MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2025. március. 22., 22:51
Egyértelműen jobban játszott a férfi U19-es válogatott Dánia ellen, mint Ausztriával szemben, végig nagy csatát vívtak a csapatok, ellenfelünk azonban egy bombagóllal megnyerte a találkozót. Ezzel eldőlt, hogy a korosztályos nemzeti együttes nem lesz ott a nyári Európa-bajnokságon.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 22., 20:20
A Kecskemét elleni hazai sikerével a tabella élére ugrott a Veszprém, míg a címvédő Haladás pontot mentett szintén hazai környezetben a Berettyóújfalu ellen a férfi futsal NB I rájátszásának 3. fordulójában.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2025. március. 22., 15:49
Németh Antal együttese a második félidőben vezetést szerzett a szerbek elleni Eb-selejtezőn Portugáliában, de ellenfelünk a hajrában megmentette az egyik pontot.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 22., 14:50
A szövetségi kapitány szerint számolgatás helyett mindent bele kell adni a törökök elleni hazai mérkőzésen.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2025. március. 22., 11:52
A férfi A-válogatott 1000. mérkőzése alkalmából a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetősége, valamint korábbi válogatott játékosok és szövetségi kapitányok együtt koszorúzták meg az MLSZ centenáriumi emlékművét a Puskás Aréna mellett.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 21., 20:04
Férfi A-válogatottunk március 23-án 18 órakor lép pályára a törökök ellen a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája rájátszásának visszavágóján. Javasoljuk, hogy a szurkolók időben érkezzenek a helyszínre, és a lezárások okozta kellemetlenségeket elkerülendő, ne gépjárművel közelítsék meg a stadiont, helyette használják a közösségi közlekedést.
MLSZ válogatottak | U21 férfi | Mérkőzések
2025. március. 21., 16:51
A spanyolországi San Pedro del Pinatarban edzőtáborozó U21-es válogatottunk 3-0-ra alulmaradt az északiakkal szemben.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2025. március. 21., 11:22
Ma ünnepelné a kilencvenedik születésnapját Tichy Lajos, akinél a magyar játékosok közül csak Kocsis Sándor szerzett több gólt világbajnokságon. Az egykori ötszörös gólkirály – aki, sajnos, már 26 éve nincsen közöttünk – mindmáig az egyetlen, a játékosként és edzőként is bajnoki címet tudott nyerni a Bp. Honvéddal.
MLSZ válogatottak | Futsal Női A | Mérkőzések
2025. március. 20., 22:01
Női futsalválogatottunk 8-1-es vereséget szenvedett a portugáloktól a két csapat olaszországi vb-selejtezőjén. A mieink szombaton a svédek ellen zárják a tornát.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 20., 20:49
A szövetségi kapitány úgy látta, mindkét csapat követett el hibákat, de míg mi mindegyikért megfizettünk, a törökök nem.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 20., 20:26
Férfi A-válogatottunk a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a házigazdáknak Isztambulban, de története 1000. nemzetközi mérkőzésén 3-1-es vereséget szenvedett a helyzeteiket nagyszerűen kihasználó törököktől.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 20., 16:35
A Veszprém hazai pályán veheti át a vezetést a férfi futsal NB I-ben, ehhez pedig a jelenlegi éllovas Kecskemétet kell felülmúlnia pénteken a rájátszás 3. fordulójában.
Játékvezetés | Általános
2025. március. 20., 01:38
A hétvégén, a bajnoki szünetet kihasználva, lezajlott az MLSZ Puhl Sándor Játékvezető-képző Központ (Akadémia) alapszintű felvételi vizsgája. Az ország minden részéről érkező legtehetségesebb vármegyei játékvezetők mérték össze tudásukat és felkészültségüket, hogy bebizonyítsák rátermettségüket a jövő kihívásaira.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2025. március. 19., 22:21
Férfi U19-es válogatottunk 3–1-re kikapott Ausztriától az Eb-selejtező elitkör 1. fordulójában. Együttesünk szombaton Dánia ellen folytatja a küzdelmeket.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2025. március. 19., 21:27
Az Eb-selejtező sorozat A ligájában szereplő Férfi U17-es válogatottunk 2-0-s vereséget szenvedett a házigazda portugáloktól a két csapat bragai mérkőzésén.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 19., 20:13
A szövetségi kapitány a törökországi sajtótájékoztatóján elmondta: kiváló csapat ellen lép pályára a válogatott, de nincs félsz senkiben, bátran kell játszani Isztambulban.
MLSZ válogatottak | Futsal Női A | Szurkolók
2025. március. 19., 19:53
Női futsalválogatottunk megkezdte szereplését az olaszországi Montesilvánóban rendezett világbajnoki selejtezőben.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 19., 09:00
A magyar válogatott törökök elleni mérlege: 16 mérkőzésen 10 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség. A gólkülönbség 36–16. A legtöbb találatot Kiprich József (4) és Puskás Ferenc (3) szerezte a félholdasokkal szemben.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2025. március. 18., 22:08
Férfi U17-es válogatottunk vasárnap elutazott Portugáliába, ahol szerdától jövő keddig szerepel a négycsapatos Eb-selejtező tornán.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 17., 23:15
Az ETO élvonalbeli bajnokin 2015. március 16. óta először játszott Győrben 0-0-t. A Paks pályaválasztóként október 1. óta öt hazai bajnoki mérkőzésén szerzett legalább három gólt, december 1. óta hármon legalább négyet. A Fehérvár a legutóbbi három hazai mérkőzésén nem nyert, ilyen rossz sorozata 2023 májusa óta nem volt. A Ferencváros először nyert bajnoki mérkőzést Robbie Keane irányításával a Groupama Arénában. Az MTK a legutóbbi öt hazai bajnokijából négyen is legalább három gólt szerzett. – A PAFC a legutóbbi négy hazai bajnokiját kivétel nélkül megnyerte. Érdekességek az OTP Bank Liga 24. fordulója után.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 17., 23:10
Gólgazdag mérkőzéseket rendeztek a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulójában, melyben hétfőn mindhárom hazai pályán játszó felsőházi csapat győzelmet ünnepelhetett.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 17., 20:02
Hétfőn Telkiben találkoztak a férfi A-válogatott kerettagjai, az első edzést még két csoportban teljesítették a játékosok.
MLSZ válogatottak | U17 női | Mérkőzések
2025. március. 17., 17:46
Női U17-es válogatottunk az antalyai Eb-selejtező torna zárómérkőzésén Turi Bori és Pethe Olivia duplájával, valamint Horváth Petra fejes góljával 5-2-re legyőzte a házigazda törököket, ezzel meghosszabbította A ligás tagságát.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2025. március. 17., 16:18
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke Budapesten fogadta Roberto Rosettit, az UEFA játékvezetésért felelős igazgatóját. A találkozó apropóját az szolgáltatta, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség szervezésében egyhetes nemzetközi szakmai szimpóziumnak ad otthont a magyar főváros.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 16., 21:47
Az OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnapi játéknapján négy mérkőzést játszottak, s ezeken a vendégcsapatok mindössze egy pontot és egy gólt szereztek. Nyert a címvédő Ferencváros és az éllovas Puskás Akadémia is, a MTK legyőzte a Nyíregyházát, míg a Fehérvár és a DVTK döntetlent játszott.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 16., 21:10
Hétfőn az éllovas Kecskemét otthonába látogat a címvédő Haladás a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában, míg az alsóházban a két újonc csap össze.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 16., 19:38
A Merkantil Bank Liga 21. fordulójában az első három helyezett egyaránt győzni tudott, megszerezte idei első sikerét az őszi bajnok Kozármisleny, míg a Honvéd és a Tatabánya kikapott, így továbbra is kieső helyen áll.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 15., 16:40
Ezúttal mind a nyolc mérkőzést azonos napon, vasárnap játsszák a Merkantil Bank Ligában. A 21. fordulóban listavezető Kisvárda Soroksárra látogat, a második Kazincbarcika a sereghajtó Tatabányát fogadja.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 14., 22:44
Tovább őrzi tavaszi veretlenségét az OTP Bank Liga 24. fordulójának pénteki játéknapján pályára lépő ETO FC Győr és a Paksi FC. Mindkét csapat otthon szerepelt, előbbi a Debrecennel ikszelt, míg utóbbi kiütéses győzelmet aratott az Újpest ellen.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2025. március. 14., 17:47
Keretet szűkített Jeremiás Gergő szövetségi edző az elitkörre készülő U19-es válogatottnál. A korosztályos nemzeti együttes tagjai Telkiben rendezett összetartást követően vasárnap találkoznak újra, az első mérkőzést pedig szerdán játsszák.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Szurkolók
2025. március. 14., 16:12
A férfi A-válogatott március 20-án, helyi idő szerint 20:00 órától (magyar idő szerint 18:00) lép pályára az isztambuli Ali Sami Yen Sportkomplexumban a Nemzetek Ligájában. Cikkünkben a legfontosabb szurkolói információkat gyűjtöttük össze a török szervezők és a helyi rendőrség tájékoztatása alapján.
MLSZ válogatottak | U17 női | Mérkőzések
2025. március. 14., 14:41
Női U17-es válogatottunk habár az első félidőben még döntetlenre állt Lengyelország ellen, az 52. percben kapott találattal végül 2-1-es vereséget szenvedett az antalyiai Emirhan Sport Centerben rendezett pénteki Eb-selejtező mérkőzésen.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 14., 14:06
A nemzeti ünnep miatt ezúttal nem rendeznek szombaton bajnoki mérkőzést az OTP Bank Ligában, két találkozót már pénteken lejátszanak, négy pedig vasárnapra marad. Érdekesség, hogy a 24. fordulóban a mezőny első feléhez tartozó hat csapat a második hatos tagjaival találkozik.
MLSZ válogatottak | Futsal Női A | Szurkolók
2025. március. 13., 19:47
A Frank Tamás vezette női futsalválogatott jövő héten vb-selejtező elitkörben szerepel az olaszországi Montesilvanóban.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2025. március. 12., 20:08
Férfi futsalválogatottunk 4-2-es vereséget szenvedett Haldenben, a házigazda norvégok elleni Eb-selejtező mérkőzésen. Négy forduló után hat ponttal állunk a csoport második helyén.
MLSZ válogatottak | U21 férfi | Csapat
2025. március. 12., 09:40
U21-es válogatottunk márciusban két felkészülési mérkőzést játszik a dél-spanyolországi San Pedro del Pinatarban. Március 21-én Izland, 24-én Írország lesz az ellenfél.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2025. március. 11., 20:17
Férfi futsalválogatottunk múlt héten egyszer már legyőzte a norvégokat, és szerdán idegenben is nyernie kell ahhoz, hogy versenyben maradjon az Eb-selejtezős csoportgyőzelemért.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2025. március. 11., 14:45
A Németh Antal vezette férfi U17-es válogatott csütörtökig Telkiben készül, jövő héten pedig Portugáliában lép pályára az Eb-selejtező sorozat elitkörében.
MLSZ válogatottak | U17 női | Mérkőzések
2025. március. 11., 14:03
Női U17-es válogatottunk a végsőkig küzdött, de nem tudta ledolgozni az első félidőben összeszedett kétgólos hátrányt, így 2-0-s svájci sikerrel ért véget a keddi Eb-selejtező mérkőzés, az antalyiai Emirhan Sport Centerben.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 10., 23:26
A KTE a legutóbbi tíz bajnoki mérkőzéséből kilencen nem kapott ki. Az ETO augusztus 16. (!) óta nem kapott ki vendégként az OTP Bank Ligában. A ZTE november eleje óta kétszer játszott 1-1-es döntetlent az OTP Bank Ligában, mindkétszer az MTK ellen. A Paks továbbra is veretlen tavasszal, s minden bajnoki mérkőzésén legalább két gólt szerzett. A Puskás Akadémia idegenbeli mérlege tavaly március 17. óta csak győzelemből és vereségből állt, azóta először zárt döntetlennel. A Ferencváros, amelybe visszatért Dibusz Dénes – az MTK elleni tavaszi bajnoki nyitány óta először nem kapott gólt. Érdekességek az OTP Bank Liga 23. fordulója után.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. március. 10., 13:00
A férfi A-válogatott Törökország elleni keretébe meghívót kapott a 19 éves Dárdai Bence és a ferencvárosi Tóth Alex is, de Szalai Attila is visszatér, míg kapusposzton négy játékossal készül majd a válogatott története 1000. és 1001. mérkőzésére.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 09., 21:28
A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a várdaiak magabiztos győzelmet arattak, a Kazincbarcika pontokat vesztett. A hajrában lőtt győztes gólt a Budapest Honvéd.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 09., 19:30
Az OTP Bank Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján a listavezető Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott az Újpest vendégeként, míg a Ferencváros 1-0-ra nyert a sereghajtó DVSC otthonában, ezzel visszaszerezte a dobogó második fokát.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 08., 23:05
Az OTP Bank Liga 23. fordulójának szombati játéknapján 1-0-ra győzött az ETO Nyíregyházán, a ZTE és a hosszabbításban egyenlítő MTK pedig 1-1-es döntetlent játszott. A nap zárásaként a Paks 2-0-ra nyert a DVTK otthonában, ezzel feljött a második helyre.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 08., 21:34
A listavezető Kisvárda az Ajkát fogadja, az azonos pontszámmal a második helyen álló Kazincbarcika pedig Gyirmótra látogat a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 07., 22:32
A házigazda Kecskeméti TE és a második félidőben Ivan Saponjic duplájával egyenlítő Fehérvár FC 2-2-es döntetlent játszott az OTP Bank Liga 23. fordulójának pénteki játéknapján.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2025. március. 07., 19:49
Férfi futsalválogatottunk 4-0-s győzelmet aratott a Norvégia elleni Európa-bajnoki selejtezőn, így megszerezte második sikerét a sorozatban. Együttesünk jövő szerdán idegenben lép pályára a norvégok ellen.
MLSZ válogatottak | U17 női | Mérkőzések
2025. március. 07., 16:05
Női U17-es válogatottunk nehéz csoportba került az Eb-selejtezőkben, az elsődleges cél az A ligás tagság meghosszabbítása lesz Törökországban. A korosztály legjobbjai 2027-ben biztosan Európa-bajnokságon fognak szerepelni, mivel Magyarország lesz a női U19-es kontinenstorna rendező országa.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 07., 12:21
Az idény utolsó harmada kezdődik az OTP Bank Ligában, a 23. fordulóra kerül sor péntektől vasárnapig. Az első helyezett Puskás Akadémia és a második Ferencváros is vasárnap lép pályára.
MLSZ válogatottak | U15 férfi | Csapat
2025. március. 06., 14:32
Férfi U15-ös válogatottunk 3–0-ra győzött Csehország korosztályos együttese ellen a Telkiben rendezett felkészülési találkozón.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 05., 21:09
Lejátszották az OTP Bank Liga 2024/2025-ös idényének kétharmadát, vagyis a csapatok már kétszer megmérkőztek egymással, a tabellán pedig egyre inkább kirajzolódni látszik, ki-ki milyen célért küzdhet a bajnokság utolsó harmadában.
MLSZ válogatottak | U16 férfi | Csapat
2025. március. 05., 19:28
Férfi U16-os válogatottunk 4-2-es vereséget szenvedett Ausztriában a házigazda osztrákoktól a két csapat szerdai felkészülési mérkőzésén.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2025. március. 05., 16:08
Március 9. és 13. között Telkiben tart edzőtábort a hazai rendezésű elitkörre készülő férfi U19-es válogatott.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 05., 09:06
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével kijelölte az OTP Bank Liga 25–27. fordulójának és a MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek kezdési időpontjait. Április elején öt napon belül kétszer is a Ferencváros otthonában lép pályára az Újpest.
MLSZ válogatottak | U15 férfi | Csapat
2025. március. 04., 14:37
Két felkészülési mérkőzést játszik egymással a magyar és a cseh U15-ös válogatott Telkiben, a keddi első találkozón 2–0-ra nyertek a vendégek.
MLSZ válogatottak | U16 férfi | Csapat
2025. március. 03., 23:34
Férfi U16-os csapatunk szerdán 12 órakor a Bécs közelében található Lindabrunnban játszik felkészülési mérkőzést a házigazdákkal.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 03., 23:29
A zalai kék-fehérek közel két év után játszottak ismét gól nélküli mérkőzést az OTP Bank Ligában. A Puskás Akadémia a legutóbbi négy idegenbeli tétmérkőzéséből hármat elveszített. Az Újpest, ugyanazon a bajnoki idényen belül, 2024 áprilisában kapott a mostani előtt legutóbb két egymást követő hazai bajnokiján – akkor is a ZTE-től és az MTK-tól. Döbbenetes: akkor is az egyik meccsen 5-1-re, a másikon 2-1-re. Csak akkor a zalaiak szereztek öt gólt, s az MTK kettőt. 2022 áprilisa óta először nyert a Fehérvár bajnoki mérkőzést Debrecenben. A pályaválasztóként immár négy mérkőzés óta veretlen KTE beérte pontszámban a 11. helyen álló DVSC-t. A Ferencváros mindössze egy hazai bajnokiját nyerte meg október 20. óta, hatból. Érdekességek az OTP Bank Liga 22. fordulójából.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2025. március. 03., 20:09
Férfi futsalválogatottunk hétfőn Telkiben megkezdte a felkészülést a norvégok elleni Eb-selejtezőkre. A Sergio Mullor vezette együttes pénteken 18 órakor Nyíregyházán, majd jövő szerdán a norvégiai Haldenben mérkőzik meg a skandinávokkal. A két meccs alapján dől el, hogy melyik válogatott marad versenyben az Eb-részvételt jelentő csoportgyőzelemért.
MLSZ válogatottak | U15 férfi | Csapat
2025. március. 03., 18:57
Kedden és csütörtökön Csehországgal szemben lép pályára a férfi U15-ös válogatott Telkiben.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2025. március. 03., 13:14
A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram célja az országos sportági szakszövetségek, a parasportolók esetében a Magyar Paralimpiai Bizottság Elnöksége által javasolt, magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben részt vevő sportágak olimpiai/paralimpiai szakágának olimpiai/paralimpiai versenyszámokban versenyző azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt felnőtt, vagy utánpótlás korosztályos válogatott sportolók.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 02., 20:36
Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a Ferencváros hazai pályán kétgólos hátrányból egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott az ETO FC-vel. A Fehérvár 2-1-re nyert Debrecenben, a Paks 2-2-es döntetlent játszott a KTE otthonában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 02., 19:08
A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a Tatabánya tizenegyesgóllal nyert, a Kazincbarcika a Budafok elleni sikerével az élre állt. A Kisvárda hétfőn 0-2-ről fordított és nyert a Kozármisleny ellen.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. március. 01., 21:36
A kék-fehérek 5-1-re nyertek a Megyeri úton, a DVTK győzni tudott a listavezető Puskás Akadémia ellen, míg a forduló nyitómérkőzésén a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza ikszelt egymással.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 28., 22:53
A Kecskemét újpesti sikerével átvette a vezetést a tabellán, míg a Veszprém 5-1-re legyőzte a címvédő Haladást a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának első fordulójában, az újonc TFSE pedig győzelemmel kezdett az alsóházban.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 28., 18:43
Az OTP Bank Liga második körének utolsó fordulója következik a hétvégén. A listavezető Puskás Akadémia Diósgyőrben lép pályára. A csütörtöki izgalmas Magyar Kupa-csata után ismét találkozik a Ferencváros és az ETO, ám ezúttal a Groupama Arénában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 27., 22:44
Elkészült a MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolása, valamint lejátszották a nyolcaddöntő utolsó mérkőzését, melyen a Ferencváros hosszabbítás után 4-3-ra nyert az ETO FC vendégeként. A legjobb nyolc között az Újpest FC látogat a fővárosi zöld-fehérekhez.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 27., 13:00
A címvédő Haladás és a bajnoki döntőbe vágyó Veszprém párharcával kezdődik csütörtökön a férfi futsal NB I felsőházi rájátszása, míg az alsóházban a TFSE fogadja az Aramis együttesét.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 26., 21:59
Öt mérkőzést rendeztek szerdán a MOL Magyar Kupában, s mind az öt párharcból a magasabb osztályú csapat jutott tovább a legjobb nyolc közé.
MLSZ válogatottak | U18 férfi | Csapat
2025. február. 26., 20:35
A végig szervezetten futballozó magyar korosztályos válogatott Olaszországban telt ház előtt tudott nyerni a tavalyi U17-es Európa-bajnok házigazdák ellen.
TAO-pályázatok | Információk pályázóknak
2025. február. 26., 13:13
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 26., 12:40
Sziffer András, a négyszeres bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes Haladás futsalcsapatának vezetőedzője szerint anyaegyesületének háttere még mindig nem rendeződött, ezért együttese továbbra is nehéz helyzetből várja a férfi futsal NB I csütörtökön rajtoló felsőházi rájátszását, melyben a reális elvárás a tisztes helytállás lehet tanítványaitól.
MLSZ válogatottak | Női A-válogatott | Csapat
2025. február. 25., 20:56
Női A-válogatottunk a végsőkig küzdött, de a 7. percben lőtt tizenegyesgóllal végül Finnország nyerte 1-0-ra a két csapat Nemzetek Ligája-mérkőzését az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2025. február. 25., 15:00
Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese március 7-én a nyíregyházi Continental Arénában fogadja a norvégokat, öt nappal később pedig idegenben is összeméri erejét a skandinávokkal.
MLSZ válogatottak | U18 férfi | Csapat
2025. február. 25., 13:25
Kemenes Szabolcs szövetségi edző együttese szerdán este méri össze erejét a házigazda olaszokkal Potenzában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 24., 22:53
Az MTK a mostani szezonban, hazai bajnokin, másodszor szerzett négy gólt (először az Újpest ellen, 4-1), otthon mind a hat győztes bajnokiján eljutott legalább három gólig. Nagy Zsolt a kilencedik gólját szerezte a mostani OTP Bank Liga-idényben, a legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzéséből heten a kapuba talált. A Paks sorozatban harmadszor nyert a bajnoki idényben, 2025-ben eddig négy mérkőzésen tíz pontot szerzett. Az előző négyen csupán hármat gyűjtött. Az Újpest ötödször (!) végzett gól nélküli döntetlenre a mostani bajnoki szezonban. A győriek a paksi döntetlen óta mindhárom mérkőzésüket kapott gól nélkül nyerték meg. A Ferencváros október 6. óta mindössze két bajnoki mérkőzést nyert meg két góllal, mindkettőt a Fehérvár ellen. Érdekességek az OTP Bank Liga 21. fordulója után.
MLSZ válogatottak | Női A-válogatott | Csapat
2025. február. 24., 16:44
Női A-válogatottunk kedden 18 órakor az Eb-résztvevő Finnország ellen folytatja Nemzetek Ligája-sorozatát az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
MLSZ válogatottak | U19 női | Mérkőzések
2025. február. 24., 14:31
Női U19-es válogatottunk a pénteki, Ciprus ellen aratott hétgólos győzelme után a hétfői felkészülési mérkőzésen 3-0-ra múlta felül a házigazda szigetországi együttest.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 23., 20:31
Az eddigi éllovas Kazincbarcika egy pontot szerzett a BVSC otthonában, míg a Kisvárda legyőzte a sereghajtó Tatabányát.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 23., 20:06
Az OTP Bank Liga 21. fordulójának vasárnapi játéknapján az ETO FC 2-0-ra legyőzte a Zalaegerszeget, míg a Ferencváros 3-1-re nyert a Fehérvár FC otthonában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 22., 22:12
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 22., 20:29
Vasárnap és hétfőn a Merkantil Bank Liga 18. fordulóját játsszák. A listavezető Kazincbarcika idén először játszik vendégként, Zuglóban. A második helyen álló Kisvárda a sereghajtó Tatabányát fogadja.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi utánpótlás | Mérkőzések
2025. február. 22., 16:47
Férfi U19-es futsalválogtottunk 4-3-ra legyőzte a hollandokat a márciusi Eb-selejtezőket megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén Zeistben.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2025. február. 22., 11:28
A Wolfsburg középpályása a Marco Rossi szövetségi kapitánnyal történt találkozót követően úgy döntött, hogy a jövőben a magyar válogatottban szerepel. Pénteken a FIFA illetékes bizottsága is megadta az engedélyt a 19 éves játékos országváltására.
MLSZ válogatottak | Női A-válogatott | Csapat
2025. február. 21., 22:43
Női A-válogatottunk Turányi Lilla és Csányi Diána második félidei találatával 2-0-s győzelmet aratott Fehéroroszország ellen a Nemzetek Ligája pénteki nyitómérkőzésén a loznicai Lagator Stadionban.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 21., 22:08
Az OTP Bank Liga 21. fordulójának pénteki mérkőzésén az MTK Budapest végig nagy fölényben futballozva, magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a DVTK ellen.
MLSZ válogatottak | U19 női | Mérkőzések
2025. február. 21., 14:55
Az Eb-selejtezőre készülő női U19-es válogatottunk az újonc Kükedi Laura triplájának is köszönhetően 7-0-ra nyerte meg a házigazda Ciprus elleni felkészülési mérkőzést a Sotira Municipality Stadionban. A fennmaradó négy gólon Csejtei Emília, Szarvas Sára, Németh Virág és Sinka Napsugár osztozkodott.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi utánpótlás | Mérkőzések
2025. február. 21., 14:18
Férfi U19-es futsalválogatottunk szerdán Hollandiába utazott a márciusi, hazai rendezésű Eb-selejtezőket megelőző utolsó összetartására.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 21., 11:00
A listavezető és a tavasz eddigi legeredményesebb csapata, a még gólt sem kapott KTE – másképpen az első és az utolsó – találkozik az OTP Bank Liga 21. fordulójának legérdekesebbnek ígérkező mérkőzésén. A csütörtöki Európa-liga-mérkőzés után újabb nehéz feladat vár a 2025-ös bajnoki találkozóin még nyeretlen Ferencvárosra, Székesfehérváron lép pályára.
MLSZ válogatottak | Női A-válogatott | Mérkőzések
2025. február. 20., 14:43
Női A-válogatottunk a FIFA-világranglistán mindössze négy hellyel lejjebb sorolt Fehéroroszországgal vívja meg első Nemzetek Ligája-mérkőzését pénteken 20 órakor a loznicai Lagator Stadionban. A találkozót az m4sport.hu élőben közvetíti.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 20., 08:36
Csütörtök este játssza a Viktoria Plzen otthonában lép pályára a Ferencváros, a 16 közé jutásért rendezett párharc első mérkőzésén 1–0-ra nyertek a zöld-fehérek.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 19., 14:33
Február 27-én, vagyis jövő csütörtökön rajtol a férfi futsal NB I felső- és alsóházi rájátszása. A következő 10 fordulóban eldől, ki küzdhet majd a bajnoki címért, illetve a harmadik helyért, valamint az is, mely két csapat búcsúzik az élvonaltól.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 19., 13:49
A férfiaknál címvédő Haladás a házigazda Berettyóújfaluval találkozik a férfi futsal Magyar Kupa elődöntőjében, a nőknél pedig a négyszeres kupagyőztes Debrecen az Egerrel csap össze május 3-án.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 19., 10:45
Folytatódnak a MOL Magyar Kupa küzdelmei: kilenc első, három másod- és négy harmadosztályú együttes jutott be a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntő mérkőzéseit február 19-én, 25-én, 26-án és 27-én rendezik. A nyolcaddöntő első mérkőzésén a Fehérvár FC 2-0-ra nyert a Gyirmót FC Győr otthonában, a másodikon a Nyíregyháza 1-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 19., 08:53
Az MLSZ Versenybizottsága kijelölte az OTP Bank Liga 23-24. fordulójának kezdési időpontjait.
MLSZ válogatottak | U19 női | Mérkőzések
2025. február. 18., 22:28
A tavaszi Eb-selejtezőben szereplő női U19-es válogatott február 21-én és 24-én Ciprus ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen a szigetországban.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Szurkolók
2025. február. 18., 17:38
Telt ház előtt léphet pályára 2025 első hazai mérkőzésén a magyar válogatott a Puskás Arénában, a keddi napon ugyanis elfogytak a belépők a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszásra.
MLSZ válogatottak | Női A-válogatott | Csapat
2025. február. 18., 16:53
Női A-válogatottunk története során Fehéroroszország ellen öt mérkőzésből hármat nyert meg, Finnország ellen viszont még várat magára az első győzelem.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 18., 10:30
Az ETO kapta eddig vendégként a legkevesebb gólt az OTP Bank Liga 2024–2025-ös idényében. A KTE az egyedüli csapat a 12-es mezőnyben, amely tavasszal még nem kapott gólt. A Nyíregyháza négy nyeretlen mérkőzés után győzött ismét. A Puskás Akadémia a legutóbbi két fordulóban két egygólos győzelmet aratott, a Ferencváros és a DVSC ellen. A ZTE az előző fordulóban a 95. percben szerzett góllal verte a Diósgyőrt, most Medgyes Sinan a 94. percben talált a kapuba. A Ferencváros sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen. Ilyen rossz sorozata 2023 ősze óta először van.
TAO-pályázatok | Információk pályázóknak
2025. február. 18., 09:13
Megnyílt a látvány-csapatsport (TAO) támogatások 2025/26-os évadra vonatkozó kérelmi felülete.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2025. február. 17., 22:23
Az Újpest 6-4-re legyőzte a Magyar Futsal Akadémiát, ezzel bebiztosította helyét a felsőházi rájátszásban a férfi futsal NB I alapszakaszának hétfői zárófordulójában.