Legyőzte és utolérte a Vidit a Ferencváros

2017-12-03 19:10:55

Legyőzte és utolérte a Vidit a Ferencváros

Az OTP Bank Liga 18. fordulójának rangadóján a Ferencváros 3-1-re legyőzte a Videoton FC-t a Groupama Arénában, és pontszámban beérte a fehérváriakat a tabellán.

Ferencváros-Videoton FC 3-1 (2-0)
Gólszerző: Spirovski a 34., Paintsil a 44., Moutari a 83., ill. Lazovic a 74. percben

A forduló előtt a Videoton FC három pont előnnyel állt a Ferencváros előtt a tabella élén, egy esetleges idegenbeli sikerrel megléphetett volna riválisától, és bebiztosíthatta volna téli elsőségét.

A Ferencváros azonban az első perctől kezdve sokkal kezdeményezőbb volt, a játékán egyáltalán nem érződött, hogy Priskin Tamás eltiltása, Böde Dániel sérülése miatt nem volt bevethető a centerposzton. A zöld-fehérek Spirovski hajszálpontos, kapufáról bepattanó lövésével szereztek vezetést, de nem ez volt a játékrész legszebb jelenete, ugyanis a szünet előtt, egy kontra végén Paintsil kétszer is megforgatta Fiolát, majd harmadjára el is fektette, végül okosan alányesve a bal sarokba csavarta a labdát. A megnyugtató előny ellenére a fővárosiak nem vettek vissza a tempóból, de a Vidi sem tett le a pontszerzésről. A 74. percben Lazovic fejesgóljával szoros lett a mérkőzés, de a 83. percben egy hatalmas egyéni hibát kihasználva Moutari egy átemelős góllal visszaállította a kétgólos különbséget, egyúttal bebiztosította a Ferencváros győzelmét. A Videoton FC még egyszer közelebb zárkózhatott volna, de a keresztléc megmentette a hazai csapatot. A két csapat azonos mérleggel és pontszámmal áll a tabellán, a fehérváriak gólkülönbsége eggyel jobb, ezért továbbra is ők állnak az élen.

Címkék:

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol