MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2023. február. 06., 23:35
Belvon Attila csapata San Pedro del Pinatar városában tölti a következő egy hetet, és három nemzetközi mérkőzés is szerepel a programjában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 06., 21:00
A Vasas 2023-ban két idegenbeli bajnokit játszott, mindkettőn szerzett egy pontot. 2021. október 22. óta először játszott a Paks hazai pályán döntetlent az OTP Bank Ligában. Nenad Lukics a legutóbbi négy fordulóban négy gólt szerzett. Sokat romlott a MOL Fehérvár az ősz elején még remek hazai mérlege, szeptember 10. óta csak egyszer győzött. A Mezőkövesd a mostani bajnoki idényben először nem kapott gólt vendégként. Az FTC a mostani idényben az eddigi kilenc hazai bajnoki mérkőzéséből nyolcat megnyert, ötödször szerzett legalább három gólt. Érdekességek az OTP Bank Liga 18. fordulója után.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. február. 06., 10:00
Ma, február 6-án ünnepelné századik születésnapját Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje. A 37-szeres válogatott középhátvéd világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bajnok, az Európa-kupa győztese is volt, kiemelkedő klubsikerei mellett.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 05., 19:11
Az OTP Bank Liga 18. fordulójában az első öt meccs döntetlennel zárult, de kora este fővárosi derbin a Ferencváros megtörte ezt a sorozatot, egyben 12 meccsesre növelte az Újpest elleni győztes szériáját.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 05., 19:07
A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában a második helyezett MTK és a harmadik PMFC is idegenben gyűjtötte be a három pontot.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 04., 21:39
Kilenc mérkőzést rendeznek vasárnap, egyet pedig hétfőn a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában. A listavezető Diósgyőr hétfőn a Tiszakécskét fogadja.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 04., 20:46
Az OTP Bank Liga pénteki nyitómérkőzése után a három szombati bajnoki is döntetlent hozott.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 03., 23:17
A Vasas 1-1-es döntetlent játszott a negyedik helyezett Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának pénteki nyitányán, ezzel elmozdult az utolsó pozícióból.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 03., 11:54
Pénteken kezdődik az OTP Bank liga 18. fordulója. Vasárnap, a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozón, a Ferencváros az Újpestet fogadja.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. február. 03., 11:32
Mészáros Ferenctől február 3-án délelőtt vettek végső búcsút Pesterzsébeten.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2023. február. 02., 16:17
Férfi U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését vívta Izrael ellen. A mienk az első összecsapáson nagy csatában csupán egy góllal maradtak alul, a második találkozón azonban nem tudták meglepni az ellenfelet, és 2-0-s vereséget szenvedtek.
MLSZ válogatottak | U21 férfi | Csapat
2023. február. 02., 09:42
Az UEFA Nyonban megtartotta a 2025-ös, szlovákiai Európa-bajnokság selejtező csoportjainak sorsolását. A magyar válogatott kimondottan nehéz csoportba került: Spanyolország, Belgium, Skócia, Kazahsztán és Málta mellé.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. február. 01., 21:23
Több mint hetven résztvevővel rendezett Telkiben szakmai napot az MLSZ női szakága. Megnyitóként Dr. Barczi Róbert sportigazgató köszöntötte a női akadémiák, a Kiemelt Képzési Központok, valamint a Simple Női Liga csapatainak képviselőit, majd bemutatta az új szakágvezetőt, Dénes Dorkát. Barczi Róbert és Dénes Dorka együtt mondott köszönetet az elődnek, Kiss Lászlónak, aki a váltástól függetlenül marad a női labdarúgás kötelékében – a jövőben az UEFA-MLSZ leány U14-es fejlesztési programot és a Disney-programot felügyeli majd.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 01., 20:39
A címvédő és listavezető Ferencváros két cserejátékos góljával fordított és nyert végül 3-1-re a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. február. 01., 20:19
Szerdán egy mérkőzést játszottak a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében: a Mezőkövesd 2-0-ra nyert az MTK Budapest otthonában.
MLSZ válogatottak | U21 férfi | Csapat
2023. február. 01., 12:58
Idén ősszel kezdődik a 2025-ös U21-es Európa-bajnokság selejtező sorozata, amelynek sorsolását február 2-án tartja az UEFA. Gera Zoltán szövetségi edző együttese szeptemberben kezdi meg a selejtezőket.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. február. 01., 10:13
1948. február 1-jén született, vagyis ma ünnepli 75. születésnapját Bálint László, korábbi hetvenhatszoros válogatott labdarúgó.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2023. január. 31., 19:15
A márciusi elitkörre készülő U19-es válogatottunk a héten két mérkőzést vív Izraellel. Az első összecsapáson a mieink sokáig megnehezítették a hazaiak dolgát, és az utolsó percekig úgy tűnt, hogy a találkozó gól nélküli döntetlennel zárul. Ellenfelünk azonban a 87. percben betalált, így szűkös, egy gólos győzelmet aratott.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 30., 19:00
A DVSC tizenöt pontot szerzett a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén a Nagyerdei Arénában. A Vasas ellen a legutóbbi öt bajnoki meccséből csak egyet tudott megnyerni a Fradi az Üllői úton. Mezőkövesd október eleje óta az öt hazai mérkőzésén 13 pontot szerzett, összesen 19 pontja van… Az Újpest 2018 óta először nyerte meg az első bajnokiját az adott évben. A KTE a kilencedik hazai bajnokiján az ötödik győzelmét aratta, még veretlen otthon. Érdekességek az OTP Bank Liga 17. fordulója után.
TAO-pályázatok | Információk pályázóknak
2023. január. 30., 15:46
Elérhetővé vált TAO 2023/24-es Értékelési Elvek című dokumentum az MLSZ hivatalos honlapján.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2023. január. 30., 10:39
Férfi U19-es válogatottunk megkezdte a felkészülést a márciusi Eb-selejtező elitkörre.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 29., 19:46
Az OTP Bank Liga 17. fordulójának vasárnapi játéknapján a Mezőkövesd a Puskás Akadémiát, az Újpest a Honvédot, a Kecskemét pedig a MOL Fehérvárt győzte le saját közönsége előtt.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 29., 17:48
A Merkantil Bank Liga 21. fordulójában a listavezető Diósgyőr fölényesen nyert, a PMFC hazai vereségével visszaesett a harmadik helyre.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 28., 21:40
Az OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján a Vasas hősiesen védekezve gól nélküli döntetlent ért el a Groupama Arénában. A ZTE a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszott a DVSC ellen, nem is volt esélye a pontszerzésre. A Paks 2-2-t játszott Kisvárdán.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 28., 21:29
A huszonegyedik fordulóval folytatódik a Merkantil Bank Liga 2022–2023-as szezonja. Az első idei fordulóban a listavezető Diósgyőr Soroksárom játszik majd.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. január. 27., 15:50
Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Az MLSZ a magyar labdarúgás vészkorszakbeli áldozataira emlékezik.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 27., 12:24
Szombaton és vasárnap rendezik az OTP Bank Liga első 2023-as fordulóját. A négy fővárosi csapat egymás ellen játszik, a listavezető Ferencváros az utolsó helyen álló Vasast fogadja, a Bp. Honvéd az Újpest FC otthonába látogat. A második helyen álló Kecskemétnél a MOL Fehérvár vendégeskedik.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2023. január. 26., 10:59
Szeptember 10-én vasárnap este 18 órától Csehország ellen játssza idei második felkészülési mérkőzését a férfi A-válogatott. A mérkőzést a Puskás Arénában rendezik.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 25., 17:19
2023. május 31-én Budapest újabb rangos nemzetközi futballeseménynek, az Európa-liga fináléjának ad otthont. A mérkőzésen - a 2020-as Európa-bajnoksághoz és a tavalyi Nemzetek Ligája-mérkőzésekhez hasonlóan - számos önkéntes segíti majd a szervezők munkáját. Az önkénteseknek célszerű minél hamarabb jelentkezni, hogy ne maradjanak le a kívánt pozíciókról.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2023. január. 25., 14:17
A hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságra készülő férfi U17-es válogatott három napot készült a szövetség edzőközpontjában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 24., 20:57
A címvédő és jelenleg is az élen álló Ferencváros egy hajrában szerzett góllal 2-1-re győzött a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésén.
MLSZ válogatottak | Futsal Női A | Szurkolók
2023. január. 24., 18:17
Elkészült a női futsal Európa-bajnokság elődöntőjének sorsolása, a magyar válogatott március 17-én az ukránokkal mérkőzik meg az elődöntőben a debreceni Főnix Arénában, két nap múlva pedig a spanyol-portugál elődöntő egyik csapatával meccsel a helyosztón.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 23., 14:51
Közel két és fél hónapos téli szünet után kedden délután folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei.
MLSZ válogatottak | Női A-válogatott | Csapat
2023. január. 23., 14:42
Az OptaAnalyst elemzése alapján a magyar válogatott védője, Németh Hanna nyerte a legtöbb párharcot a Bundesliga őszi idényében. Margret Kratz, a női A-válogatott szövetségi kapitánya szerint Németh példaként szolgálhat a hazai női labdarúgók számára.
Játékvezetés | Általános
2023. január. 22., 17:26
A tavaszi rajt előtt a férfi és a női élvonalban, valamint a férfi másodosztályban működő játékvezetők évindító edzőtáborozáson vettek részt Telkiben.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 20., 14:27
A Simple Női Kupában az eddigi négy forduló után nyolc csapat maradt talpon, ők voltak érdekeltek a negyeddöntő és az elődöntő mai sorsolásán.
MLSZ válogatottak | Futsal Női A | Szurkolók
2023. január. 20., 13:20
Január 24-én, kedden Debrecenben rendezik az idei női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjének sorsolását.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. január. 20., 11:22
Az Elnökség összehívta az MLSZ éves rendes Küldöttközgyűlését.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2023. január. 15., 19:31
Férfi futsalválogatottunk a poreci nemzetközi torna utolsó játéknapján 6-0-ra legyőzte Grönlandot, ezzel megnyerte a viadalt a román és a bosnyák együttest is megelőzve.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2023. január. 13., 22:38
Kétszer vezetett, egyszer hátrányban játszott férfi futsalválogatottunk a románok elleni mérkőzésen a poreci nemzetközi torna harmadik játéknapján, végül igazságos döntetlen lett a találkozó vége.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2023. január. 12., 20:17
A magyar válogatott nem adott esélyt ellenfelének a poreci nemzetközi torna második játéknapján: 7-0-ra győzte le az észteket.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. január. 12., 11:06
A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 22. § (2)-(3) bekezdései, lehetőséget teremtenek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban: Egyetem) részére, hogy államtudományi, katonai és rendészeti képzési területre, nem önköltséges alapképzési szakokra – az Egyetem által meghatározott feltételek megléte esetén – sportösztöndíjas hallgatókat vegyen fel. Az Egyetem összeállította az a feltételrendszert, melyet a sportösztöndíjak odaítélése esetén figyelembe kell venni.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2023. január. 11., 16:59
Férfi futsalválogatottunk a bosnyákok ellen kezdte meg szereplését az ötcsapatos poreci felkészülési tornán.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2023. január. 10., 15:22
Férfi futsalválogatottunk szerdától Porecben készül a március elején sorra kerülő vb-selejtezőire.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2023. január. 09., 23:21
Pénteken és hétfőn 15 mérkőzést rendeztek a férfi Futsal Magyar Kupa 2. fordulójában.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. január. 09., 22:29
A Magyar Állami Operaházban, az M4 Sport - az Év Sportolója Gála keretében átadták a 2022-es év legjobb sportolóinak, sportszakembereinek járó elismeréseket.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. január. 09., 17:03
Életének 73. évében elhunyt Mészáros Ferenc, a magyar válogatott korábbi kapusa.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi utánpótlás | Mérkőzések
2023. január. 07., 22:34
Tornagyőztes lett Porecben a férfi U19-es futsalválogatott. A magyar válogatott a szombati döntőben 3-3-as döntetlen után hatméteresekkel győzte le a belgákat, és szerezte meg a végső győztesnek járó trófeát.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi utánpótlás | Szurkolók
2023. január. 05., 22:42
A poreci U19-es futsaltorna második játéknapján a magyar válogatott a letteket győzte le 3-2-re, így szombaton döntőt játszik a belgákkal.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2023. január. 05., 21:20
A Magyar Edzők Társasága a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával elkészítette a „Ha mindenki segít….” című ismeretterjesztő-oktató rövidfilmet, amely azt 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek sportolási lehetőségeinek támogatásáról szól. A rövidfilm nyilvános bemutatója 2023. január 11-én, a Gyermekdiabétesz Napján lesz a Magyar Sport Háza I. emeleti konferenciatermében.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi utánpótlás | Szurkolók
2023. január. 04., 21:02
Férfi U19-es válogatottunk 4-3-ra legyőzte a törököket a poreci nemzetközi torna első játéknapján.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 30., 18:58
Kilenc nappal a január 9-én esedékes M4 Sport–Az Év Sportolója 2022 Gála előtt, annak új helyszínén, a budapesti Operaházban sajtótájékoztatót tartott a gálát szervező Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 29., 21:26
Hosszú betegség után, 82 éves korában egy Sao Paulo-i kórházban elhunyt Edson Arantes do Nascimento, vagy ahogyan az egész világon ismerték, Pelé.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2022. december. 29., 13:40
Bár az U17-es és az U19-es válogatott is közel járt hozzá, a 2022-es évben nem sikerült kiharcolnia az Eb-részvételt a férfi utánpótlás-válogatottaknak. Jövőre azonban az U17-es együttesünk hazai rendezésű Eb-döntőn szerepel.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi A | Csapat
2022. december. 29., 13:01
Női futsalválogatottunk idén Európa-bajnokságon szerepelt, majd kijutott a jövő évi, mint később kiderült, hazai rendezésű, Eb-döntőbe is.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. december. 28., 12:39
A 2022-es esztendőben a férfi A-válogatott közel járt a világraszóló bravúrhoz, vagyis a csoportgyőzelemhez a Nemzetek Ligája "A" divíziójában a többszörös világbajnok Németország, a regnáló Európa-bajnok Olaszország és az Eb-ezüstérmes Anglia csoportellenfeleként. Végül a második helyet szereztük meg, ezzel Európa tíz legjobb csapata közé kerültünk a Nemzetek Ligája-ranglistán, és az első kalapból húzták ki a nevünket az Eb-selejtezők sorsolásán.
MLSZ válogatottak | Női A-válogatott | Csapat
2022. december. 27., 13:12
Év végi áttekintésünkben összefoglaljuk a női válogatottak 2022-es szereplését és a magyar női futball eseményeit. Felnőtt válogatottunk vb-selejtező csoportja negyedik helyén végzett, míg az U19-esek és az U17-esek is harmadikok lettek az Eb-selejtező csoportjukban. A fiatalabb korosztályok is pályára léptek idén. Sőt, már a legkisebbeket is várja a futballpálya: elindult az UEFA Playmakers program.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 24., 12:45
Pénteken, 63 éves korában elhunyt Fitos József a Zalaegerszeg, a Haladás és a Honvéd korábbi válogatott labdarúgója.
Játékvezetés | Általános
2022. december. 23., 20:19
A FIFA játékvezetői bizottsága a napokban hozta nyilvánosságra, hogy kiket hív meg a 2023-as női világbajnokságra. A meghívottak között ott van a magyar Vad Anita is, aki asszisztensként vesz részt a tornán.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 23., 12:13
Talán senki sem emlegeti őt hivatalosan, az igazolványaiban szereplő néven, Kiss Lászlóként. A magyar labdarúgásban ő mindenkinek „Kisslaci”, függetlenül attól, hogy lassan fél évszázada a sportág jól ismert szereplője. Vagy talán éppen azért… Az elmúlt időszakban a Magyar Labdarúgó Szövetség női szakágát vezető, az új esztendő elején nyugdíjas éveit megkezdő szakemberrel a női labdarúgásban eltöltött bő két évtizedéről beszélgettünk.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 20., 12:27
Mostanra mintegy 27 ezer már gazdára talált az eladásra szánt 30 ezer válogatott bérlet közül. Az elmúlt egy hónap során sokan vették meg a négy mérkőzésre szóló belépőket maguk és barátaik számára, de vannak, akik karácsonyi ajándéknak szánják a kedvezményes belépőket, amelyeket még néhány napig lehet megvásárolni.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. december. 14., 14:17
Az MLSZ Versenybizottsága kitűzte az OTP Bank Liga 17-20. fordulóinak kezdési időpontjait.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 12., 17:28
A Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára a magyar labdarúgás legendás alakját, a 61-szeres válogatott, korábbi szövetségi kapitány Mészöly Kálmánt.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. december. 11., 20:21
A Merkantil Bank Liga 20. fordulóját rendezték vasárnap. A dobogón álló csapatok nyertek, a DVTK négypontos előnnyel zárja az évet.
MLSZ válogatottak | Futsal Férfi utánpótlás | Szurkolók
2022. december. 11., 19:04
Férfi U19-es futsalválogatottunk csehországi túrával zárta a 2022-es évet.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 08., 16:23
Jelentkezési felhívás a nehéz helyzetbe került időskorú, volt válogatott labdarúgók támogatási programjában való részvételre.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2022. december. 08., 12:00
Az UEFA nyoni sorsolásán elkészült a tavaszi férfi U19-es elitkör csoportbeosztása, valamint kialakultak a jövő őszi Eb-selejtezős csoportok is.
MLSZ válogatottak | U19 női | Szurkolók
2022. december. 07., 12:10
Női U17-es és női U19-es válogatottunk is nehéz csoportba került a tavaszi Eb-selejtezőben.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. december. 05., 17:23
Az önkénteseket ünnepeljük december 5-én. A sportért rajongó segítők nagyban hozzájárulnak a sportrendezvények sikeréhez.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 05., 16:49
Hétfőn ülésezett az MLSZ elnöksége: nincs változás a férfi és női NB I, illetve a kupák lebonyolításában. A korábbi döntésnek megfelelően a Merkantil Bank Liga küzdelmei jövőre 18, 2024-ben pedig 16 csapattal folytatódnak.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. december. 05., 11:41
1947. december 5-én született, vagyis ma ünnepli 75. születésnapját Karsai László, a Videoton nyolcszoros válogatott játékosa.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. december. 04., 17:09
A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában az éllovas DVTK után a második helyezett PMFC is vereséget szenvedett. Az MTK 5-2-re legyőzte a Gyirmót FC Győrt.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. december. 03., 00:02
A DVTK kilenc veretlenül megvívott bajnoki után 2-1-re alulmaradt hazai pályán a Haladással szemben a Merkantil Bank Ligában.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2022. december. 01., 13:30
Férfi U17-es válogatottunk Telkiben, az olaszok elleni felkészülési mérkőzéssel zárta utolsó 2022-es összetartását.
MLSZ válogatottak | U18 férfi | Csapat
2022. november. 30., 15:13
Férfi U18-as válogatottunk Sebe Botond második félidei találatával 1-0-ra legyőzte Montenegrót a két csapat podgoricai felkészülési mérkőzésén.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. november. 30., 09:20
Lezárult a nevezés a középiskolásokból álló csapatok kispályás labdarúgótornájára, az idei McDonald’s Fair Play Cupra. Idén 441 intézmény 857 csapata nevezett, azaz nagyjából félszázzal több együttes száll harcba a végső győzelemért, mint az előző idényben.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. november. 29., 18:39
Tizennyolc A-licences edző vette át diplomáját Diplomaátadó ünnepséget tartottak kedden Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában: tizennyolc frissen végzett szakember vette át a diplomáját, mindannyian az MLSZ "UEFA B+A" képzése keretében szereztek edzői képesítést.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2022. november. 29., 17:57
Férfi U17-es válogatottunk a héten ötnapos összetartással és az olaszok elleni két felkészülési mérkőzéssel zárja a 2022-es évet. A keddi első találkozón az olasz válogatott 2-1-re nyerni tudott.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 29., 10:43
A jövő év az Európa-bajnoki selejtezők jegyében telik majd a férfi A-válogatott számára, az esztendőt azonban felkészülési mérkőzéssel kezdi Marco Rossi együttese, az ellenfél az észt válogatott lesz.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. november. 29., 10:27
Az UEFA végrehajtó bizottsága Magyarországnak ítélte oda a 2023-as női futsal Európa-bajnokság rendezését.
MLSZ válogatottak | U17 férfi | Csapat
2022. november. 28., 17:36
A jövő tavaszi, hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságra készülő férfi U17-es válogatott ismét topcsapattal mérkőzik meg.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. november. 27., 20:49
A Merkantil Bank Liga 18. fordulójában az első két helyezett begyűjtötte a három pontot, az MTK döntetlent játszott a Kazincbarcika otthonában.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. november. 25., 20:57
A Merkantil Bank Liga 18. fordulójának mindkét rangadóját Győrben játsszák: a Szeged a Gyirmót FC Győr, a DVTK az ETO FC otthonába látogat.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. november. 25., 13:53
Immár több évtizedes hagyomány, hogy az 1953-as 6:3-as londoni siker évfordulóján, a Magyar Labdarúgás Napján a korábbi válogatott játékosok elhelyezik az emlékezés koszorúit az MLSZ centenáriumi emklékművénél.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. november. 22., 13:42
Ma ünnepli 75. születésnapját a Vasas korábbi válogatott játékosa, Vidáts Csaba.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. november. 22., 00:47
A magyar labdarúgás legendás alakja, a válogatottal játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságon részt vevő "Szőke Szikla" 81 éves korában, hétfőn hunyt el. Mészöly Kálmán temetése december 12-én, 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. november. 21., 18:53
Ma délelőtt a Bazilikában egyházi szertartás keretében vettek végső búcsút Eipel Ferenctől a családtagok, a barátok és tisztelői.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 20., 23:20
A görögök 2-1-es legyőzése után Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta: a csapatnak az ideihez hasonló teljesítménnyel meg kell őriznie a szurkolók szimpátiáját és csodálatos támogatását.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 20., 23:03
A magyar válogatott 2-1-re legyőzte a görögöket a 2022-es év utolsó mérkőzésén, az immár 109-szeres válogatott Dzsudzsák Balázs búcsúmeccsén.
MLSZ központ | Bajnokságok / Kupák
2022. november. 20., 20:02
November 20-án, a Magyarország-Görögország mérkőzés napján és helyszínén rendezték a tehetséges játékvezetők számára a Győri László Országos Játékvezetői Napot.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 20., 19:30
Szerdán bérletértékesítés indul a magyar válogatott jövő évi hazai tétmérkőzéseire. Aki egyben vásárolja meg belépőit a négy budapesti Eb-selejtezőre, kedvezményes áron biztosíthatja helyét Marco Rossi csapatának tétmérkőzéseire.
MLSZ válogatottak | U21 férfi | Csapat
2022. november. 20., 17:09
U21-es válogatottunk a törökországi összetartása utolsó napján a dánokkal mérkőzött meg, és 3-0-s vereséget szenvedett.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 19., 19:02
Marco Rossi szövetségi kapitány megtartotta a görögök elleni vasárnapi (20:15) felkészülési mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatóját, amelyen Dibusz Dénes is részt vett.
MLSZ válogatottak | U19 férfi | Csapat
2022. november. 19., 15:13
U19-es válogatottunk négy nap alatt másodjára lépett pályára Olaszország ellen. A mieink az első összecsapáson 3-0-s vereséget szenvedtek, míg a mai visszavágón 7-2-re maradtak alul.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 19., 09:32
Férfi A-válogatottunk november 20-án, vasárnap 20.15-kor lép pályára utolsó idei mérkőzésén, a görögök elleni felkészülési találkozón a Puskás Arénában.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 18., 19:34
Dzsudzsák Balázs a vasárnap esti Magyarország-Görögország felkészülési mérkőzésen búcsúzik a magyar válogatottól. A korábbi csapatkapitány kedden is kilátogatott Telkibe, szerdán pedig már a csapattal is edzett, péntek délután pedig részt vett az utolsó válogatott mérkőzését megelőző sajtótájékoztatón.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 17., 23:33
Marco Rossi szövetségi kapitány a Luxemburg elleni 2-2-es döntetlen után kiemelte: mindenkinek meg kell értenie, hogy csak hibák nélkül, maximális koncentrációval lehet eredményes a válogatott.
MLSZ válogatottak | Férfi A-válogatott | Csapat
2022. november. 17., 22:37
Férfi A-válogatottunk a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzés elején hátrányba került, innen fordítani tudott, végül azonban döntetlennel zárta a találkozót.
MLSZ válogatottak | U21 férfi | Csapat
2022. november. 17., 18:51
Gera Zoltán csapata a nyári korosztályváltás óta három mérkőzést játszott, mindhármat kapott gól nélkül nyerte meg.
MLSZ Szövetség | Szövetség
2022. november. 16., 20:01
Kedden a Kőbányai Kulturális Központban futballtörténeti vetélkedővel a 2015 novemberében elhunyt Fülöp Mártonra emlékeztek.