MOL Magyar Kupa: Meggyőző menetelés után döntőzik a Paks és a Ferencváros

2022. május. 10., 09:53   |    

MOL Magyar Kupa: Meggyőző menetelés után döntőzik a Paks és a Ferencváros

2022. május 11-én, 19.30-tól rendezik meg a MOL Magyar Kupa-döntőt, ahol a Paksi FC és a Ferencvárosi TC találkozik egymással. Előzetesen már harmincezer jegy kelt el a találkozóra, így jó hangulatú mérkőzés várható a Puskás Arénában.

Mindkét csapat a kiírás harmadik fordulójában csatlakozott be a küzdelmekbe. A Paks az UFC Gyömrő ellenfele volt, míg a Fradi a Hatvan vendégeként szerepelt. A Paks 9-1-re, míg az FTC 9-0-ra diadalmaskodott. A Ferencváros részéről a mérkőzés kulcsjátékosa az a Myrto Uzuni volt, aki egyedül hat gólt szerzett, de rajta kívül eredményes tudott még lenni Zeljko Gavric, Stjepan Loncar illetve az a Gera Zalán is, aki az elmúlt évben az U19-es válogatottban is pályára léphetett. A paksiaknál Pethő Bence János talált be legtöbbször a kapu, ő egymaga négy gólt ért el a Gyömrő ellen, de Böde Dániel, Nagy Richárd és Windecker József is eredményes tudott lenni.

A Fradi a következő körben a Tökölt verte 7-0-ra, majd a Vasas (2-0), illetve a Honvéd (1-0) következett. Az elődöntőben a Győri ETO ellen lépett pályára az FTC, ahol 4-1-es győzelmet aratott, és a statisztikákat megvizsgálva az látszik, hogy ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. A Fradinak ezen a mérkőzésen összesen 650 passzából 577 volt pontos (88,77 százalékos passzpontosság), míg ellenfelének 252 átadásra 192 pontos passz jutott (76,19 százalékos passzpontosság). A Ferencváros 13 kapura lövésből 1,87 xG-nyi helyzetet dolgozott ki, míg ellenfele 8 próbálkozásból 0,37-es xG értéket ért el a mérkőzés végére. A találkozó folyamán az FTC 32 rögzített szituációval próbálkozott, ezekből 8 alkalommal kapura lövés lett az akció vége, ami 25 százalékos hatékonyságot eredményez. Az ETO-nak 25 esetben volt lehetősége rögzített helyzetből próbálkozni, de csak két alkalommal tudta kapura lövéssel befejezni a támadást. A Fradinak 24, míg az ETO-nak csak 8 labdaérintése volt a büntetőterületen belül. Ami a letámadás intenzitását illeti, a Fradi PPDA mutatója (hány passzt engedélyez egy csapat az ellenfelének, mielőtt bármilyen védekező akciót hajtana végre; minél kisebb a szám, annál hatékonyabb a letámadás) 6,63-t, míg a győrieké 12,22-t mutatott a mérkőzés végén. 

Ami a Paksot illeti, a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában 5-0-ra múlta felül a III. Kerületi TVE-t, majd a Csákvár (2-0) és a Kazincbarcika (1-0) következett. Az elődöntőben jött az első élvonalbeli rivális, az Újpest, amelyet 3-0-ás eredménnyel győzött le, de a statisztikai adatok azt mutatták, hogy egyáltalán nem volt olyan magától értetődő a sikerük, mint amit az eredmény mutat. A Paks 9 kapura lövésből 0,38, míg az Újpest 12 kapura lövésből 0,88 xG-nyi helyzetet dolgozott ki. A mérkőzés jelentős részében az Újpestnél volt a labda (65-35 arányban), amit jól tükröz az is, hogy a Paksnál 228 passzból mindösszesen 144 pontos átadás volt (63,16 százalékos passzpontosság), míg az Újpestnél 427 passzra 337 pontos átadás jutott (78,92 százalékos passzpontosság). A rögzített helyzeteknél nagyon hasonló képet kapunk. A Paks 26 rögzített helyzetéből három végződött kapura lövéssel, míg az Újpestnél ez az arány 26/5. A Paks 13, míg az Újpest 16 alkalommal ért labdába a tizenhatoson belül. A Paks PPDA mutatója 9,9-en, míg az Újpesté 4,5-ön állt meg a mérkőzés végén. A számok azt mutatják, hogy szigorúan a statisztikák alapján a lila-fehérek közelebb álltak a sikerhez, ám a lefújás után mégis a paksiak készülhettek a kupadöntőre. A tolnai csapat számára egyúttal irányt mutathat a döntő előtt ez a továbbjutás (mint ahogyan a korábban a Groupama Arénában elért 3-0-s bajnoki győzelme is), hiszen elképzelhető, hogy mezőnyben az ellenfél fog irányítani, ám ez nem zárja ki a paksi siker lehetőségét.

Az eddigiekben a Fradi összesen 23 gólt szerzett, melyek közül egy volt öngól. A maradék 22 találaton 11 különböző játékos osztozik, akik közül nyolc találttal Myrto Uzuni a legeredményesebb. A Paks a döntőig vezető úton 20 gólt ért el, melyek közül egy szintén öngól volt. A maradék 19 gólt nyolc különböző játékos szerezte, akik közül az öt találatot elérő Pethő Bence János volt a legeredményesebb. Érdekesség, hogy a két csapat eddigi legeredményesebb játékosai nem szereztek gólt a negyedik forduló óta a kiírásban. Pethő Bencének szerdán ezen akár lehetne lehetősége változtatni, viszont a Spanyolországba igazolt Uzuni biztosan nyolc találttal fejezi be az idei kiírást.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS