Érkezésben csoportelső az U20-as válogatott

2015. május. 22., 08:40   |    

Érkezésben csoportelső az U20-as válogatott

Az U20-as válogatott az E-csoport résztvevői közül elsőként érkezett meg a korosztályos világbajnokságra, Új-Zélandra. A nagy távolság miatt hosszabb időre van szükség a teljes akklimatizálódáshoz.

A helyi szervezők tájékoztatása szerint a magyar csapat a kilencedik érkező a 24 résztvevő közül, de érdemes figyelembe venni azt is, hogy a mieink csoportjában két nappal később kezdődnek a küzdelmek, mint az A- vagy a B-csoportban. A brazil, az észak-koreai és a nigériai válogatott játékosai csak a jövő héten érkeznek meg a helyszínre.

A csapat első, teljes új-zélandi napja egyébként futással indult: kétszer húsz perc kocogás, majd nyújtás szerepelt a programban a Tasmán-tenger partján. A hosszú utazás után fontos volt az izmok, ízületek „megolajozása”. Ezt követően, még a délelőtt folyamán a helyi stadionnak is nevet kölcsönző Tararaki-hegy lábához buszozott a válogatott, ahol mintegy 70 perces átmozgató edzést vezényelt Bernd Storck sportigazgató.

nemeth_mario|Németh Márió frissességére szükség lesz a középpályán.

Az ebéd, és a délutáni pihenés után, 16 órától ismét edzést tartott a játékosoknak a szakvezetés.

- Célunk, hogy minél gyorsabban áthidaljuk a sok utazásból, az időeltolódásból adódó fáradtságot – mondta el a második foglalkozást követően Bernd Storck. – Azért is fontos, hogy időben a szigetekre érkeztünk, mert azt szeretném, ha a mérkőzésekre a játékosok teljesen megszoknák a környezetet, és otthonosan éreznék magukat New Plymouthban, amikor megkezdjük a világbajnoki szereplésünket.

A szakember hozzátette, általános vélekedés, hogy az akklimatizálódás érdekében annyi napot kell a célállomáson tölteni, amennyi az időzónák közötti különbség órákban.

ezés2|Inspiráló környezet - háttérben a Taranaki-hegy

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS