Főoldal > Válogatottak > Szerdán kezd az Algarve Kupán a női válogatott

Szerdán kezd az Algarve Kupán a női válogatott

Szerdán kezd az Algarve Kupán a női válogatott
Női válogatottunk a házigazda portugál, az ír és a walesi csapattal mérkőzik meg a nemzetközi torna csoportkörében.

Az Algarve Kupát 1994-ben rendezték meg először, idén 19. alkommal mérkőznek meg egymással a meghívott válogatottak a portugáliai Algarve-tartomány pályáin. A viadalon évről évre a világ legjobb csapatai is részt vesznek, idén többek között a világbajnoki címvédő japán, az Európa-bajnoki címvédő német, vagy a világ közvetlen élvonalához tartozó amerikai és svéd válogatott is ott lesz a tornán.

A 12 résztvevőt három csoportba osztották, a nyolc legerősebb válogatott került az A és a B jelű négyesbe, és a torna szabályai szerint csak ezen együttesek közül kerülhetnek ki a dobogósok. A mieink a C csoportba kaptak besorolást az írek, a walesiek és a házigazda portugálok mellé. A kvartett első két helyezettje a helyosztón a két elitcsoport negyedik helyezettjével meccsel a 7-10. helyért.

A válogatott szombattól készül együtt Telkiben, és hétfőn délután indul útra Portugáliába. A keret az Eb-selejtezők során is szereplő játékosokra épül, de olyan futballisták is elutaznak a tornára, akik nem számítottak stabil csapattagnak az utóbbi időszakban, így Csiszár Henrietta abszolút újoncként első válogatott fellépésére készül, Zágor Bernadett pedig két év után kapott ismét meghívót az együttesbe.

- Az Algarve Kupa kapcsán a legérdekesebb dolog, hogy immár hosszú évek óta ez a világ legerősebb felkészülési tornája a női labdarúgásban, amit jól mutat, hogy a világ nyolc legjobb válogatottja részt vesz rajta - mondta az mlsz.hu-nak Kiss László szövetségi edző. - Korábban nem tudtunk egyszer sem eleget tenni a szervezők meghívásának, ezért nagy öröm számunkra, hogy idén mi is résztvevői leszünk a viadalnak. Magyar női válogatott ilyen kiváló körülmények között még sosem készülhetett fel soros tétmérkőzéseire, ezért biztos vagyok benne, hogy rendkívül hasznos lesz számunkra a követkető másfél hét. Azt nagyon sajnálom, hogy nem tudjuk megnézni a világ élvonalába tartozó csapatokat a helyszínen, mert sokat tanulhatnánk ezekből a meccsekből, a program azonban feszes, és minden találkozót közel egy időben rendeznek meg.  

 

 

A válogatott utazó kerete:
 

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Papp Eszter (Viktória FC)
 Kovács Klaudia (Astra-Bíró-Kert SE)

Védők:

Szeitl Szilvia (1.FC Femina)
Tálosi Szabina (Viktória FC)
Tóth Alexandra (Viktória FC)
Megyeri Boglárka (Viktória FC)
Gál Tímea (Volosz)
Szabó Boglárka (Astra-Bíró-Kert SE)
Középpályások:

Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (FTC)
Sipos Lilla (Viktória FC)
Rácz Zsófia (Viktória FC)
Szuh Erika (Lokomotiv Lepizig)

Támadók:

Pádár Anita (MTK Hungária FC)
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert SE)

Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert SE)

Vágó Fanny (MTK Hungária FC)
Zágor Bernadett (MTK Hungária FC)
  


A válogatott programja:

Február 29., szerda:
Magyarország-Írország, 16.00

Március 2., péntek:
Magyarország-Portugália, 16.15

Március 5., hétfő:
Magyarország-Wales, 18.15

Március 7., szerda:
Magyarország-?
 

nyomtatás
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Bajnokságok

    A „hosszú hétvége” a női labdarúgó NB I-ben is hosszú volt – a forduló első mérkőzését már csütörtökön lejátszották.

    A 93. percben lőtt győztes gólt a Femina
  • Bajnokságok

    A női NB I 10. fordulójában – az alapszakasz második körének első játéknapján – már csak négy párban léptek pályára a csapatok: a Nyíregyháza Spartacus visszalépett.

    A BNLC-Csepel halad a felsőház felé
  • Bajnokságok

    A női élvonal 8. fordulójának rangadóján, a Csepelen vendégeskedő MTK Hungária háromgólos különbséggel győzte le az Astrát.

    Csiszár Henrietta: csillagos ötös!
  • Bajnokságok

    Egyetlen hibátlan csapat van már csak a női labdarúgó NB I-ben, a bajnok MTK Hungária.

    Az utolsó pillanatban mentett pontot az Astra Szombathelyen
  • Bajnokságok

    Egyetlen nagy gólkülönbségű siker született a női labdarúgó NB I hatodik fordulójában, a bajnok MTK Hungária Vasboldogasszonyban, a Páter Fit-Well Nagypáli vendégeként győzött 11-0-ra.

    Az MTK gólzáporral hangolt a Bajnokok Ligájára
  • Bajnokságok

    Az ötből csak négy mérkőzést rendeztek meg a női labdarúgó NB I 4. fordulójában.

    Női NB I: harmadik meccsét is megnyerte az újonc Hegyvidék
  • Bajnokságok

    A Szerbia elleni válogatott mérkőzés miatti bajnoki szünet után, gólgazdag mérkőzésekkel folytatódott a női NB I-es bajnokság.

    Női NB I: a vendégeknek egyetlen pont sem jutott
  • Válogatottak

    Női U17-es válogatottunk győzni tudott a házigazdák ellen, az U19-es csapat vereséggel zárta mérkőzését.

    Egy győzelem, egy vereség Szerbiában
  • A Válogatott

    Csonka fordulóval, négy mérkőzéssel rajtolt a női labdarúgó NB I 2012-2013-as szezonja.

    Női NB I: pontszerzéssel rajtolt a Csepelre költözött BNLC
  • Válogatottak

    Női válogatottunknak nem sikerült visszavágnia Izlandnak a hazai vereségért.

    Pont nélkül zártuk az utolsó idegenbeli selejtezőt

Facebook

Twitter

YouTube