U21: Tanulni kell a győzelemből

2017. szeptember. 02., 16:21   |    

U21: Tanulni kell a győzelemből

Michael Boris szövetségi edző szerint a Málta ellen, keddi Eb-selejtezőn a mieink tölthetik be azt a szerepet, mint amit pénteken a németek, viszont a várható labdabirtoklási fölényt győzelemre kell váltani.

A magyar U21-es válogatott pénteken bravúros eredményt ért el Németországban: legyőzte az öt U21-es Európa-bajnokkal felálló házigazdákat Padernbornban. A mérkőzés előtt a padernborni szervezők még azzal büszkélkedtek, hogy eddig hét válogatott mérkőzést rendeztek a Benteler Arenában, és ezeken egyetlen vereséget sem szenvedett el német csapat a stadionban (döntetlent is csupán egyszer játszott).

Pénteken is a németek számítottak esélyesnek, és eleinte úgy alakult a mérkőzés, ahogyan a hazaiak eltervezték: többet birtokolták a labdát, próbáltak kezdeményezni, de a stabil védekezésből indított kontráinkkal sikerült őket néhányszor meglepni a kapujuk előtt, és végül a magyar válogatott 2-1-re diadalmaskodott. Csapatunk német szövetségi edzője, Michael Boris a találkozót követően elmondta: bár csupán felkészülési mérkőzést játszott a két csapat, fontos győzelmet aratott a magyar együttes.

- Bár a találkozó elsődleges célja az előttünk álló tétmérkőzésekre való felkészülés volt, úgy gondolom, fontos győzelmet arattunk: az egyik legjobb európai válogatott otthonában bizonyítottuk be, hogy képesek vagyunk jó játékra - mondta az mlsz.hu-nak Michael Boris. - A játékosok megmutatták, hogy megfelelő felkészültséggel és mentalitással egyetlen ellenféltől sem kell tartaniuk, és egyben ismét bizonyítottuk, hogy a fiatal magyar futballisták versenyképesek lehetnek nemzetközi szinten, akár a legerősebb ellenféllel szemben is. Sokat tanulhatunk és tanulni is kell a meccsből a Málta elleni Eb-selejtező előtt, mert azon a mérkőzésen várhatóan hasonló mezőnyfölényben futballozunk majd, mint ellenünk a németek, nekünk viszont érvényesítenünk kell majd ezt a fölényt. Szeretnék köszönetet mondani a kluboknak, amiért végig segítették a munkánkat, ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy minden pályára lépő labdarúgó felkészülten léphetett pályára a találkozón.

A mérkőzést követően a találkozó magyar góljait szerző két játékos, a Vasasban szereplő Vida Máté, valamint az Újpest FC-ben futballozó Zsótér Donát is kiemelte az MLSZ TV-nek adott interjúban: a jól megválasztott taktika kulcsfontosságú volt a nagyszerű játékosokból álló németek ellen.



A magyar válogatott kedden 17.00 órakor Gyirmóton kezdi meg az Eb-selejtező sorozatot, Málta ellen.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS