UEFA: stratégiai változások a futsalban

2017. április. 06., 18:11   |    

UEFA: stratégiai változások a futsalban

Az UEFA végrehajtó bizottsága szerdai ülésén a futsalszakágat érintő több fontos döntést is hozott.

A döntések hátterében a futsal fejlesztése áll, az európai szövetség a következő években egyre nagyobb hangsúlyt fordít a 4+1-es teremlabdarúgás népszerűsítésére. Változik a felnőtt Európa-bajnokság lebonyolítása: 2022-től nem kettő, hanem négyévente rendezik meg a kontinenstornát, 12 helyett 16 csapattal. Ez azt jelenti, hogy a jövő évben, Szlovéniában megrendezésre kerülő torna után négy évig nem lesz Európa-bajnokság, 2022-ben rendezik a következő kontinenstornát. Az Eb-selejtezők - a nagypályás labdarúgáshoz hasonlóan - két teljes szezont ölelnek majd fel, az első ilyen selejtező sorozat 2020-ban kezdődik meg.

Az UEFA 2019-től kétévente női futsal Európa-bajnokságot is rendez, az első ilyen tornán négy válogatott vesz részt. 2019-ben rendezik meg az első U19-es futsal Európa-bajnokságot is, itt nyolc csapat küzd majd meg egymással, a korosztályos Eb-kre ugyancsak kétévente kerül sor. Az UEFA Futsal Cup neve 2018-tól UEFA Futsal Bajnokok Ligájára változik, és az idei kiírástól a három legerősebb bajnokságból két-két csapat indulhat majd a sorozatban.

- Nagyon boldog vagyok, hogy az UEFA vezetése döntéseivel letette a voksát a futsal fejlesztése mellett - mondta Sito Rivera, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya az mlsz.hu-nak. - Az elmúlt egy-két évben már lehetett érezni, hogy a korábbinál több figyelmet kap a sportág, de hiányzott egy-két fontos döntés, amelyet most meghozott az európai szövetség, jelezve, hogy nagyon komolyan veszi a futsalt. A nagypályás futballban jól működő rendszert ültettek át a futsalra azzal, hogy négyévente rendeznek Eb-t, és két szezonon keresztül zajlanak majd a selejtezők, biztos vagyok benne, hogy ez a döntés is a szakág fejlődését hozza magával. Az is pozitívum, hogy tizenhat válogatott jut ki az Eb-re, így több csapat kaphat esélyt a kvalifikációra. Meggyőződésem, hogy a változtatások hatására a fiatalok Európa-szerte, és így Magyarországon is egyre nagyobb számban választják a futsalt, s ez lehet az alapja, hogy folyamatosan egyre magasabb szintre jusson a szakág.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS