Drámai végjátékban az Újpest nyerte a Magyar Kupát

2014. május. 25., 21:56   |    

Drámai végjátékban az Újpest nyerte a Magyar Kupát

Az Újpest és a DVTK kupadöntője izgalmasan zárult, a lila-fehérek gyors gólja után Bacsa Patrik a 91. percben egyenlített ki. A kupagyőzelem tizenegyesekkel dőlt el, ebben az Újpest volt jobb, így története során kilencedszer hódította el az MK-trófeát.

Szép számú nézősereg, több mint 20 ezer szurkoló előtt kezdődött meg a DVTK és az Újpest kupadöntője. Az újpestieknél felépült kisebb sérüléséből Kabát Péter, a DVTK azonban nem számíthatott Futács Márkóra, a sérült válogatott csatárt a cserék közé sem nevezték a miskolciak. Nem volt ott a kispadon Szivics Tomiszlav sem, akinek féléves eltiltása már életbe lépett, így csak a lelátóról figyelhette együttesét. A DVTK öt védővel állt fel, de közülük Kádár Tamás egy sorral előrébb kapott szerepet, a mélységi szervezés is feladata volt. Az Újpest felállása nem okozott meglepetést, a két szélen Simon Krisztián és Suljic rohamozott, középen Kabát Péter mellett Sztaniszavljevics felelt a támadásokért

Hat perc sem telt el a meccsből, amikor veszélyes helyről szabadrúgáshoz jutott az Újpest, és Balogh Balázs beívelése után Litauszki Róbert robbant be jó ütemben, és kihasználva Ivan Rados bizonytalankodását, a hálóba továbbított (1-0).

donto5|Gyorsan megszerezte a vezetést az Újpest

A Diósgyőr a 20. percben máris cserélt, Debreceni András megsérült és elhagyta a pályát, helyére egy támadó, Augusto Batioja érkezett. Kádár Tamás visszalépett a védelembe, 4-4-2-re módosult a felállás. Az Újpest nem állt vissza a vezetés birtokában, és néhányszor sikerült zavarba hoznia a diósgyőri védelmet, miközben a DVTK, bár több akciót vezetett, főként rögzített szituációt követően, illetve néhányszor a bal oldalon futballozó Gosztonyi András beindulásai után tudott veszélyeztetni.

A második félidő elején többnyire az újpesti térfélre tevődött át a játék, de a fővárosiak védelme jól állta a diósgyőriek rohamait, a fekete mezesek fölényét csak a szögleteik száma mutatta. A 61. percben egy bal oldali szöglet után az Újpesti járt centikre a góltól, a diósgyőriek a gólvonalról szabadítottak fel. Két perccel később Kabát Péter beadását Litauszki Róbert fejelte tiszta helyzetből a kapu fölé.

A hajrához közeledve a DVTK küzdött becsülettel, mégis úgy tűnt, nem lesz ereje az egyenlítő találat megszerzésére. A 91. percben azonban sikerült begyötörnie az egyenlítő találatot, egy jobb oldali bedobás után a védők nem tudták elrúgni a labdát, a jól helyezkedő Bacsa Patrik pedig egy méterről a kapu bal oldalába passzolt (1-1).

A hosszabbítás 5. percében Kádár Tamás egy kezezés után megkapta második sárga lapját, a DVTK 10 emberrel fejezte be a meccset. Az újpestiek emberelőnyben kapuja elé préselték ellenfelüket, egy kontra végén mégis a Diósgyőr szerezhetett volna gólt, Bacsa egy szép csel után kevéssel emelt a bal kapufa mellé, majd a 105. percben Husic lőtt szabadrúgásból centikkel az újpesti kapu mellé. A második 15 percben sem tudta gólra váltani fölényét az Újpest, jöhettek a tizenegyesek.

donto10|Története kilencedik Magyar Kupa-győzelmét ünnepelte az Újpest

Kosztics volt az első lövő, a jobb alsó sarokba lőtt. Az újpestieknél Vasziljevics kezdte a sort, ő sem hibázott. Bacsa Patrik következett, ő a bal felső sarkot választotta, és jól is célzott, majd az újpestiek vezető találatát szerző Litauszki Róbert laposan oldotta meg a feladatot. A harmadik párt Alves kezdte, lövése után a lécről pattant ki a labda. Tshibuabua ezzel szemben higgadtan értékesítette saját tizenegyesét, ezzel előnybe került az Újpest. Barczi Róbert életben tartotta ugyan a diósgyőri reményeket, Simon Krisztián azonban visszavette a fórt. Nenad Husic volt az ötödik diósgyőri lövő, ő a kapu fölé emelt, ezzel az Újpest megnyerte a büntetőpárbajt, és ezzel története során kilencedik alkalommal elhódította a Magyar Kupát!

Újpest FC - DVTK 1-1 (1-0) - 11-esekkel: 4-3

Puskás-stadion, vezette: Solymosi Péter

Újpest FC: Balajcza Szabolcs - Pierre-Yves Ngawa, Jonathan Heris, Litauszki Róbert, Chema Anton - Balogh Balázs, Dusan Vasziljevics, Filip Sztaniszavljevics (Juanan, 81.) - Simon Krisztián, Kabát Péter (Bavon Tshibuabua, 69.), Asmir Suljic (Nagy János, 97.)
DVTK: Ivan Rados - Vadász Viktor, Debreceni András (Augusto Batioja, 20.), William Alves, Senad Husic - Kádár Tamás, Elek Ákos (Egerszegi Tamás, 112.), Zoran Kosztics - Gosztonyi András (Barczi Dávid, 61.), Miroslav Grumic, Bacsa Patrik
Gólszerzők: Litauszki a 6., ill. Bacsa a 91. percben

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS