Zöld-fehérek döntőznek a női Magyar Kupában

2017. március. 19., 16:37   |    

Zöld-fehérek döntőznek a női Magyar Kupában

A Ferencváros és az ETO FC Győr jutott be a Förch Női Magyar Kupa döntőjébe.

A címvédő Ferencváros az előzetes esélyeknek megfelelően legyőzte a Viktóriát, de a sikerért meg kellett dolgoznia. A 35. percben Bulatovic révén szerzett előnyt a Fradi, ezt követően azonban sokáig nem tudta biztossá tenni vezetését. A 93. percben mégis megszületett a fővárosiak mindent eldöntő második találata, ekkor Ebere Orji volt eredményes.

A Ferencváros és a Viktória FC találkozott már idén a fővárosban, akkor Szeitl Szilviáék magabiztos, fölényes győzelmet arattak. Ezúttal is a Ferencváros játszott jobban, de a szombathelyiek sokat tanultak a február végi fiaskóból. A 4-5-1-es rendszert választva, alaposan megszervezték a védekezésüket, lezárták a gyors ferencvárosi légió elől a területet, ha pedig mégis átjutott a labda, ott volt még a jó formában védő Bíró Barbara.

A jég a 35. percben tört meg, Bíró bravúrja után Szladja Bulatovics kotorta a hálóba a Ferencváros vezetőgolját. A Viktória hátrányba kerülve sem adta fel a biztonságra épülő játékát, Csordás Csaba bízott benne, hogy az ék, Siklér Kinga, esetleg az ezen a mérkőzésen a szokottnál lényegesen több védőfeladatot kapó Magyarics Zoé egy kontra, vagy rögzített játékhelyzet után beköszönhet.

Nem volt azonban annyi a ritka ellentámadásokban, hogy egyenlítsen a Viktória, így azután, bár a 93. percig csak egy gól volt a címvédő előnye, a Ferencváros magabiztosan, végig dominálva nyerte meg az elődöntőt. A sérülések miatti hosszabbításban – sajnos a válogatott játékosok közül Tálosi Szabina bokája megsérült, és Bíró Barbarát is percekig ápolni kellett – azért Jelena Csankovics passzát Ebere Orji még a hálóba vágta – végül 2-0-ra győzött a Ferencváros.

A másik elődöntőben az ETO FC Győr a válogatott március eleji, ciprusi tornáján két gólt is szerző Németh Loretta találatával szerzett vezetést az MTK Hungária ellen, majd az 57. percben Süle Dóra góljával duplázta meg az előnyt. A vendégek erejéből nem futotta szépítésre sem, így a győriek lesznek ott az április 19-i döntőben, melyet az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendeznek meg.

A bajnokságban, a Jet-Sol Ligában, az MTK kétszer is legyőzte a győrieket, de különösen a második mérkőzésre igaz, hogy az ETO azért alaposan meghúzkodta az oroszlán bajuszát. Az „előzmények” miatt a legtöbben a budapesti csapat sikerét várták, számítva arra is, hogy Szabados György csapatának extra motivációt jelent, hogy a finálét április 19-én, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezi a szövetség.

Nem óvatoskodtak a csapatok, lendületesen, jó iramban kezdték a mérkőzést. Hamar feltűnt, hogy a győriek gyorsabban, nagyobb elszántsággal játszanak – a hol két, hol háromcsatáros játékban több helyzetet is kialakítottak Varga Luca kapuja előtt. Hamar előnyhöz is jutott az ETO, az első negyedóra végén, jobb oldali szöglet után Németh Loretta lépett befelé a lepasszolt labdával, majd a tizenhatosra beérve nagy bombát zúdított a kapu bal oldalába.

A folytatásban is az ETO játszott fölényben, az MTK sem a középpályán, sem a támadásban nem tudott ellenfele fölé kerekedni. „Oka” ennek, hogy az ETO – különösen idei, korábbi két mérkőzéséhez viszonyítva – kifejezetten jól futballozott, szinte a hazaiak valamennyi játékosára igaz, hogy tavaszi legjobb teljesítményét nyújtotta.

Sőt, az 57. percben – szintén rögzített játékhelyzet, ezúttal szabadrúgás után – Süle Dóra csapott rá mélységből érkezve a hezitáló védők között a labdára, és Varga Luca fölött a hálóba emelte a párharcot gyakorlatilag eldöntő gólt.

Förch Női Magyar Kupa, eredmények:

FTC–Viktória 2–0 (1–0)
G.: Bulatovic (35.), Orji (93.)

ETO FC Győr–MTK Hungária 2–0 (1–0)
G.: Németh (15.), Süle (57.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS