Háromból három magyar továbbjutó az EL-ben

2019. július. 18., 23:14   |    

Háromból három magyar továbbjutó az EL-ben

A MOL Fehérvár FC, a Budapest Honvéd és a DVSC is megtartotta az első mérkőzésen szerzett előnyét az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján, és bejutott a második fordulóba.

Egyik magyar EL-induló csapatnak sem kellett izgulnia az első forduló visszavágója előtt, mind a hárman magabiztos győzelmet arattak az első mérkőzésen. A Fehérvár FC 5-1-es előnyből várta a montenegrói FK Zeta elleni felcsúti visszavágót. A magyar csapat ezúttal nem tudott sziporkázó támadójátékkal előrukkolni, de magabiztosan tartotta meg az első meccsen szerzett előnyét, és a 0-0-ás végeredményt követően 5-1-es összesítéssel jutott tovább. A fehérváriak a második selejtezőkörben a liechtensteini Vaduz együttesével mérik össze erejüket.

A Budapest Honvéd 3-1-re győzött múlt héten, és az idegenbeli mérkőzésen jóval nehezebb dolga volt, mint az első meccsen. A litván Zalgiris Vilnius uralta az első félidőt, bő negyedóra után a vezetést is megszerezte, és szünetig növelhette volna az előnyét. A fordulás után is a hazaiak akarata érvényesült, de a 62. percben Kamber révén egyenlített a Honvéd, és az eredmény ezek után már nem változott. A kispestiek nem játszottak jól, némi szerencse is kellett ahhoz, hogy megtartsák előnyüket, de a lényeg a továbbjutás, amit 4-2-es összesítéssel vívott ki a csapat. A Honvéd a következő fordulóban a román Universitatea Craiovával találkozik.

A DVSC 3-0-ás múlt heti győzelmével kényelmes helyzetben várta a Kukesi elleni albániai visszavágót. A házigazdák jobban játszottak az első félidőben a magyar csapatnál, 16 perc után a vezetést is megszerezték. A fordulás után feljavult a Loki játéka, és az 58. percben Szatmári Csaba góljával az egyenlítés is összejött. Ezzel végképp eldőlt a továbbjutás, az albánoknak innen négy gólt kellett volna szerezniük a DVSC kiejtéséhez. Bár helyzeteik voltak, végül a minimális győzelem sem jött össze, a debreceniek 4-1-es összesítéssel kerültek a második selejtezőkörbe, ahol az olasz Torino lesz az ellenfelük.

Európa-liga, selejtező, első forduló, visszavágók:

Kukesi (albán)–Debreceni VSC 1–1 (1–0)
Gólszerző: Ethemi (17.), ill. Szatmári Cs. (58.)
Továbbjutott: a DVSC, 4–1-es összesítéssel

MOL Fehérvár FC–FK Zeta (montenegrói) 0–0 
Felcsút, Pancho Aréna, 2841 néző. Vezette:  McLaughlin (ír)
Kiállítva: D. Vukcsevics (74., FK Zeta)
Továbbjutott: a Fehérvár FC, 5–1-es összesítéssel

Zalgiris Vilnius (litván)-Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
Gólszerző: Antal (18.), ill. Kamber (62.)
Továbbjutott a Honvéd 4-2-es összesítéssel

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS