Új vezetőedző Sopronban

2006. augusztus. 09., 14:30   |    

Új vezetőedző Sopronban

Szerdától új szakvezető, az olasz Roberto Landi veszi át az FC Sopron együttesét. Az eddigi vezetőedző, Selymes Tibor klubmenedzser lesz, ő irányítja ezután az FC Sopron teljes körű szakmai munkáját.

Selymes Tibor más szerepkörben folytatja

Roberto Landi játékos pályafutása során kapusként szerepelt a Bologna, a Piacenza, a Modena és a Siena együtteseiben. Az új szakvezető trénerként sem tapasztalatlan, hiszen dolgozott Messinában, majd ötödik helyet szerzett a román élvonalban az FC National együttesével. A soproni klub tájékoztatása szerint volt Grúzia, Litvánia, legutóbb pedig Katar szövetségi kapitánya is. Munkáját Sopronban két honfitársa, egy másodedző, valamint egy erőnléti edző segíti majd.

Selymes Tibor munkájával az FC Sopron vezetői elégedettek, ezért bízták meg az új feladattal, amit a volt negyvenkilencszeres román válogatott el is fogadott. A klub tulajdonosa, Marius L. Vizer kihangsúlyozta: mivel elfoglaltságai miatt egyre kevesebb ideje maradt a csapattal foglalkozni, olyan személyt kért fel erre a megtisztelő feladatra, akiben szakmailag és emberileg is a legmesszemenőbbekig megbízik.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS