El: Nehéz meccs, nagy lehetőség a Fradi előtt

2019. december. 12., 14:13   |    

El: Nehéz meccs, nagy lehetőség a Fradi előtt

Idegenben zárja az Európa-liga csoportkörét a Ferencváros. A harmadik helyezett magyar együttes a csoportmásodik Ludogorec otthonában lép pályára csütörtökön, 21.00-tól. A találkozót a Sport 1 élőben közvetíti.

 – Ebben a kiélezett helyzetben mindkét félnek mentálisan és csapatként is helyt kell állnia – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Szerhij Rebrov, aki kifejtette, nem igazán hisz az esélyesség fogalmában, mert minden találkozó 0–0-ról indul. Példaként hozta fel, hogy nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében is a Ludogorecet tartották esélyesebbnek, mégis a Ferencváros lépett tovább.

Rebrov arról is beszélt, hogy legtöbb futballistájának mostanáig nem volt ilyen tapasztalata, hogy három hónapon át heti két meccset kell játszania, ennek ellenére még mindig versenyben vannak a továbbjutásért, a bajnokságban pedig élen zárják az őszi szezont. Ugyanakkor leszögezte, mindent el kell felejteni és ezúttal csak a soron következő meccsre kell koncentrálni, mert van egy céljuk, amit el szeretnének érni, ha már eljutottak ennek a lehetőségnek a kapujába.

Nem túl jó, hogy eddig egyetlen magyar csapat sem élte túl a csoportkört. De nem szeretnék nyomást helyezni a játékosokra, ennek megfelelően azt mondtam nekik, hogy ezt ne nyomásként éljék meg, hanem motivációként, hogy történelmet írhatnak – mondta Rebrov. – A hideg, esős időjárás a gyors futballnak kedvez, de a játékosok nem az időjárási körülményekkel foglalkoznak – tette hozzá.

A magyar bajnok brazil légiósa, Isael szintén azt emelte ki, hogy nagy lehetőség előtt állnak azzal, hogy a kieséses szakaszba juthatnak.

Ilyen összecsapáson nem kell plusz motiváció, mert aki nem várja az ilyen meccset, akit nem dob fel ez a tét, az nem is szeret futballozni – jelentette ki.

Mindkét csapaton nyomás van a továbbjutás miatt – válaszolt a támadó arra a felvetésre, hogy a Ferencvároson van nagyobb teher azzal, hogy a döntetlen a Ludogorecnek kedvez.

Isael szerint el kell felejteni a két csapat előző három találkozóját, mivel már csak a tét miatt is teljesen más 90 perc vár az együttesekre. Ám úgy vélte, érdekessé teszi a párharcot, hogy az ellenfelek mostanra jól kiismerték egymást.

Mindig azért dolgozom, hogy a csapatot segítsem, ez holnap sem lesz másként – jelentette ki Isael, arra reagálva, hogy akár egyetlen egyéni villanás is eldöntheti a mérkőzést és a továbbjutást.

A négyesből már csoportelsőként a 32 közé lépett a spanyol Espanyol, a másik továbbjutó helyért küzd meg egymással a magyar és a bolgár bajnok Razgradban csütörtökön, közép-európai idő szerint 21 órától. A Ferencváros csak győzelemmel folytathatja szereplését tavasszal – erre magyar csapat legutóbb 16 éve volt képes, akkor a Debreceni VSC az UEFA Kupa harmadik fordulójáig jutott.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS