Női U16: szünet után indult be a gólgyártás

2016. május. 10., 20:16   |    

Női U16: szünet után indult be a gólgyártás

U16-os válogatottunk kétgólos győzelmet aratott Szlovákia ellen az UEFA fejlesztési tornáján, Bükön.

A mérkőzés első félideje kísértetiesen hasonlított a bosnyákok elleni vasárnapi összecsapásra: a magyar válogatott dominált mezőnyben, de hiába alakított ki több nagy lehetőséget is, a szlovákok egyetlen veszélyes helyzetüket gólra váltották, és vezetéssel vonulhattak szünetre.

A második félidő szerencsére gyökeres fordulatot hozott, legalábbis a kapu előtti hatékonyságban, mert mezőnyben továbbra is a magyar válogatott volt fölényben. A cserék jól szálltak be a meccsbe, feljavult a helyzetkihasználásunk, és 40 perc alatt négyszer is bevettük a szlovák kaput, miközben ellenfelünk csak egy szabadrúgásgóllal tudott válaszolni, így alakult ki a 4-2-es végeredmény. A magyar válogatott góljai közül Dorner Dóra kettőt vállalt, majd Nádudvari Anna és Pusztai Sára is eredményes volt.

- Az első félidőben nem tudtuk gólra váltani a helyzeteket, de a második félidő nagyszerűre sikerült, jó volt a lányok hozzáállása, nagyon akartak gólt rúgni és rengeteget tettek a győzelemért. Küzdelmes, pörgős mérkőzést játszottunk, sikerült kijavítani az első meccs hibáit, az első két gól pedig belelkesítette a lányokat, és ennek köszönhetően szép győzelmet arattunk - nyilatkozta Schumi Dorottya a mérkőzés után.

Magyarország-Szlovákia 4-2 (0-1)
Magyarország: Virág Renáta - Győrik Alexandra, Váradi Ráhel, Horváth Emese (Simon Dorottya, 41.), Németh Dorka - Bódai Viktória (Nádudvari Anna, 60.) Vasas Lea (Pusztai Sára, 41.), Papp Csenge (Kovács Eszter, 66.), Endrész Fanni (Nagy Virág 73.) - André Antónia (Mikes Vivien, 55.), Vachter Fanni (Dorner Dóra, 41.)
Gólszerzők: Dorner a 46., Dorner a 69., Nádudvari a 74., Pusztai a 82. percben

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS