Izgalmas véghajrá jön az OTP Bank Ligában

2021. április. 29., 08:11   |    

Izgalmas véghajrá jön az OTP Bank Ligában

Csütörtöktől vasárnapig, négy nap alatt játsszák le a csapatok az OTP Bank Liga 32. fordulóját. Nagy izgalmak várhatóak, elképzelhető, hogy minden, még nyitott kérdés tisztázódik az utolsó forduló előtt.

Négy csapat küzd a bennmaradásért, öt a nemzetközi kupaszereplésért

Négy csapat küzd a bennmaradásért, öt a nemzetközi kupaszereplésért

Az Újpest FC mindkét célért egyszerre harcol, adott esetben egyszerre eshet ki, és juthat ki a nemzetközi porondra.

Tovább

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC
(Csütörtök, Diósgyőr, 17.30)
Viszonylag jelentős a különbség a két csapat között, az Újpest 38 ponttal a nyolcadik, a DVTK 32-vel a tizenegyedik. Ugyanakkor matematikailag még az is elképzelhető, hogy a borsodiak az idény végére a lila-fehérek elé kerülnek, de ehhez mindenképpen meg kell nyerniük a forduló nyitómérkőzését. Jó formában vannak, a legutóbbi három találkozójukat – egyébként egyedüliként a mezőnyből – mind megnyerték. Pályaválasztóként a Puskás Akadémia elleni, a múlt hét közepén játszott mérkőzésükön négy meccsből álló rossz sorozatot zártak le, miután ismét győzni tudtak otthon. Mind a két további mérkőzésüket Diósgyőrben játsszák, május 8-án a MOL Fehérvárt fogadják majd. A legutóbbi öt találkozóján összesen mindössze négy pontot gyűjtő Újpest biztosan bennmarad, ha a hátralévő két fordulóban szerez legalább egy pontot. Utolsó mérkőzésén majd a Zalaegerszeget fogadja. A lila-fehérek legutóbb 2019. augusztus 10-én szereztek pontot, sőt pontokat Diósgyőrben, egy 2-1-es győzelemmel. (A mostani idényben még nem játszottak Diósgyőrben, ki nem állás miatt veszítették el a november 6-ra kiírt találkozót.)

MTK BUDAPEST–MOL FEHÉRVÁR FC
(Csütörtök, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 20.00)
A kék-fehérek az ötödik, a székesfehérváriak a harmadik helyen állnak, nyolc pont utóbbiak előnye. A Vidi csak akkor léphetne előre, függetlenül a Puskás Akadémia eredményétől, ha mind a két hátralévő találkozóját megnyeri. (A második a Diósgyőr elleni.) Michael Boris legénysége a legutóbbi fordulóban az Újpest legyőzésével zárta le március 13. óta tartó, nyeretlenségi sorozatát. Pályaválasztóként 2021-ben eddig csak egyszer, a ZTE ellen tudott nyerni, igaz, akkor felettébb magabiztosan, 3-0-ra. A MOL Fehérvár Szabics Imre irányításával idegenben még nem kapott ki, a kisvárdai döntetlen után a Magyar Kupában éppen az MTK-t, majd az OTP Bank Ligában a Bp. Honvédot és a Mezőkövesdet is legyőzte.


PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Péntek, Paks, 20.00)
A Paks immár a bajnokság leggólerősebb csapata, 71 szerzett góllal. Hazai győzelmével bebiztosíthatja a negyedik helyét (ha az MTK előző nap nem nyer, nem érheti utol a Paksot, az ugyancsak ötpontos hátrányban lévő Kisvárda azonban szombaton játszik), sőt, akár még harmadik is lehet, ha a Fehérvár botladozik. Bognár György csapata pályaválasztóként a legutóbbi öt mérkőzéséből csak kettőt nyert meg. A második helyen álló Puskás Akadémia gödörbe került az idény végére, a legutóbbi két meccsén pont nélkül maradt. Ugyanakkor egy győzelemmel biztossá tehetné története első ezüstérmét a legmagasabb osztályban. (Ez akár a forduló első napján biztossá válhat, ha a megyei rivális Fehérvár nem tud győzni a Hungária körúton.) A Paks és a Puskás Akadémia legutóbbi három egymás elleni mérkőzése mindig legalább négy gólt hozott. Az őszi paksi nyolcat.

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Szombat, Zalaegerszeg, 17.00)
A ZTE a kilencedik helyen áll, a forduló előtt négy ponttal a Diósgyőr előtt. Ha a borsodiak nem tudják legyőzni az Újpestet, a ZTE szinte biztosan bennmarad, de ha szerez egy pontot, akkor matematikailag is „révbe ér”. Ha a Diósgyőr nyer is, a ZTE számára egy hazai győzelem mindenképpen a bennmaradást biztosítja. Waltner Róbert együttese megtáltosodott az elmúlt napokban, a legutóbbi két fordulóban előbb 5-0-ra, majd 4-1-re győzött. A Kisvárda a hatodik helyen áll, a legutóbbi négy idegenbeli bajnoki mérkőzéséből hármat megnyert 1-0-ra.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Szombat, Groupama Aréna, 19.30)
A már bajnok és egymást követő második évben is címét megvédő Ferencváros számára a tét a bajnoki pontrekord elérése. Szergej Rebrov együttese február eleje óta – a Puskás Akadémia elleni találkozón kívül – minden hazai bajnokiját megnyerte. A Mezőkövesd négy elveszített mérkőzés után szerzett egy pontot a Bp. Honvéd ellen a legutóbbi fordulóban, ezzel pedig már nem kerülhet bajba, a 2021–2022-es idényben is az OTP Bank Ligában indulhat. 2021-ben még nem nyert vendégként az élvonalban, nagy meglepetést jelentene, ha a rossz sorozat éppen az utolsó állásánál megszakadna.

BUDAFOKI MTE–BUDAPEST HONVÉD FC
(Vasárnap, Promontor utca, 17.00)
Az előző fordulóban bennmaradási reményeit végleg elveszítő Budafok a 2020–2021-es idényben utoljára játszik pályaválasztóként. Immár nem Csizmadia Csaba, hanem Pacsi Bálint irányítja majd a gárdát, amely a legutóbbi négy hazai bajnoki találkozóján pont nélkül maradt. A Honvéd számára óriási a tét, a forduló előtt a Diósgyőr csak két ponttal áll a kispestiek mögött. A Honvéd a legutóbbi három bajnoki találkozóján mindössze egy pontot szerzett, vendégként viszont február 20. óta csak (legutóbb, a múlt hét közepén) a Pakstól kapott ki.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS