Magyar Kupa: a Ferencváros kettős győzelemmel negyeddöntős

2017. március. 01., 20:18   |    

Magyar Kupa: a Ferencváros kettős győzelemmel negyeddöntős

A szerdai hét MK-nyolcaddöntő visszavágó közül hármat kora délután lejátszottak, a két élvonalbeli együttes, a Gyirmót és a Mezőkövesd párharcából utóbbi került ki győztesként. Kora este az Újpest és a DVTK az első meccsen szerzett előnyét tovább növelve jutott túl ellenfelén, míg a Sopron a Csákvár 2-0-ás legyőzésével biztosította helyét a negyeddöntőben. A Ferencváros idegenben is legyőzte a Honvédot, így szintén ott lesz a következő fordulóban.

A kövesdiek a hazai 0-0 után a visszavágón 1-1-es döntetlent játszottak a Gyirmóttal, így idegenben lőtt góljuknak köszönhetően biztosították helyüket a negyeddöntőben. A Szolnok a Szentlőrinc otthonában szerzett kétgólos előnyét megtoldotta még hárommal, így magabiztosan tudta le a párharcot, míg a Budafok nemcsak ledolgozta Érden szerzett egygólos hátrányát, hanem Oláh Lóránt duplájával végül maga javára fordította az összesített állást, és 3-2-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.

A 18.00 órakor kezdődő meccsek közül az Újpest és a ZTE összecsapása ismét az élvonalbeli együttes sikerét hozta, Nebojsa Vignjevics csapata 2-0-ra nyert, és 6-1-es összesítéssel lépett tovább. A DVTK az idegenben szerzett egygólos előnyhöz további két gólt adva 3-0-lal jutott tovább a Cegléd ellen. A két másodosztályú gárda csatájából a Sopron került ki győztesen, miután 2-0-ra legyőzte a Csákvárt hazai pályán.

A forduló rangadóját este rendezték, a Ferencváros egygólos előnnyel érkezett az OTP Bank Liga éllovasához. Az első meccsen elszenvedett 2-1-es vereséget követően a Honvédnak volt sürgetőbb a gólszerzés, és ennek megfelelően hazai helyzetekkel kezdődött a találkozó. Az első félórában két nagy helyzete mellett több kisebb lehetősége is volt a hazaiaknak, de a kapu előtt ezúttal nem volt hatékony Marco Rossi együttese. A Ferencváros ezzel szemben jól sáfárkodott helyzeteivel, a 31. percben megszerezte a vezetést: Gera jobb oldali szabadrúgását követően Dilaver 14 méterről a keresztlécre fejelte a labdát, a kipattanót Kamber Michal Nalepa elé tette, aki kapásból, estében a hálóba lőtt (0-1).

kispest_ftc12|

A gól megfogta a hazaiakat, de a félidő utolsó perceire visszatért az élet a kispesti támadójátékba, és újabb helyzetek következtek a Fradi kapuja előtt. Ezek azonban kimaradtak, így amikor fordulás után, az 51. percben a zöld-fehérek gólt szereztek, el is dőlt a továbbjutás. Ekkor Lovrencsics Gergő beadását követően Böde Dániel 5 méterről a léc alá helyezett. Ebben a pillanatban a Honvédnak három gól sem lett volna elég a továbbjutáshoz, és ez érezhető volt kispestiek lelkesedésének csökkenésén is. A hátralévő időben a Fradi magabiztosan tartotta előnyét, és így kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

A negyeddöntő sorsolását pénteken 7.30-tól az M4 Sport élőben közvetíti.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:

Diósgyőri VTK–Ceglédi VSE (NB II) 2–0
Gólszerző: Tamás 31., Ugrai 36.
Továbbjutott a DVTK 3–0-ás összesítéssel

Soproni VSE (NB II)–Csákvár (NB II) 2–0
Gólszerző: Póti 8., Erdélyi L. 84.
Továbbjutott a Sopron 3–2-es összesítéssel

Újpest–ZTE FC (NB II) 2–0
Gólszerző: Nagy G. 49., Diarra 59.
Továbbjutott az Újpest, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel

Budafok (III.)–Érd (III.) 2–0
Gólszerző: Oláh L. 40., 70.
Továbbjutott a Budafok 3–2-es összesítéssel

Gyirmót–Mezőkövesd 1–1
Gólszerző: Simon A. 76. (tizenegyesből), ill. Hudák 63.
Továbbjutott a Mezőkövesd 1-1-gyel, idegenben lőtt góllal

Szolnoki MÁV (II.)–Szentlőrinc (III.) 3–0
Gólszerző: Hajba 8., Pintér N. 10., Pantovics 53. (11-esből)
Továbbjutott a Szolnok 5–0-s összesítéssel

Bp. Honvéd–Ferencváros 0-2
Gólszerző: Nalepa 31., Böde 51.
Továbbjutott a Ferencváros 4-1-es összesítéssel

A Honvéd-Ferencváros fotógalériája:


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS