Nem ment a játék az üzbégek ellen

2014. július. 08., 21:10   |    

Nem ment a játék az üzbégek ellen

U19-es válogatottunk nem játszott jól az üzbégek elleni felkészülési mérkőzésen, és elszenvedte első idei vereségét.

A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott egy erőnléti edzésekre építő esztergomi edzőtáborozás, és a múlt heti telki felkészülési programot követően egy edzőmeccsel folytatta a munkát, az ellenfél Üzbegisztán válogatottja volt. A bő keretből Tamás Krisztián, Farkas Zoltán és Székely György nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére, két kapus és tizenkilenc mezőnyjátékos készült a találkozóra.

Enyhe mezőnyfölényben kezdtük a mérkőzést, de az első helyzetet az üzbégek előtt adódott, egy magyar labdavesztés után Boltabaev hagyott ki egy óriási lehetőséget. A 16. percben egy elvesztett párharcot követően Urinbaev kapott jó ütempasszt, elhúzta a labdát a kapus mellett és a hálóba gurított (0-1). A 23. percben egyenlítettünk, a Bobál Gergely buktatásáért megítélt büntetőt Németh Márió magabiztosan értékesítette (1-1). A folytatásban valamelyest feljavult a játékunk, a 26. percben közel jártunk a vezetés megszerzéséhez is, amikor Kalmár Zsolt előtt adódott nagy gólszerzési lehetőség, de egy csel után 14 méterről a jobb kapufa mellé lőtt.

A második félidő nagy üzbég helyzettel kezdődött, de Leindler Domonkos nagyot védett, a 49. percben pedig visszavették az előnyt a labdaszerzéseik után rendre veszélyes akciókat vezető vendégek, egy bal oldali támadást követően Urinbaev őrző nélkül maradt, kapta is a labdát, és 9 méterről, jobbról a rövid sarokba lőtt (1-2). Ezúttal nem tudtunk gyorsan válaszolni a kapott gólra, az üzbégek fegyelmezetten védekeztek, nem hagytak területet a támadóink előtt. A 61. percre szinte a teljes csapatunk lecserélődött, a két belső védőnkön kívül addigra mindenkit lecserélt Mészöly Géza.

Nem ment a játék a mieinknek, de a 77. perben egyenlíthettünk volna, amikor Bobál Dávid futott fel a bal oldalon, pontosan centerezett, de az érkező Mervó Bence óriási ziccerben, 4 méterről a felső kapufát találta telibe. A hajrában az üzbég térfélen zajlott a játék, de a támadójátékunk tompa és körülményes volt, a négyperces hosszabbítás végéig nem sikerült egyenlítenünk, Üzbegisztán megőrizte előnyét, és a játék képe alapján megérdemelt győzelmet aratott.

Magyarország - Üzbegisztán 1-2 (1-1)
Magyarország: Hrabina Alex (Leindler Domonkos, 46.) - Medgyes Zoltán (Talabér Attila, 46.), Asztalos Dávid, Lenzsér Bence, Forgács Dávid (Bobál Dávid, 61.) - Nagy Dominik (Csábi Mihály, 61.), Kalmár Zsolt (Tóth László, 61.) , Németh Márió (Mervó Bence, 61.) - Kővári Róbert (Zsótér Donát, 46.), Bobál Gergely (Balogh Norbert, 61.), Vida Krisztopher (Varga Szabolcs, 46.)

[galleryRel id="70853|U19 Magyarország - Üzbegisztán]

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS