magát a németek felnőtt csapatába. A jelenleg harmadosztályú lipcseiek feljutása már biztosnak látszik a Bundesliga II-be, de a német viszonylatban is rendkívül erős anyagi háttérrel rendelkező klub középtávon élvonalbeli tagsággal számol, vagyis Szántó Gergő jó szereplés esetén - néhány éves időtávban - akár német élvonalbeli játékossá is válhat klubjában.

BUD_7291|Szántó Gergő két év után játszhatott ismét meccset a korosztályos válogatottban
- Az U19-ben alapember vagyok Lipcsében, minden meccsen játszom, és bízom benne, hogy ez lesz a helyzet a következő idényben, az idősebbek között is. Türelmes vagyok, lépcsőfokról lépcsőfokra haladok, bízom benne, hogy ha továbbra is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtok, egy-két év múlva számításba vesznek a felnőttek között - mondta az mlsz.hu-nak a középpályás, aki a válogatottbeli visszatéréséről szólva elárulta: régi álma vált valóra azzal, hogy ismét tagja lehetett a csapatnak.

- Hosszú idő telt el azóta, hogy legutóbb korosztályos kerettag voltam, rengeteget dolgoztam azért, hogy visszakerüljek a csapatba, ezért nagyon örülök, hogy meghívót kaptam a szakmai stábtól. Régi barátok közé érkeztem, akikkel sajnos egy ideje megszakadt a kapcsolatom, de örömmel láttam, hogy továbbra is kiváló itt a közösség. Kicsit furcsa volt két év kihagyás után pályára lépni a válogatottban, a teljesítményem lehetett volna valamivel jobb is, remélem, a következő alkalommal ismét lehetőséget kapok a bizonyításra - fogalmazott Szántó Gergő.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS