Már a Haladásé a legjobb széria az OTP Bank Ligában

2016. augusztus. 22., 14:16   |    

Már a Haladásé a legjobb széria az OTP Bank Ligában

A Ferencváros hazai pályán a legutóbbi hat bajnokijából mindössze kettőn győzött, pályaválasztóként sorozatban harmadszor kapott két gólt bajnoki mérkőzésen. A Haladás sorozatban a negyedik győzelmét aratta, ezzel most az övé a legjobb széria a mezőnyben. Az OTP Bank Liga hetedik fordulójának érdekességei.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Djurićin (10.), Nagy D. (83.), illetve Hudák (63.), Bačelić-Grgić (79.)

– A Ferencváros a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg. Ilyen rossz sorozata legutóbb áprilisban volt.
– Hazai pályán a legutóbbi hat bajnokijából mindössze kettőn győzött.
– Pályaválasztóként sorozatban harmadszor kapott két gólt bajnoki mérkőzésen.
– Ugyanakkor a Groupama Arénában, 2016-ban, bajnoki találkozón eddig csak egyszer, a Vasas ellen elveszített mérkőzésen nem jutott legalább két gólig.
– Djurićin a harmadik, Nagy Dominik az első bajnoki találatát érte el a szezonban.
– A Mezőkövesd három vereség után szerzett ismét pontot. Egymás után másodszor nem kapott ki a Ferencváros vendégeként bajnoki találkozón.
– Hudák és Bačelić-Grgić is az első bajnoki gólját szerezte a 2016–2017-es bajnoki idényben. A horvát védő a Puskás Akadémia színeiben szerzett korábban gólt az élvonalban.

ÚJPEST FC–MTK BUDAPEST 0-0

– Megszakadt az Újpest négy mérkőzésből álló győzelmi sorozata.
– A lila-fehérek először játszottak döntetlent a bajnoki idényben. Az OTP Bank Ligában az Újpest mérkőzése legutóbb szinte napra pontosan egy éve, a Haladás ellen végződött 0-0-ra.
– Az Újpest védelme a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy gólt kapott.
– Teodoru Vaszilisz legénysége a legutóbbi három fordulóban nem szenvedett vereséget.
– Az MTK még veretlen idegenben az idényben, mindhárom eddigi meccsén döntetlenre végzett.
– A kék-fehérek az első hét fordulóban ötször maradtak szerzett gól nélkül. A legutóbbi tíz bajnoki meccsükből csak kettőn találtak a kapuba.
– A két csapat legutóbbi négy, egymás elleni bajnokijából három döntetlenre végződött. Ugyanakkor bajnoki meccsen 2007 augusztusa óta először zártak gól nélkül.

BUDAPEST HONVÉD–GYIRMÓT FC GYŐR 0-0

– A Bp. Honvéd március 5. óta először játszott pályaválasztóként döntetlent a bajnokságban.
– Ez volt az idényben a harmadik bajnokija a Bozsik Stadionban, egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség a mérlege. A 270 perc alatt csak a Paks ellen szerzett gólt, igaz, akkor hármat is.
– A kispestiek mindössze egy akciógólt értek el eddig pályaválasztóként a bajnoki idényben.
– A Gyirmót a négy eddigi idegenbeli mérkőzésén két pontot gyűjtött.
– Az újonc kisalföldi legénység a mezőnyben egyedüliként nyeretlen.
– Urbányi István csapata az eddigi hét fordulóból ötben nem szerzett gólt, s mindössze másodszor nem kapott.
– A Gyirmót FC élvonalbeli mérkőzésen, vendégként, először maradt kapott gól nélkül.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–PAKSI FC 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Gaál (28.), Williams (68.), Gévay (72., öngól), illetve Koltai (15., 11-esből)

– A Haladás sorozatban a negyedik győzelmét aratta, ezzel most az övé a legjobb széria a mezőnyben.
– Mészöly Géza együttese két egymást követő hazai mérkőzésén hat gólt is szerzett. Hasonlóra legutóbb 2015 májusában volt példa.
– Az ausztrál David Williams sorozatban a negyedik bajnoki meccsén szerzett gólt.
– A vasi zöld-fehérek immár hat forduló óta veretlenek.
– A Paks a legutóbbi 12 idegenbeli bajnokijából kilencet, köztük az utolsó hármat is elveszítette.
– Csertői Aurél csapata a legutóbbi két idegenbeli bajnokiját egyaránt 3-1-re bukta el.
– A Paks közel tizenhárom hónap után szerzett ismét büntetőből gólt az OTP Bank Ligában.

DIÓSGYŐRI VTK–VASAS FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Bacsa (34.), illetve Ádám (37.)

– A listavezető Vasas először játszott döntetlent a bajnoki idényben. Legutóbb április 19-én, Békéscsabán zárt „iksszel” a csapat.
– Ádám Martin a harmadik gólját érte el a bajnoki idényben.
– A Vasas négy idegenbeli győzelem után játszott most döntetlent, megszakítva szép sorozatát.
– A piros-kékek a mostanit megelőző négy tétmérkőzésüket elveszítették Diósgyőrben.
– A DVTK négy elveszített mérkőzés után szerzett ismét pontot az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében.
– Bacsa Patrik a hetedik diósgyőri futballista, aki szerzett már gólt a mostani bajnoki idényben.
– A borsodi együttes csupán egyet nyert meg a legutóbbi öt hazai bajnokijából.



VIDEOTON FC–DEBRECENI VSC-TEVA 5-1 (2-1)
Gólszerzők: Lang (23., 57.), Géresi (33.), Feczesin (73., 92.), illetve Ferenczi (14.)

– 2007 óta először zárult a két csapat bajnoki mérkőzése négygólos különbséggel. Akkor a DVSC 4-0-ra győzött Székesfehérváron. Az elmúlt bő húsz legfölényesebb hazai sikere a Vidi számára egy 1996 tavaszi 4-1 volt – eddig.
– Henning Berg együttese a legutóbbi négy fordulóban kilenc pontot szerzett, két vereség után pályaválasztóként két győzelemmel legalább ötven százalékosra kozmetikázta a mérlegét.
– A Videoton FC a mostani előtt legutóbb április 23-án, az MTK ellen szerzett öt bajnoki gólt, ugyancsak Felcsúton.
– Feczesin Róbert, aki korábban a DVSC-ben is játszott, már öt bajnoki gólnál tart az idényben, s ezzel Eppel Mártonnal holtversenyben vezeti a góllövőlistát.
– Lang Ádám korábban mindössze egy gólt szerzett az élvonalban, még a Győr játékosaként, 2014. május 31-én a Mezőkövesd kapuját vette be. Most megtriplázta góljai számát.
– A portugál Leonel Pontessel három mérkőzésen egy pontot szerzett eddig a DVSC-Teva.
– A Loki ezt megelőzően legutóbb 2014. április 12-én, az MTK ellen kapott öt gólt bajnoki meccsen vendégként (2-5).


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS