MOL Vidi: A lehető legnehezebb út vezethet a kupagyőzelemhez

2019. május. 23., 14:39   |    

MOL Vidi: A lehető legnehezebb út vezethet a kupagyőzelemhez

A MOL Vidi FC akkor nyerheti meg a Magyar Kupát a 2018–2019-es sorozatban, ha „túljut” az OTP Bank Liga szezonbeli első, harmadik és negyedik helyezettjén. A második helyezett ő maga. Ennél nehezebb út nem létezik.

A székesfehérváriak, akik a Cigánd, a Vác FC, a Budafoki MTE és a Taksony elbúcsúztatásával jutottak be a legjobb nyolc közé, a bajnok Ferencvárost és a bronzérmes Debreceni VSC-t már elbúcsúztatták. A döntőbeli ellenfél a bajnoki negyedik Bp. Honvéd.

A fináléig vezető úton Marko Nikolics – aki a döntőről eltiltása miatt hiányzik majd – huszonkét játékost szerepeltetett, ám közülük egyedül a hétfőn az MLSZ RangAdó Gáláján az idény legjobbjának választott Loïc Nego játszott mind a kilenc mérkőzésen. Nyolc találkozó jutott Huszti Szabolcsnak, Armin Hodžićnak és Kovács Istvánnak.

A Vidi 2015-ben, a Ferencváros ellen játszott legutóbb Magyar Kupa-döntőt, az akkori szereplők közül Juhász Roland, Paulo Vinícius, Stopira és Kovács István tagja most is a keretnek. A négy éve a Groupama Arénában a kispadon ülő Heffler Tibor immár a Bp. Honvéd tagja. A 2011-ben a Kecskeméti TE ellen vereséget szenvedő kupadöntős legénységben szerepelt Elek Ákos. Akadnak természetesen olyanok a MOL Vidi aktuális keretében, akik más klub mezében szerepeltek már Magyar Kupa-döntőben. Így a két ex-vasasos, Berecz Zsombor és Hangya Szilveszter (2017), Huszti Szabolcs (2005, Ferencváros), Pátkai Máté (Győri ETO, 2013), s még egyszer kell említeni Elek Ákost (DVTK, 2014).

Kihasználta kedvező sorsolását a Honvéd

Kihasználta kedvező sorsolását a Honvéd

Kihasználta a sorsolás adta nagyszerű lehetőségét a Bp. Honvéd, amely úgy jutott be a Magyar Kupa 2018–2019-es kiírásának döntőjébe, hogy kizárólag alacsonyabb osztályú csapatokkal találkozott a döntőig vezető úton.

Tovább


Ahhoz, hogy 2019. május 26-án újra kupadöntőben játszhassanak, kilenc mérkőzésen kellett sikerrel túljutni. Először a tavaly még NB II-es, immár a harmadik vonalban szereplő Cigándon, amelyet Huszti Szabolcs és Georgi Milanov egyaránt az első félidőben elért góljával 2-0-ra vert meg a Vidi. A következő állomás a Vác FC volt, az a csapat, amely egy évvel korábban, 2017 novemberében kiejtette a székesfehérvári csapatot. A Vidi játékosai újra nem léptek bele ugyanabba a folyóba, éppen úgy 3-1-re nyertek, mint korábban a Vác. A Szusza Ferenc Stadionban a Merkantil Bank Ligában szereplő váciak gólját Zsolnai Richárd szerezte, aki 2018-ban is bevette a Vidi kapuját. 2019-ben már csak az egyenlítésre volt ez elég Hangya Szilveszter találata után, mert Armin Hodžić és Marko Scsepovics egy-egy góljával továbbjutott a Vidi.

Következhetett a második ligás Budafoki MTE, amely 2016-ban ejtette ki a Videotont. Most nem: Marko Nikolics legénysége, Nego és Scsepovics góljának köszönhetően, továbbment a 2019-es folytatásra.
Ott az NB III Közép csoportjában szereplő Taksony jutott első ellenfélnek. A Vidi idegenben (pontosabban: Dunaharasztiban) Hodžić góljával 1-0-ra nyert, majd magabiztosan megnyerte első Magyar Kupa-meccsét az új stadionjában, 3-0-ra. Huszti Szabolcs két, Anel Hadžić egy gólt rúgott.

De csak ezt követően jött a neheze! A legjobb nyolc között a Ferencváros, amely a 2014–2015-ös idényben (a kupadöntőben) és a 2015–2016-osban is megállította a Videotont. Ezúttal ellenben fordult a kocka. A Vidi, miként egyébként 2016 elején is, megnyerte az első mérkőzést a Groupama Arénában (2-1, gólszerző Juhász Roland és Paulo Vinicius), ám ellentétben az akkor történtekkel, most a visszavágót is sikerrel vívta meg. A 2-0-s győzelem (gólszerző: Boban Nikolov, Georgi Milanov) azt jelentette, hogy a Videoton 2015 óta először, bejutott a legjobb négy közé, az elődöntőbe. Mégpedig úgy, hogy kiejtette az a három csapatot, amelyik 2014 nyara óta elbúcsúztatta a Magyar Kupától!

A Loki ellen az első, hazai mérkőzésen aratott győzelem (1-0, gólszerző: Futács Márkó) jó esélyt kínált a visszavágóra, de nem döntötte még el a párharcot. A Nagyerdőben ellenben – tekintettel a DVSC hazai mérlegére, nyugodtan állítható: a vártnál is simábban – 3-0-ra győzött (gólszerzők: Futács Márkó, Elek Ákos, Huszti Szabolcs) az így Marko Nikolics irányításával először a kupadöntőbe kerülő MOL Vidi FC.

Szurkolói információk a 78. Magyar Kupa-döntőre

Szurkolói információk a 78. Magyar Kupa-döntőre

A Bp. Honvéd először néz szembe NB I-es ellenféllel az MK 2018/19-es kiírásában - a döntőig elkerülte az élvonalbeli kihívókat. A MOL Vidi FC a Ferencvárost és a DVSC-t is búcsúztatta a sorozatból. A találkozóra már 2500 forinttól válthatók jegyek a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Tovább


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS