Merkantil Bank Liga: Felcsútra látogat az éllovas

2016. december. 10., 21:16   |    

Merkantil Bank Liga: Felcsútra látogat az éllovas

Az első „tavaszi” fordulóval zárul vasárnap a Merkantil Bank Liga őszi idénye, a 20. fordulóban igazi rangadót játszik egymással a Puskás Akadémia és a listavezető Soroksár.

KISVÁRDA MASTER GOOD–BUDAÖRS FC
(Kisvárda, 13.00)

A kisvárdaiak legutóbb hazai vereséget szenvedtek a Balmazújvárostól, de az eddigi eredmények alapján most könnyebb dolguk lesz. Augusztus vége óta mindössze kétszer szenvedtek vereséget, igaz, egyaránt pályaválasztóként. Ám a Budaörs a legutóbbi öt meccséből négyet elveszített, vendégként, egyetlen, zalaegerszegi bravúrjától eltekintve, minden mérkőzését elveszítette.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–CEGLÉDI VASUTAS SE
(Békéscsaba, 13.00)

Az előző idényben még az OTP Bank Ligában szereplő gárda legutóbb meglepetésre csak döntetlent játszott otthon a Szeged 2011 együttesével. A legutóbbi három hazai meccséből csak a Nyíregyháza ellenit nyerte meg. A védelme kiválóan működik otthon. (A legutóbbi 630 játékpercben csak egy gólt kapott.) A Cegléd az eddigi kilenc idegenbeli mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett, igaz, azt éppen legutóbb, Sopronban.

SZEGEDI EOL SC–SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA
(Szeged, 13.00)

Mind a két csapat döntetlent játszott a legutóbbi fordulóban. A SZEOL hosszú, pont nélküli szériáját megtörve, otthon tartott egy pontot a Dorog ellen, a Szeged 2011 pedig Békéscsabáról vitt Gyulára egyet. Az akadémisták az előző négy fordulóban nyeretlenek maradtak – de a SZEOL is. A Szeged 2011 a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésén csupán egy gólt kapott. A SZEOL a legutóbbi hat hazai mérkőzésén csak egyet szerzett.

CIGÁND SE–DOROGI FC
(Cigánd, 13.00)

A cigándiak hazai pályán gyengén szerepelnek, már a „hazaköltözés” óta is. Legutóbb 7-0-ra kikaptak a Dorogtól. Pályaválasztóként kilenc mérkőzésen csupán hét pontot szereztek. A Dorog a legutóbbi fordulóban csak döntetlent játszott a SZEOL pályáján, vendégként sorozatban a negyedik döntetlenjét érte el. Idegenben csupán Siófokon tudott győzni ősszel.

VÁC FC–BFC SIÓFOK
(Dunaújváros, 13.00)

A Vác remek formában van, lassan két hónapja, október 16. óta nem szenvedett vereséget. A legutóbbi hat fordulóban 14 pontot szerzett. A dunaújvárosi albérletben ősszel eddig mindössze kétszer kapott ki, de a legutóbbi öt meccséből csak kettőt nyert meg. A Siófok ellenben a legutóbbi öt bajnoki találkozójából csak egyet nyert meg. Vendégként csak három meccsen nem kapott ki eddig ősszel.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–SOROKSÁR FC
(Felcsút, 13.30)

Kétségtelenül a forduló rangadója. A Soroksár a legutóbbi hét fordulóban csak győzött, a rossz kezdés után, augusztus 10. óta veretlen. Vendégként augusztus 7. óta minden mérkőzésén szerzett gólt, egyébként azóta nem kapott ki. A Puskás Akadémia eredményei javultak az edzőváltás óta, s jellemzően sokkal kevesebb gólt kap. A legutóbbi három bajnoki találkozóját megnyerte. Pályaválasztóként még veretlen ősszel a bajnokságban, kilenc mérkőzéséből hetet megnyert, csupán egyszer nem szerzett gólt.

ZALAEGERSZEGI TE FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Zalaegerszeg, 15.00)

Az első forduló nagy meglepetése volt az újonc mosonmagyaróvári csapat győzelme a ZTE ellen. Ma már ott tartunk, hogy az idegenbeli siker nem lenne bombameglepetés, tekintve hogy a ZTE a múlt héten kikapott Pécsen a Kozármislenytől, s az utolsó három fordulóban csupán egyetlen pontot szerzett. Pályaválasztóként a legutóbbi négy ellenfeléből csak a Cigándot győzte le. A Mosonmagyaróvár legutóbb csak döntetlent játszott Dunaújvárosban a Váccal, de szeptember 18. óta veretlen, azóta kilenc meccséből hetet megnyert.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–SZOLNOKI MÁV FC
(Pécs, 15.00)

A baranyaiak legutóbb elkapták a Zalaegerszeget, hazai pályán ez volt az első győzelmük szeptember 25. óta. Azt megelőzően a legutóbbi hat hazai meccsen csupán egy pontot gyűjtöttek. Ugyanakkor már az Újpest elleni helyt állás a Magyar Kupában mutatta, javult a csapat. A Szolnok vendégként az utóbbi hetekben félelmetes, a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert, legyőzte a Siófokot, a Ceglédet és a Budaörsöt is.

SWIETELSKY-SOPRONI VSE–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Sopron, 15.00)

A Sopron elsősorban idegenben szerepel jól, vendégként tizenhat, pályaválasztóként (egy mérkőzéssel kevesebben) csak tizenkét pontot szerzett. Otthon gyakorta játszik döntetlent, kilencből hatszor egy pontot szerzett. A Balmazújváros is erős vendégként, tíz hazai meccsén tizenkilenc, a kilenc idegenbelin tizenhét pontot gyűjtött. A Sopron augusztus 14. óta nyeretlen a Hűség városában.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
(Csákvár, 15.00)

A Nyíregyháza szenzációsan szerepelt a legutóbbi idegenbeli mérkőzésén, 7-0-ra kiütötte a Cigándot. Ellenben előtte augusztus 14. óta nyeretlen volt, négy mérkőzésen csupán egyetlen pontot szerzett. Nyolc nyeretlen mérkőzés után a legutóbbi két fordulóban (otthon a SZEOL, idegenben a Cigánd ellen) kapott gól nélkül nyert. A Csákvár legutóbb hazai pályán, a Siófok elleni 3-0-val törte meg rossz sorozatát. Pályaválasztóként még veretlen, négy győzelem, öt döntetlen áll az eddigi mérlegben.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS