OTP Bank Liga: a Haladás húsz éve nem nyert a Vasas vendégeként

2017. március. 14., 11:38   |    

OTP Bank Liga: a Haladás húsz éve nem nyert a Vasas vendégeként

Csütörtökön rendezik a Szusza Ferenc Stadionban az első tavaszi fordulóban a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztott Vasas–Haladás mérkőzést az OTP Bank Ligában.

VASAS FC–SWIETELSKY-HALADÁS
(Szusza Ferenc Stadion, 17.30)
A Vasas a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, de ha legyűri a Haladást, utoléri a második helyezett Honvédot. A legutóbbi fordulóban kikapott a Hungária körúton az MTK-tól. A Megyeri úton tavasszal eddig egyetlen bajnokit játszott, azon 1–1-re végzett a sereghajtó Gyirmóttal.

A Haladás éppen úgy négy pontot szerzett a legutóbbi négy bajnokiján, mint a Vasas, de lényegesen hátrább áll a tabellán, a nyolcadik. Ugyanakkor, ha nyerni tudna, megelőzi az Újpestet és a Mezőkövesdet is. Más kérdés, hogy nem igazán jó a vasi zöld-fehérek idegenbeli mérlege, a legutóbbi hat bajnoki meccsük közül a Gyirmóton megnyerten (2–1) kívül mind az ötöt elveszítették. A Haladás közel húsz éve, 1997 nyara óta nem nyert a Vasas vendégeként bajnoki mérkőzést.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS