Futsal: zsinórban ötödször MK-győztes az Astra HFC

2017. február. 12., 18:30   |    

Futsal: zsinórban ötödször MK-győztes az Astra HFC

Ha Magyar Kupa-döntő, akkor Astra-siker - így megy ez már ötödik éve, a kiskunfélegyháziak ezúttal a bajnoki éllovas Agenta Girls Szekszárd csapatát győzték le a fináléban.

A bajnoki szereplés alapján az NB I éllovasa, a Szekszárd számított a női futsal MK-döntő esélyesének az ötödik helyen álló Astrával szemben, de a kupadöntőkben sosem szabad a bajnoki formából kiindulni, másrészt az elmúlt négy évben kivétel nélkül a kiskunfélegyháziak nyerték a Magyar Kupát, és már a veszprémi Final Four elődöntőjében is borították a papírformát, amikor hosszabbítás után, 2-1-re legyőzték a Tolna-Mözs együttesét. A szekszárdiaknak - akiknek egyébként roppant lelkes tábor szurkolt a fináléban, tagjai között Fiola Attila válogatott labdarúgóval, a tolnai város szülöttjével - könnyebb dolguk volt szombaton, 7-3-ra verték a másodosztályú Csömört.

A vasárnapi döntő elején egyik csapat sem vállalt kockázatot, a szekszárdiak többet birtokolták a labdát, de a felállt védelemmel szemben nem tudtak helyzetekig eljutni, míg az Astra inkább a kontralehetőségekre várt. Érezhető volt, hogy nagy a tét, mindkét csapatnál becsúsztak technikai hibák, de az első perceket követően bátrabbá váltabbak a csapatok, és pörgősebb lett a találkozó. Az első félidő feléig egy-egy kapufa jelezte, hogy nagyjából kiegyenlítettek az erőviszonyok: szekszárdi részről Szekér Anita, az Astrától Nagy Anett tévesztett célt néhány milliméterrel.

A második tíz percben a szekszárdiak bosszankodhattak többet a kihagyott helyzetek miatt, a félidei 0-0-nak a játék képe alapján az Astra örülhetett jobban.

0212noifutsal5|

Fordulás után veszélyesebbé vált a címvédő, és a 25. percben - némi szerencsével - megszerezte a vezetést is: egy legurított szabadrúgást követően Halászi Kinga lőtt kapura, a labda irányt változtatott egy védő hátán, és a bal felső sarokban kötött ki (0-1). A gól görcsösebbé tett a szekszárdiakat, míg az Astra felszabadultabban kezdett el játszani, és a 27. percben megduplázta az előnyét: Nagy Anett játszotta tisztára magát a jobb oldalon, beadására Godvár Katalin érkezett, és közelről a hálóba lőtt (0-2). A szekszárdiaknak rohanniuk kellett az eredmény után, de a kapkodás hibákat szült, a kontrákra építő Astra így nemcsak magabiztosan őrizte előnyét, de további helyzeteket is kialakított. Az utolsó pillanatokban még volt lehetősége a Szekszárdnak, de az eredmény a végső dudaszóig már nem változott, az Astra 2-0-ra nyert, és zsinórban ötödszörre hódította el a Magyar Kupát.

Agenta Girls Szekszárd-Astra Selector 0-2 (0-0)
Szekszárd: Hargas Annamária - Ganczer Hajnalka, Szekér Anita, Megyes Ágnes, Horváth Katalin
Cserék: Blesz Nikoletta, Mausz Renáta, Fábián Rebeka, Bogárdi Mónika, Buchmüller Petra, Urbán Anett
Astra: Varga Luca - Godvár Katalin, Nagy Anett, Gál Tímea, Halászi Kinga
Cserék: Andriska Renáta, Szabó Nóra, Balázs Eszter, Görög Zsófia, Mészáros Dalma, Záhonyi Alexandra, Hegyi Szilvia, Bocsárdi Eszter, Krascsenics Csilla
Gólszerzők: Halászi 25., Godvár 27.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS